Lufinak indult, többszezonos gólkirály lett belőle

Harry Kane, Tottenham
Harry Kane-nek muszáj volt beállnia a második félidőben
Vágólapra másolva!
Az angol srác, aki Shearer és Sherningham nyomdokain jár, pedig eleinte úgy tűnt, legfeljebb egy szezonra lehet jó. Nem volt istenadta tehetség, a csodagyerek címkét se lehetne ráaggatni, de kőkemény akarata, teljesítménykényszere és saját magával szembeni maximalizmusa odáig repítette, hogy a 2018-as világbajnokság egyik lehetséges nagy fazonjaként írunk róla. Nem is véletlenül, hiszen az angol csatár szó szerint bármire képes például azért, hogy újabb gólkirályi címet jegyezzenek a neve mellett.
Vágólapra másolva!

Saját bevallása szerint nem fáj neki, hogy annak idején nem kellett az Arsenalnak, igaz, kilencéves volt mindössze, amikor az észak-londoniak kitették a szűrét. Kis kitérővel visszatért kisgyerekkori csapatához, a Ridgeway Rovershez - ahol David Beckham is eltöltött kis időt kölyökkorában -, onnan a Watfordhoz került, ahonnan egy Tottenham elleni meccsen a Spurs akadémiájára vezetett az útja. Még csak tizenegy éves volt ekkor. Azt mondja, azóta is különösen fontos neki minden Arsenal elleni meccs, mert olyankor úgy érzi, kiderül, ki döntött jól és ki rosszul.

David Beckham, és balján a kis Harry Kane Forrás: The Sun

- értékelte felnőtt fejjel a gyerekkori Arsenal-kudarcot. Talán jelenthetett neki némi önigazolást, hogy az Arsenal akadémiájának akkori igazgatója utólag belátta, hogy hibáztak.

„Harry meglehetősen pufi kisgyerek volt, nem túl atletikus, nem túl mozgékony, ezért küldtük el. Tévedtünk.

Az elszántságának köszönhetően fantasztikusan alakul a karrierje, teljesen megérdemelten.” Sőt, még maga Arsene Wenger is sajnálkozott, amikor értesült róla, hogy milyen kincset engedtek el. „Nem tudtam, hogy valaha nálunk játszott, az újságokban olvastam.

Mérges vagyok, amiért elküldtük.

Ugyanakkor természetes, hogy abban a korban a srácok jönnek-mennek a kluboknál” - mondta az Arsenaltól idén búcsúzó francia szakember.

A Millwallban egyértelmű közönségkedvenc lett Forrás: bbc.co.uk

De nem is Wenger a lényeg, hanem továbbra is Kane, aki 2004-től a Tottenham Hotspur korosztályos csapatában játszott, majd 2009-től a felnőtt klubban lőtte a gólokat. Volt kölcsönben a Leyton Orientnél, a Millwallnál és a Norwich Citynél is. A rengeteg kitérőnek köszönhetően tapasztalhatta meg az angol futball fizikai megpróbáltatásait, ráadásul

a Millwall legendásan kemény szurkolóinál még azt is elérte, hogy kedvenc lett.

A csapat legjobb fiataljának választották, ehhez nem kellett smúzolnia, csak tette a dolgát, és utolsó tizennégy meccsén hét gólt szerzett. Pedig sokáig nem lehetett tudni, hol lesz a helye - nemcsak klubszinten, hanem a pályán sem: szélsőként, támadóként, középpályásként és védekező középpályásként is kipróbálták. Évekig úgy tűnt, felnőttként nem pufi, hanem lufi a srác, és legfeljebb egy idényre, ha jó lehet. Még korábbi edzője, Alex Inglethorpe is elismerte, hogy nem volt meg benne minden annak idején a sztársághoz:

15 évesen még kissé ügyetlenül mozgott, ugyanakkor technikai érzéke, taktikai rugalmassága és megingathatatlan elszántsága egyre előrébb vitte.

Az Arsenal elleni meccsek különösen fontosak neki Forrás: DPPI/Michael Zemanek

Csodák helyett mindig is a befektetett munkában hitt, folyamatosan fejlesztette magát, tanult, az alázattól sem ijedt meg. Meggyőződése szerint egy játékosnak mindig azt kell tennie, amit az edző kér, még ha nem is ért vele egyet.

Őt igazolja, hogy összesen 105 angol bajnoki gólnál jár.

A 2015/16-os szezon után pedig 2016/17-ben is a PL gólkirálya lett, idén Mo Salah törhet borsot az orra alá: a Liverpool egyiptomijának 31, Kane-nek 27 találata van nem sokkal a szezon vége előtt.

Az újabb gólkirályi címért pedig mindenre képes, még arra is, hogy olyan találatért harcoljon, amihez nem is volt köze.

Nincs már Spurs-meccs nélküle Forrás: AFP/Oli Scarff

A Stoke elleni, beívelt szabadrúgásból született gólt eredetileg ugyanis Eriksen neve mellé írták, de Kane megtámadta a döntést, és el is érte, hogy az ő neve mellé húzzák be az újabb gólt. Még a lánya életére is megesküdött, hogy amikor felugrott, hogy megcsúsztassa a labdát, a vállával hozzáért. A közösségi oldalakon Mo Szalahtól kezdve Alan Sheareren á, az ötödosztályú Gateshead FC is körberöhögte Kane-t. Azt írták Twitterükön, hogy

Kane azonban - pont, ahogyan gyerekkorában - egyáltalán nem foglalkozik környezete kritikájával, csak az érdekli, hogy minél keményebb munkával minél előrébb jusson. Nem csodálkoznánk, ha Oroszországban vállán vinné és meglepetésszerű jó teljesítménybe hajtaná az angol válogatottat, még úgy is, hogy ez lesz élete első világbajnoksága.

Kane értéke számokban

Instagram-követők: 4,5 millió
Facebook-lájkolók: 1 422 299
Google találatok száma: 3 910 000
Válogatottság: 23
Világbajnokság: -
Világbajnoki gólok: -

Bármire képes a sikerért Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az Origo Sport kilenctagú szerkesztőségének pontozása (a PlayStation FIFA-ban alkalmazott szempontok szerint 1-10 közötti pontszámot adtunk az egyes készségekre, majd a kapott értéket átlagoltuk - 1 a legrosszabb, 10 a legjobb)

Gyorsaság: 7,44
Pontosság: 8,4
Passzolás: 7,1
Labdavezetés: 6,8
Védekezés: 5,66
Erőnlét: 8,66
Összesen: 44,06

Szavazzon!

Hogyan szerepel a 2018-as foci-vb-n az angol válogatott?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!