Vágólapra másolva!
Rácz Gábor, a Vasas labdarúgócsapatát működtető kft. új többségi tulajdonosának, a Dach Holding építőipari cégnek az elnöke bemutatkozó sajtótájékoztatóján kijelentette: a játékosokkal korábban rossz szerződéseket kötöttek, mert fizetésük 75 százalékát teljesítménytől függetlenül megkapják.

"Ideális esetben fordított lenne az arány és csak a pénz negyedéhez jutnának mindenképpen hozzá" - mondta Rácz, aki a kft. 70 százalékát vette meg három évre, évi 200 millió forintért.

Első és legfontosabb célként a bennmaradás kiharcolását jelölte meg: "A keret megerősítésére csak a téli szünetben lesz lehetőségünk. Ha nem veszítjük el az összes idei hátralévő meccsünket, akkor nem esünk ki. A futballistákat úgy próbálom motiválni, hogy a győzelmi prémiumot a duplájára emeltem."

Az új tulajdonos munkáját klubigazgatóként Iványi Károly segíti.

Gyalog András, az egyesület elnöke arról beszélt, hogy a Vasas válsága januárban kezdődött: azóta voltak belső viták. Ennek következménye, hogy a meghatározó játékosokat - Zováth János, Kabát Péter, Thomas Sowunmi - nyáron nem sikerült megtartani, a helyükre pedig gyengébb képességű futballisták érkeztek.

Az angyalföldiek 17 forduló után, tíz ponttal az utolsó helyen állnak, és hat pont választja el őket a bennmaradást jelentő tizedik pozíciót elfoglaló Kispest-Honvédtól. Ebben az évben még öt fordulót rendeznek az NB I-ben.

Ajánlat:

A Borsodi Liga állása a 17. forduló után

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!