Hetedik lett a magyar nyíltvízi váltó

Rasovszky Kristóf, Gyurta Gergely, Novoszáth Melinda, Juhász Janka
Balatonfüred, 2017. július 20. Az 5 kilométeres nyíltvízi úszás csapatversenyében hetedik helyen végzett magyar csapat tagjai, Novoszáth Melinda, Rasovszky Kristóf, Juhász Janka és Gyurta Gergely (b-j) a célba érkezés után Balatonfüreden 2017. július 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A hetedik helyen végzett a magyar váltó a nyíltvízi úszók csütörtöki csapatversenyében a vizes világbajnokságon, Balatonfüreden.
Vágólapra másolva!

Az 1250 méteres kört kellett négyszer teljesítenie a 19 váltó tagjainak, a csapatok mindegyikét két-két férfi és nő alkotta.

A Juhász Janka, Rasovszky Kristóf, Novoszáth Melinda, Gyurta Gergely összeállítású magyar négyesből az öt kilométeren 27. Juhász ugrott vízbe elsőként, a bolyt a japánok egyik férfiversenyzője, Josuke Mijamoto vezette fel.

Rasovszky volt a magyar csapat második versenyzője Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A mezőny harmada választotta azt a taktikát, hogy női versenyző teljesíti először az 1250 métert, így elnyúlt sorban úszták az első kört. A nagy üdvrivalgás közben a váltáshoz érkező 17 éves Juhász 1:03.4 perces hátránnyal, a 18. helyen adta át helyét Rasovszkynak, aki tíz kilométeren ötödik, öt km-en hetedik helyet szerzett eddig a vb-n.

Az éllovas amerikaiak mögött kis csoportokra szakadt a mezőny,

amelyben Rasovszky nagyot úszott, és a lemaradás felét ledolgozta.

Így hetedikként csapott Novoszáth Melinda tenyerébe a stégnél, ezzel indította útnak társát, aki 34.4 másodperccel a britek versenyzője mögött kezdett.

Novoszáth öt kilométeren 28. lett, ezúttal pedig 1:27.5 perces lemaradással váltott az óriási fölénnyel vezető britek mögött. Gyurta Gergely így a 11. pozícióból vágott neki az utolsó körnek,

a még dobogós pozícióban álló olaszokhoz képest 37 másodperces hátrányban.

A magyar csapat tagjai: Juhász Janka, Rasovszky Kristóf, Novoszáth Melinda, Gyurta Gergely (b-j) Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az élen a franciák megelőzték a végül a dobogóról is leszoruló briteket, míg Gyurta a brazilok utolsó emberével vívott nagy csatát, ám végül két testhosszal lemaradt riválisától, és hetedik helyre hozta be a magyar csapatot 1:17.8 perc hátránnyal.

Az aranyérmet a francia váltó szerezte meg az amerikaiak és az olaszok előtt.

Eredmények:
nyíltvízi úszás, csapatverseny (4x1250 m), világbajnok:
------------------------------------------------------
1. Franciaország
2. Egyesült Államok
3. Olaszország
...7. MAGYARORSZÁG (Juhász Janka, Rasovszky Kristóf, Novoszáth Melinda, Gyurta Gergely)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!