A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary
Vágólapra másolva!
A Galatasaray a Bajnokok Ligája keddi játéknapján nem kis bravúrt ért el azzal, hogy hazai pályán legyőzte a Laziót. A csapat egyik legjobbja a középpályás Ümit Davala volt, akinek azonban ez volt az utolsó mérkőzése a Galata színeiben: a futballista ugyanis csütörtökön aláírt az olasz AC Milanhoz, ahol egykori trénere, Fatih Terim a vezetőedző.

Ümit már a török válogatottban
is vezéregyéniségnek számít

A másodosztályú gárdából rövid időn belül az első osztályban szereplő Istanbulsporhoz került, majd a Diyarbakirspor és a Genclerbirligi következett, és a Galatasaray innen vette meg 1995-ben. Eleinte nem nagyon tudott beilleszkedni az isztambuli együttesbe, ráadásul egy súlyos térdsérülés is hátráltatta, de fokozatosan bejátszotta magát a kezdők közé. Ebben nagy segítségére volt, hogy rendkívül sokoldalú futballista, és sok poszton bevethető. Legtöbbször persze jobb oldali középpályásként szerepeltették, de játszott a középpálya minden posztján, sőt, a védelemben és legvégső esetben a csatársorban is helyet kapott. Jól fejel, és a munkabírása is átlagon feletti.

Az AC Milan szurkolói alaposan megjegyezhették a nevét, hiszen ő volt az, aki az 1999-2000-es szezonban a Bajnokok Ligájában berúgta a rossonerik ellen azt a tizenegyest, ami kiejtette a milánóiakat a sorozatból. Ümit tudatosan készült arra, hogy egyszer Olaszországba igazol, hiszen már több mint egy éve tanul olaszul. Amikor Fatih Terim lett a Milan edzője, megérezhette, hogy eljött az ő ideje, és így is történt: a milánóiak hárommillió fontot fizettek ki érte. Hivatalos bemutatásakor kijelentette: nem fél attól, hogy meg kell küzdenie a csapatba kerülésért, és azt is megmagyarázta, hogy miért választotta a 34-es mezszámot: "A legutóbbi öt évben a 22-es mez volt az enyém, de ez itt Cosmin Contráé. Így a 34-est választottam, mert Törökországban ezzel a két számmal kezdődik Isztambul irányítószáma."

Korábban:

A nap játékosa: Craig Bellamy

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!