Meghátrálhat a FINA a pólószabályok változtatásának ügyében

A budapesti Világbajnokságra készülő férfi vízilabda-válogatott sajtó-nyilvános edzést tart Somorján
Vágólapra másolva!
A budapesti vizes világbajnokság idején tartandó FINA kongresszuson döntöttek volna a vízilabda új szabályairól, de a Waterpolo.hu értesülései szerint inkább októberre halasztják a döntést.
Vágólapra másolva!

A vízilabda szabályváltoztatása már régóta napirenden van, 2016 decemberében el is fogadtak tárgyalási alapként egy tervezetet, amit viszont számos kritika ért a sportágon belülről. A tervek szerint 25 méteres medencében, kisebb labdával és kevesebben - hat helyett öt mezőnyjátékossal - játszanák a mérkőzéseket.

Drasztikusan megváltozhatnak a vízilabda szabályai

Bevezethetik az alsó korhatárt az úszásban, míg vízilabdában is jelentős szabályváltoztatásokról szavazhatnak jövőre a budapesti vizes világbajnokság idején. Az idei rövidpályás vb helyszínén, Windsorban ülésezett a FINA végrehajtó testülete, amely kiválasztotta az egyes sportágakat érintő változtatási javaslatokat. 2017 júliusában a budapesti világbajnokság idején szavaznak majd a javaslatokról a küldöttek - tájékoztatta az Origót a Magyar Úszószövetség.

A terv úgy szólt, hogy a budapesti vizes vb idején a magyar fővárosban tartandó FINA kongresszuson fogadják el a változtatásokt. Most azonban a Waterpolo.hu oldal a Wpdworld.com-ra hivatkozva úgy értesült, hogy a FINA végrehajtó tanácsa július 11-én azt fogja tanácsolni a Bureau-nak - ennek tagja Gyárfás Tamás is -, hogy a halasztást terjessze a másnapi közgyűlés elé, amit az majd el is fogad.

Elhajol a baj elől a FINA Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Wpdworld okoskodása szerint a háttérben az európai szövetségeket tömörítő LEN áll, amelynek tagjai készek lennének elgáncsolni a szerintük átgondolatlan tervezetet. Ráadásul pedig július 22-én elnököt is választ a FINA, és a jelenlegi első ember, Julio Maglione kihívója nem más, mint a LEN-t irányító Paolo Barelli - azaz jobbnak tűnik megvárni, mi lesz az elnökválasztás kimenetele.

A szabályváltozások ügye így októberben kerülhet majd újra napirendre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!