A vb előtt kétrészes cikkben mutattuk be, miért gondoljuk úgy, hogy ennek a vébének nincs igazi esélyese. Eddig valóban egy csapat sem nyújtott a tornán olyan teljesítményt, amely alapján nyugodt szívvel adnánk neki a világbajnoki címet.
A legjobb négy közé Brazília került be a legrosszabb mutatóval (3-2-0), a legerősebb ellenfelei közül csak Kolumbiát tudta legyőzni, két döntetlenje alkalmával pedig Mexikónak és Chilének 210 perc alatt egy gólt lőtt a csapat. A brazilok a letámadás és a pozíciós játék ellen is szinte tehetetlenek voltak, és a tornán mutatott játékukra összességében sem lehetnek büszkék, igazán jól csak a horvátok elleni nyitómeccsen és a Kolumbia elleni nyolcaddöntő első félidejében futballoztak.
Luiz Felipe Scolari csapata eddig tíz gólt szerzett a tornán, ebből négyet Neymar jegyez. Ha az ő statisztikáit kivesszük, akkor máris a védők kerülnek fölénybe: ez a csapatrész négy gólt szerzett, míg a Neymar nélküli csatársor kettőt. Mint az ábrán látszik, gólpasszok tekintetében még rosszabb a helyzet, itt Neymarral együtt is alulmaradnak a támadók, a kilencből csak hármat adtak ők.
A négygólos Neymar azonban nemcsak a meccseket döntötte el, hanem a brazilok komplett csapatjátékának ő volt a kulcsa. Sérülése alapjaiban kérdőjelezi meg a csapat vb-esélyeit, különösen, hogy Németország ellen nem lehet ott a kezdőben a csapatkapitány, Thiago Silva sem.
Az eddigiek alapján tehát a brazil válogatott messze áll a tőle megszokott színvonaltól és az ezzel járó vb-esélyességtől, ám ha az érzelmi és szakmai Armageddon után talpra tud állni és két komoly ellenfél testén keresztül behúzza a tornát, megemeljük a kalapunkat.
Az argentinok eddigi útja hasonló, mint Brazíliáé, leszámítva azt, hogy szenvedve is tudtak nyerni, akár a hosszabbítás utolsó perceiben is. Arra nem lehetnek büszkék, hogy a vb legrosszabb meccsei közül kettőt is ők produkáltak, Svájc és Belgium ellen, de ez aligha zavarja őket. Messi egyelőre sértetlen, viszont Di María, aki a csapatból egyedüliként képes volt felnőni a kapitány mellé, a negyeddöntőben megsérült, és Neymarhoz hasonlóan nem tudja végigjátszani a vébét.
Ha ennek ellenére sikerül megnyerniük a tornát – adott esetben éppen Brazília ellen, de mindenképp a Maracanában –, akkor soha többet nem lesz kérdés, hova helyezzük Messit minden idők legjobbjai között.
Az ugyanis nem lehet kétséges, hogy Messinek már azért is sokat köszönhet Argentína, hogy a csapat idáig eljutott, és csodálkoznánk, ha az esetleges későbbi sikerekben nem lenne nagy szerepe. Nélküle meglehetősen középszerű ez a válogatott, a labdát ugyan sokat birtokolja, de szín nem sok van a játékában.
A legjobb négy közé jutott csapatok közül eddig Hollandia mutatta a legmeggyőzőbb játékot. Erős nyitással ízekre szedte a címvédő spanyolokat, majd a rendes játékidőben megverte Chilét és Mexikót is – ne felejtsük el, hogy Brazíliának egyik sem sikerült.
A szép eredménysort alaposan elcsúfította a válogatott azzal, hogy a negyeddöntőben képtelen volt megverni Costa Ricát. Annak a mérkőzésnek az első egy órája kimondottan eseménytelenül, unalmasan telt, a második felében már sok volt a holland helyzet, de a nagyobbrészt szinte ismeretlen futballistákból álló közép-amerikai csapatnak nem tudtak gólt lőni a hollandok.
Már a legjobb nyolc között is csak egy csapat volt, amely háromvédős rendszerrel állt fel, így a négy között is unikumnak számít Van Gaal válogatottja. Eddig azonban nem találkozott olyan csapattal, amelynek kimondottan erős széljátéka lett volna, és ez még visszaüthet – igaz, ebből a szempontból nagy megkönnyebbülés lehet a hollandok számára, hogy pont a remek Di María nem játszhat ellenük.
A hollandok szupertehetséges generációja két vb-döntőt vesztett (1974, 1978), aztán az utódoknak 2010-ben sem sikerült a bravúr. A mostani csapattól senki sem várt még döntős szereplést sem, de ezúttal végre lemoshatná az örök vesztes címkéjét.
Annak ellenére, hogy a németek örök győztesként vannak elkönyvelve, 1996 óta nem nyertek semmit. Brazíliában könyörtelenül, de nem túl meggyőzően nyomulnak előre. Pont az hiányzik ebből a csapatból, ami pár éve a generációváltás hozadékának tűnt: a szellemes támadójáték, az ötletesség, a kreativitás. Emellett a válogatottban hiányposzt lett a szélső védő, emiatt sokan kritizálják is Joachim Löw szövetségi kapitányt, mondván, Lahm nélkül többet buknak a szélen, mint amennyit nyernek vele a középpályán. Emellett – tulajdonképpen Jürgen Klinsmann visszavonulása óta – nincs a csapatnak igazi középcsatára. Bár Klose eddig nagyszerű teljesítményt nyújtott a vb-ken, Brazíliában már nem alapember, a hamis kilences szisztéma pedig egyelőre döcög.
A német válogatott rengeteg gólt kapott a vb-selejtezőkön és a felkészülési meccseken is, ennek ellenére éppen a stabil védekezésének köszönheti az eddigi eredményességét, a vb-n még egy percet sem játszott hátrányban. Igaz, részben ez megy a támadójáték rovására is.
Az a generáció, amely már két világ- és egy Európa-bajnokságon is négy közé jutott a sokat kritizált Löw vezetésével, megérdemelné, hogy végre feljusson a csúcsra – de csak akkor, ha az eddiginél többet mutat egy fajsúlyos ellenféllel szemben.