Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió és az RTL Klub kereskedelmi csatorna nyújtotta be pályázatát a 2002. évi Forma-1-es futamok közvetítési jogának elnyeréséért. Döntés a közeljövőben várható.

Tegnapi írásunkban kérdőjeles formában közöltük információnkat, amely szerint az MTV-vel szemben a következő négy évre az RTL Klub kereskedelmi televízió szerezte meg a Forma-1-es gyorsasági autós világbajnokság magyarországi közvetítési jogát. Bár értesülésünket két, úgymond nem hivatalos forrás is megerősítette, Palik László, a Hungaroring Rt. elnök-vezérigazgatója szerint még nem indokolt a kijelentő mód használata. Az ügy pillanatnyi állásáról Palik így számolt be: "2001-ben lejárt, illetve az év végén lejár a FOM (Formula One Management - a szerk.) és a Hungaroring Rt. szerződése. A 2002-2006 közötti időszakra már egy új szerződés lépett életbe. A televíziós közvetítésekről szóló megállapodás is lejár, tehát új kontraktust kell kötni. A Hungaroring Rt. emiatt meghívásos pályázatot írt ki; azért meghívásosat, mert a pályázóknak néhány alapfeltételnek meg kell felelniük, a versenyt közvetítő adó például csak földi sugárzású lehet. Magyarországon innentől csupán három televízió jön számításba, az MTV, az RTL Klub és a tv2. Közülük a határidő lejártáig, augusztus 21-ig az MTV és az RTL Klub nyújtotta be pályázatát. A döntésről a FOM-mal közösen adunk tájékoztatást a közeljövőben."

A verseny tehát, ha hivatalosan nem is egyesélyes, de maximum kétesélyes.

Korábban:

Jövőre az RTL Klubé lesz a Forma-1?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!