Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) rendkívül nehéz dolga volt, amikor a második világháború végét követően szerette volna újraéleszteni a világbajnokságot. A FIFA aggódott, hogy a háborús helyzet, a romokban fekvő országok és a teljesen szétzilált világgazdaság miatt a vb egész egyszerűen érdeklődés hiányában elmaradhat. Több futballnagyhatalom (pl. Magyarország, Csehszlovákia vagy a címvédő Olaszország) is jelezte, fontosabbnak tartja az ország rendbetételét holmi focizgatásnál, vagy csak egyszerűen bojkottálta a tornát.
Az olaszok aztán beadták a derekukat, ehhez persze az is kellett, hogy a FIFA állítólag a részvételük teljes költségét állta. A Torino egy évvel korábbi légi katasztrófája miatt a válogatott is jelentősen meggyengült, ráadásul a történtek miatt
végül nem repülővel, hanem hajóval utazott a csapat Brazíliába.
A házigazda és a címvédő alanyi jogon vett részt a 16 csapatosra tervezett viadalon, a további 14 helyből hetet Európa, hatot a teljes amerikai kontinens, egyet pedig Ázsia kapott.
A selejtezősorozat sem zajlott zökkenőmentesen, rengeteg ország szállt ki időközben, mint például Argentína, Ecuador, Peru, Ausztria vagy Belgium, míg az NSZK, az NDK és Japán be sem nevezett.
Skócia a kvalifikációt követően döntött a visszalépés mellett,
miután a brit házi tornán kikapott Angliától.
Azok helyett, akik visszamondták a szereplést, Portugália, Írország és Franciaország kapott meghívót, de az első kettő illedelmesen visszautasította.
Végül 15 csapat jelezte részvételi szándékát, és ennek megfelelően zajlott a sorsolás, ahol 3 négyes és egy hármas csoport jött össze. Ezt követően Franciaország is kiszállt, mivel sokat kellett volna utazni, valamint India is, ahol azt sérelmezték, hogy
a FIFA nem engedte a válogatott számára, hogy mezítláb játsszon.
Így alakult ki a vb 13-as mezőnye, az alábbi beosztás szerint:
| 1. csoport | Brazília, Mexikó, Jugoszlávia, Svájc |
| 2. csoport | Anglia, Spanyolország, Chile, Egyesült Államok |
| 3. csoport | Svédország, Olaszország, Paraguay |
| 4. csoport | Uruguay, Bolívia |
Anglia először vett részt világbajnokságon, míg több latin-amerikai együttes (Uruguay, Bolívia, Mexikó, Chile és Paraguay) számára ez volt az első torna 1930 óta.
A lebonyolítás innentől meglehetősen egyszerű volt: a négy csoportgyőztes továbbjut, majd körmérkőzéseket vív a vb-címért. Ezt a brazil szervezők találták ki újításként, és bár a FIFA először nem rajongott az ötletért, végül áldását adta rá.
Ehhez persze az is kellett, hogy a brazilok megfenyegessék a FIFA-t, hogy ha nem fogadja el, akkor nem rendezik meg a vébét.
1950. június 24-én rendezték a Brazília-Mexikó nyitómeccset a később a döntőnek is otthont adó Maracanában, mintegy 80 000 nézővel a lelátón, amelyet Ademir duplájával, valamint Jair és Baltazar góljaival könnyedén nyert meg a házigazda, amely aztán meg is nyerte a csoportját egy Jugoszlávia elleni 2-0-s győzelemmel a csoportdöntőn.
A 2. csoportban Spanyolország 100%-os teljesítménnyel végzett, a kvartett (és az egész csoportkör) legnagyobb meglepetését az Egyesült Államok szolgáltatta, amely 1-0-ra legyőzte Angliát. Hogy mennyire volt ez akkoriban teljesen elképzelhetetlen, arról sokat elmond, hogy
a másnapi angol újságoknak egyszerűen nem hittek az olvasók, és nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy nem nyomtatási hiba történt.
A 3. csoportban némi meglepetésre az előző, 1938-as vb 4. helyezettje, Svédország 3-2-re verte a címvédő olaszokat, így számukra elég volt egy Paraguay elleni iksz is a továbbjutáshoz.
A negyedikben mindössze egy meccset rendeztek, Uruguay 8-0-ra kiütötte Bolíviát, így kialakult a négyesdöntő mezőnye.
A körmérkőzések úgy alakultak, hogy az utolsó, Brazília-Uruguay összecsapás döntött a világbajnoki cím sorsáról. Mivel a brazilok a svédeket és a spanyolokat is rendesen elpáholták, nekik elég volt egy iksz, ugyanis Uruguay mindössze döntetlent játszott Spanyolországgal.
A hivatalos adatok szerint 199 854, nemhivatalosak szerint 210 000 ember zsúfolódott össze a Maracanában, ez a rekord természetesen azóta is áll.
A háromhetes karnevál csúcspontja lett volna a brazilok vb-győzelme. Jules Rimet FIFA-elnök előre megírta portugálul a gratulációját, a brazil szövetség már elkészítette a játékosok névre szóló aranyérmeit, valamint egy győzelmi indulót is megkomponáltak.
A brazilok azonnal támadásba lendültek és kontrollálták az első félidőt, egyáltalán nem arra játszottak, hogy 0-0-lal kihúzzák a meccset. Az addig 8 gólt szerző gólkirályt, Ademirt azonban jól semlegesítette az uruguayi védelem. A második félidő második percében aztán szinte felrobbant a stadion, amikor Ademir csúsztatott Friaça elé, ő pedig a hosszú alsóba gurított az uruguayi kapus, Roque Maspoli mellett. A karneváli hangulat tetőfokára hágott, a brazil alakulat pedig kicsit elragadtatta magát.
Flavio Costa az eredmény tartásának érdekében hátrarendelte a védelembe a csatár Jairt, azonban valamilyen módon az instrukció nem jutott el a játékoshoz, így az együttes továbbra is ugyanazt a játékot játszotta.
Erre pedig ráfizetett, ugyanis Uruguay nem sokkal később megtalálta a brazilok gyenge pontját, aki nem más volt, mint a baloldali védő, Bigode. Vele szemben pedig a rendkívül agilis jobbszélső, Alcides Ghiggia játszott, aki többször is lóvá tette a brazilt a döntőben. Ez történt a 69. percben is, amikor az uruguayi ismét megverte Bigodét a jobb oldalon, középre adott, ahol érkezett Juan Alberto Schiaffino és a rövid felsőbe pörgetett.
A brazilok próbáltak újítani, de Uruguay maradt lendületben. Szűk negyedórával később Ghiggia újabb párharcot nyert Bigodéval szemben, akit aztán lerázott, de középre adás helyett inkább ellőtte a labdát, ami a rövid alsóba vágódott a meglepett Barbosa kapus mellett. A maradék bő tíz percben már nem tudtak egyenlíteni a brazilok, így bekövetkezett az, amire senki sem számított:
a tökéletes forgatókönyvből rémálom kerekedett, 200 000 néző előtt szenvedett vereséget Brazília,
így Uruguay 1930 után az 1950-es világbajnokságot is megnyerte, 1950. július 16. pedig a brazil futball gyásznapja lett.
A döntő
Rio de Janeiro, 1950. július 16 - Estadio Maracana
Uruguay - Brazília 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Schiaffino (66.), Ghiggia (79.), illetve Friaca (47.)
Uruguay: Maspoli, M.Gonzales, Tejera, Gambetta, Varela, Andrade, Ghiggia, Perez, Miguez, Schiaffino, Moran.
Brazília: Barbosa, Augusto, Juvenal, Bauer, Danilo, Bigode, Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico.
Játékvezető: George Reader (Anglia)
HIvatalos nézőszám: 199.854
Jules Rimet nem mondhatta el beszédét, helyette mindenféle ünnepélyes ceremónia nélkül átadta a trófeát a csapatkapitánynak, Obdulio Varelának. A győzelmi induló soha nem harsant fel, a nevesített érmeket soha nem osztották ki, az országot pedig ellepte a teljes letargia. Az újságok nem voltak hajlandóak írni a döntőről, sokan öngyilkosságot követtek el, a játékosok pedig vagy a válogatottból vonultak vissza, vagy a teljes futballkarrierjüket fejezték be.
Azon túl, hogy Rimet-nek valahogy túl kellett élnie azt a felettébb kínos helyzetet, meg kell jegyezni, hogy
Uruguay mellett a világbajnokság nagy nyertese a FIFA volt.
Az érdeklődés megdöntött minden addigi csúcsot, a majd' 61 000-es átlagnézőszám pedig szintén rekord volt, ami az 1994-es tornáig állt. A szövetség ezzel stabilizálta a helyzetét, megszilárdította a világbajnokságét is, így nem is volt kérdés, megrendezik-e az 1954-es viadalt. Ami szintén egy drámai döntővel ért véget, bár ezt talán egész Magyarország tudja. Sorozatunk következő részében erről olvashat.
