Vágólapra másolva!
A két évvel ezelőtti győztes amerikai Serena Williams 50 perc alatt győzte le a világelső svájci Martina Hingist az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes elődöntőjében. Utánuk következett Venus Williams, aki Jennifer Capriatit búcsúztatta, így a két testvér játszhatja a döntőt.

US Open, női egyes, elődöntő:
S. Williams (amerikai, 10.) - Hingis (svájci, 1.) 6:3, 6:2

Fotó: Reuters
Serenát csak nővére állíthatja meg

A második szett nem hozott változást, igaz Hingis 2:2-ig még lépést tartott riválisával. Serena Williams ekkor ismét felpörgette a játék ritmusát, két játékot is nullra nyerve 4:2-re elhúzott. Ez el is döntötte a találkozót, az utolsó két game-ben már a svájci sem hitt a fordításban. Az elődöntő végére 40-5-re módosult a nyerő ütések aránya.

Serena Williams a fináléban címvédő nővérével, Venusszal találkozik. Az idősebbik Williams az idei év eddigi legsikeresebb teniszezőnőjét, Jennifer Capriatit verte hasonlóan simán, mint Serena Hingist. Utoljára 1884-ben fordult elő, hogy testvérek játszottak női egyesben GS-döntőt, Wimbledonban Maud Watson győzte le Lilian Watsont.

a második elődöntőben:
V. Williams (amerikai, 4.) - Capriati (amerikai, 2.) 6:4, 6:2

A nyitó játszma első felében még Capriati irányított, rendkívül pontos játékkal 4:1-re elhúzott. Venus Williams nehezen melegedett be, de a hátrány tudatában felpörgette az addig sem lassú ritmust, s 5:4-re fordított. A tizedik játék óriási csatát hozott, az ausztrál és a francia nyílt bajnokság idei győztese mindenképpen egyenlíteni akart, de csak breaklabdákig jutott, azokat nem tudta értékesíteni.

Az 51 perces első játszma megnyerése tovább növelte Venus Williams önbizalmát, s ez gyorsan kiharcolt 2:0-ás előnyt jelentett. Az amerikai rangadó ezután is magas színvonalú volt, de újabb fordulatot már nem hozott.

A női egyesének döntője után, szombaton került volna sor a Boris Becker-John McEnroe bemutató mérkőzésre, ám Becker lábsérülése miatt lemondta a találkozót. A háromszoros wimbledoni bajnok német sztár pénteken levelet juttatott el a szervezőknek, amelyben közli: az utóbbi hetek edzései miatt bal bokája megfájdult, ezért kéthetes pihenőt javasolnak neki.

férfi páros, döntő:
W. Black, Ullyett (zimbabwei, 14.) - Johnson, Palmer (amerikai, 2.) 7:6 (11-9), 2:6, 6:3

női páros, elődöntő:
Raymond, Stubbs (amerikai, ausztrál, 1.) - Black, Lihovceva (zimbabwei, orosz, 3.) 6:3, 6:4

A fináléban:
Raymond, Stubbs - Po-Messerli, Tauziat (amerikai, francia, 4.)

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!