Vágólapra másolva!
Alessandro Nesta, a Lazio és az olasz válogatott középhátvédje jövő nyártól a Real Madrid játékosa lesz. A "Radioradio" nevű római rádióállomás információja szerint az ügylet már megköttetett a színfalak mögött, Nesta Madridba szerződése tényként kezelhető.

A 25 éves, harmicötszörös válogatott centerhalfot - akit a Calciomercato című lap, mint a 2000/2001-es évad legjobb védőjét, az Oscar-díjjal jutalmazott - állítólag 14 milliárd pesetáért (70 millió dollár, mintegy 20 milliárd forint) viszi a Madrid. Ekként Nesta lesz minden idők legdrágább labdarúgója, megelőzve Zidene-t és Figót, akik szintén a Madrid játékosai.

A Radioradio szerint az üzlet már október elején megkötetett. A római (Cinecitta) születésű Nesta érdekes módon mindig is arról beszélt, hogy egész pályafutását a Lázióban akarja tölteni. A közelmúltban - ennek szellemében - visszautasította a Juventus mesés ajánlatát. A Real, úgy látszik, más kategória. Nesta már a nyár végén felhatalmazta ügynökeit, hogy tárgyalásba lépjenek a madridi megbízottakkal.

Nesta ügynökei állítólag Madridban jártak, és ott egyeztek meg Florentino Pérez klubelnökkel és Jorge Valdano sportigazgatóval. A Lazióról köztudott, hogy anyagi gondokkal küzd, ez magyarázza, hogy Cragnotti elnök hajlandó megválni a klub "koronagyémántjától". Nesta elmondta, annyira szereti a Laziót, hogy más olasz klubhoz történő távozása szóba sem került. Az egyetlen megoldás egy külföldi megaklub lehetett, ekkor került képbe a Nestával már régóta flörtölő nyolcszoros BEK-győztes.

Ch. Gáll András

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!