Vágólapra másolva!
Az anyagi lehetőségeit tekintve a nagyjából a templom egerével azonos szinten levő férfiröplabda-válogatottunk életében nagy nap volt a csütörtöki: az olasz Legea sportszergyártó cég felöltöztette a csapatot, amely jövő szombattól 18 év szünet után újra Eb-döntőben játszik.

Mészáros Dömötör a válogatottban is numero uno lenne

A németek verhetők, talán a lengyelek is, a másik három ellenfél legyőzése viszont az álmok kategóriájába sorolható. Ezzel együtt persze lehet álmodozni, mint ahogyan a világ legerősebb bajnokságában, az olaszban is a legjobbak közé számító Kántor Sándor (Cuneo) is teszi: "Az olaszok hagyományosan rosszul kezdenek a világversenyeken, mindent meg kell próbálni, s akkor ebből kisülhet valami."

Az A1 ligában Kántor mellett az idén Padovából Trentóba igazolt Mészáros Dömötör is az elitbe tartozik, így értelemszerűen főleg a két "kalapácsra" épül a válogatottunk. Amely azután, hogy tegnap már új mezben pompázhatott, a jövő héten kiegészítőként remélhetőleg nem kap nagy zakókat.

Az Eb-csapat: Mészáros P., Tomanóczy, Veres, Mészáros D., Kántor, Koch, Gelencsér, Tullner, Urfi, Dávid, Mondi, Szabó G., Geiger, Szekeres
tartalékok: Pampuch, Jánosi, Gubik, Pajor.

Fábik Tibor

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!