Százezren ünneplik a vb-győzteseket

német válogatott focivb hazatérés
Berlin, 2014. július 15. Rajongók köszöntik a hazatérő világbajnok német válogatottat Berlinben 2014. július 15-én, két nappal az után, hogy Németország 1-0-ra legyőzte Argentinát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság döntőjében. (MTI/AP/Michael Sohn)
Vágólapra másolva!
Több százezren ünnepelték kedden Berlinben a brazíliai világbajnokságról hazatért német labdarúgó-válogatottat. Már a csapatot Brazíliából hazaszállító repülő is ünnepi köszöntést kapott, a játékosokat szállító nyitott kamion pedig csak lépésben tudott haladni. 
Vágólapra másolva!

Az ország történetének negyedik világbajnoki címét megszerző csapatot már hajnalban ezrek várták a német főváros történelmi központjában, a Brandenburgi kapu és a Győzelmi Oszlop között kialakított több mint 40 ezer négyzetméteres szurkolói zónában (Fanmeile).

Joachim Löw együttese több mint kétórás késéssel, délelőtt tíz óra után érkezett meg a Tegel nemzetközi repülőtérre, ahol a Lufthansa légitársaság "A győztesek repülője" (Siegerflieger Fanhansa) nevű különjáratát gépfürdetéssel - vízsugaras köszöntéssel - fogadták a légikikötő tűzoltói.

Világbajnoki köszöntés Forrás: MTI/AP/Michael Sohn


A világbajnokok busszal indultak a belvárosba, és a Fanmeile előtt átszálltak egy nyitott kamionba, amely az utcákat ellepő ünneplő tömeg miatt csigalassúsággal tette meg a diadalmenet utolsó kilométereit. A Brandenburgi kapunál Berlin kormányzó polgármestere, Klaus Wowereit fogadta a labdarúgókat a város aranykönyvével.

Vízágyúval üdvözlik a világbajnok német válogatottat szállító Boeing 747-es repülőgépet. Forrás: MTI/AP/Markus Schreiber

A nemzeti csapat mezére a negyedik csillagot megszerző sportolók mind beírták a nevüket a német főváros aranykönyvébe, majd a csaknem hatórás ünnepi program csúcspontjaként a szakvezetőkkel együtt felvonultak a Berlin jelképének számító városkapunál felállított színpadra.

Elsőként a szövetségi kapitányt, Joachim Löwöt és segítőit - Hansi Flick másodedzőt, Andreas Köpke kapusedzőt és Oliver Bierhoffot, a válogatott menedzserét - szólították a színpadra, utánuk pedig a játékosokat. A csapat nem nyert volna a szurkolók támogatása nélkül - emelte ki a Nationalelfet 2006 óta irányító Löw az első becslések szerint több mint 200 ezres tömeg előtt, hozzátéve, hogy "mi mind világbajnokok vagyunk".

Mesut Özil, Benedikt Höwedes és Per Mertesacker a trófeával Forrás: MTI/EPA/DPA/Jens Kalaene

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!