Nem vallott szégyent a magyar szinkronpáros
![Kiss Szofi](https://cdn.origo.hu/2023/12/YqQyU7S71bjt72EzmouX5CnjJH3yR3HHWIu68N-hcik/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkOWIzMmZmNTg0NjQ2ZmNiM2Y3NjlmYmEyNmI2MjQ4.webp)
Tizenkilencedik helyen végzett a Kiss Szofi - Schwarz Anett duó a szinkronúszás páros rövidprogramjának selejtezőjében. A magyar lányok ugyan nem jutottak döntőbe, mivel csak az első 12 helyezett kvalifikálja magát, de így sem lehetnek csalódottak.
77,8583-as pontszámuk kiváló eredménynek számít
és joggal reménykedhetnek abban, hogy ettől kezdve őket magasabban jegyzik majd a mezőnyben.
Árkovics Petra szövetségi edző szerint kitűnő az elért pontszám egy ilyen nagyszabású világversenyen. Kiss Szofi elmondta, nem gondolt a szólóban elért eredményre, sőt, sokat jelentett neki, hogy Anett ott volt mellette.
Elégedett a pontszámmal és mindent meg tudtak valósítani abból, amit elterveztek.
Schwarz Anett először ugrott medencébe ekkora hazai támogatás mellett és szinte sokkolóan hatott rá, a pódiumon nem is hallotta először Szofi számolását, elmondása szerint
az egekben volt a bevonulástól kezdve a partraúszásig.
A kvalifikációt az orosz Szvetlana Kolesznyicsenko - Alekszandra Packevics páros nyerte elképesztő, 95,0062-es pontszámmal.
Mögöttük a kínai Jiang-ikrek, Tingting és Wenwen végeztek 92,9033-mal. Harmadikok pedig az ukránok lettek, Anna Volosina és Jelizaveta Jahno 90,6940 pontot szereztek.