Vágólapra másolva!

Matuzsálemek a kosárlabdapályán

1900. január 01. 00:00

Meglehet, az emberi életkor általános meghosszabbodásával van összefüggésben a jelenség, de tény, hogy soha ennyi nagyszerű aggastyán nem játszott az NBA-ben, mint manapság. Michael Jordan február 16-án negyvenedik évébe lép, Karl Malone július 24-én lesz 39, s mindketten ott vannak a "góllövőlista" első tíz helyezettje között. De szinte mit sem kopott a tudása Reggie Millernek (augusztusban tölti be a harminchetediket), a negyvenedik (!) felé araszoló John Stocktonnak (1962. március 26.), s még Patrick Ewing (Stocktonnal egyidős) és Hakeem Olajuwon (egy évvel fiatalabb örök riválisánál) is állja a sarat - igaz, már csak epizódszerepben.

A Malone-védjeggyé vált büntetődobás előtti labdapörgetés: a Jazz legendás Postása még legalább három évig gyakorolni szeretné a mutatványt

Való igaz, más az életkor értelmezése a tengerentúlon, pláne a csapatsportágak profiligáiban. Wayne Gretzky negyvenéves koráig hokizott, Mark Messier már negyvenegy, de még mindig kergeti a pakkot a Rangersnél, Gordie Howe pedig 52 évesen még igen jól játszott a Hartford Whalers csapatában. A magasabb életszínvonal, a kiváló orvosi háttér, az Európában megszokotthoz képest jóval lazább - vagy tán nem is létező - doppingellenőrzés mind-mind olyan tényezők, melyek magyarázzák a negyvenen túli magas szintű sporttevékenységet.

Az NBA-ben a legkézenfekvőbb példa a 20 szezont teljesítő, 42 évesen visszavonult Kareem Abdul-Jabbar és a még rajta is egy-egy szezonnal, illetve évvel túltett Robert Parish, aki már majdnem 44 évesen szerezte meg negyedik bajnoki aranygyűrűjét az 1996-1997-es évadban, a Chicago Bulls csapatával.

Marques Haynes, a deres hajú varázsló

Ezek olyan példák, amelyek minden, a sportágban komolyabban elmélyedő drukker előtt jól ismertek. De talán kevesebben hallottak mifelénk az 1926. október 3-án az Oklahoma állambeli Sand Springsben született Marques Haynes-ről. A 183 centis, 72 kilós Haynes egy olyan sportágban, amely Allen Iversontól Bob Cousyig, Isiah Thomasig igazi labdazsonglőröket nevelt ki, elismerten minden idők legjobb cselezője, labdavezetője volt. Karrierjét 16 évesen, 1942-ben a Langston University csapatában kezdte és pontosan fél évszázaddal később, 72 évesen a saját maga által alapított Marques Haynes Magiciansben fejezte be. A Varázsló elnevezés nem volt túlzás, Haynes-től szabályos eszközökkel nem lehetett elvenni a labdát, erről öt évtizeden át a Harlem Globetrotters, a Harlem Magicians, a Harlem Wizards, a Meadowlark Lemon's Bucketeers, a Kansas City Stars, a Harlem Broadway Clowns és az Oklahoma Stars csapatában szolgáltatott bizonyságot. Haynes saját számításai szerint a világ 103 országában legalább 12 000 meccsen játszott.

S bár az iménti felsorolásból joggal hihetjük - hiszen a csapatok között volt még egy "A Broadway Bohócai" nevű is -, hogy nem mindig az eredmény, sokkal inkább a szórakoztatás volt a cél, azért Haynes és társai - Nat "Sweetwater" Clifton, Goose Tatum és a többiek - elsőrangú kosárlabdázók voltak.

Példának okáért: a negyvenes évek végén két ízben is megverték az NBA-címvédőjét - azaz a világbajnokot -, a Minneapolis Lakers gárdáját.

Más szóval: a kor legjobb feketebőrű kosarasai megtanították kesztyűbe dudálni a "hivatalos Amerika" fehér sztárjait: George Mikant, Vern Mikkelsent, Slater Martint és Jim Pollardot. (Utóbbi ugyanúgy tudott a büntetővonalról elrugaszkodva zsákolni, mint Julius Erving és Michael Jordan!)

Az első "éles" Harlem Globetrottres-Mineapolis Lakers összecsapásra 1948. február 19-én - szinte hajszálra 54 éve - 17 853 néző zsúfolódott a Chicago Stadiumba, a Chicago Stags, majd később a jogutód, a Bulls csarnokába. Az eredmény 61-59 volt a "Globies" javára, 59-59 után a dudaszó pillanatában, Haynes gólpasszából Ermer Robinson dobta a döntő kosarat.

Egy évre rá, 1949. február 28-án, megint a Chicago Stadiumban, de már 20 046 néző - akkori rekordközönség - előtt. Most simább a meccs, 49-36-ra vezet a Harlem a hajrában, a végén már nem erőlködik a csapat, Hayney fél térdre ereszkedve driblizik, így pattogtatja a labdát az utolsó fél percben, kivárva a végső dudaszót. A végeredmény 49-45.

Haynes részese annak az 1950-ben, Berlinben játszott bemutatónak, amit 75 000 ember, minden idők legnagyobb számú kosárlabda-közönsége látott. 1988-ban ő az első Globetrotter, aki bekerül a Hall of Fame-be, a Hírességek Mauzóleumába, s az sem csekélység, hogy szülőföldjén, Oklahomában az Interstate Highway egy 11 kilométeres szakaszát róla nevezik el.

Alcindortól Abdul-Jabbarig

Az NBA mindmáig legeredményesebb - 38 387 ponttal abszolút rekorder - kosarasa, Kareem Abdul-Jabbar 1947. április 16-án Ferdinand Lewis (Lew) Alcindor Jr. néven született New Yorkban, és 1989. június 13-án, túl a negyvenkettedik születésnapján játszotta utolsó hivatalos mérkőzését, a Detroit Pistons-Los Angeles Lakers bajnoki döntőben.

Jabbar talán az egyetlen a sportág történetében, aki egyetemistaként ugyanolyan magaslatokba emelkedett, mint az NBA-ben: 1967-től 69-ig három NCAA-bajnokságot nyert a legendás John Wooden vezette UCLA csapatával, mindhárom évben ő lett az év egyetemi játékosa, s ez idő alatt az együttes 88 győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedett.

Aki esetleg kételkedne abban, mekkora hatással volt kora kosárlabdázására, annak eláruljuk: Alcindor olyan szinten uralta a játékot, hogy az egyetemi bajnokságban a hatvanas évek végén átmenetileg betiltották Lew legfőbb fegyverét, a zsákolást.

A profik között hat bajnoki cím (egy a Milwaukee Bucksszal, öt a Los Angeles Lakersszel), ugyanannyi MVP-trófea jelezte a 219 centis center zsenialitását, és jellemző elnyűhetetlenségére, hogy még az 1985-1986-os szezon végén, tehát 39 éves korában is őt jelölték az All-NBA csapatba, azaz ő volt a liga legjobb centere.

De ez még semmi. Az 1988-as NBA-nagydöntőben 3-2-re vezetett a Detroit a Lakers ellen, és a Los Angeles csak akkor lehetett bajnok, ha mindkét hátra lévő meccset - a Great Western Forumban - megnyeri. Igen ám, de a hatodik összecsapás utolsó előtti másodpercében még a Pistons vezetett 102-101-re. Akkor Jabbart faultolták, és az öreg mindkét büntetőt halálbiztosan értékesítette, hozva a 103-102-es győzelmet, és a hetedik meccs lehetőségét. (Azt 108-105-re nyerte a Lakers, s ezzel a bajnoki zászlót is.)

Jabbar sokoldalú (sport)ember volt - és még ma is az. Egyedülálló jazzlemez-gyűjteménye volt, amíg a 3000 bakelitkorongból álló kollekció 1987-ben oda nem veszett, amikor porig égett a játékos Bel Air-ben (Beverly Hills legelegánsabb negyede) álló villája. A filmvásznat is meghódította, 1972-ben Bruce Lee partnereként maga is karatézott a Halálos játék (The Game of Death) című filmben. Lee-t egyébként 1967 óta ismerte, és hozzá járt karatézni.

Későbbi, 1980-as szerepe az Airplane! című bombasikerben, minden idők egyik legfrenetikusabb blődlijében - Leslie Nielsen és Lloyd Bridges partnereként - örökre helyet biztosít Jabbarnak a filmművészet panteonjában is. A keleti filozófia híve és művelője, kiválóan karatézik, és iskolát teremtett az NBA-ben azzal, hogy lényegében divatba hozta a strechinget, az ízületek bemelegítő nyújtását. (Minden meccs előtt 45 percen át nyújtotta izmait.)

Saját bevallása szerint ennek köszönhette, hogy 42 éves koráig lényegében sérülésmentesen kosarazott át húsz profiszezont. Pár évvel ezelőtt hazánkban is járt az Adidas meghívottjaként.

Robert Parish saját Celtics-mezét vonultatja vissza: a 00-s trikót nem viselheti többé bostoni játékos

Robert Parish, a Főnök

Az 1953. augusztus 30-án született Robert Parish a Boston Celticsben a Főnök (Chief) becenevet kapta klubtársától, Cedric Maxwelltől a Száll a kakukk fészkére című könyv, illetve film indián szereplője után. És joggal: lehet, hogy a nyolcvanas évek legendás Celticsében akadt nála jobb kosaras - Larry Bird, esetleg Kevin McHale -, de a vezér a szűkszavú, szigorú tekintetű, 214 centis center volt.

Az egy dolog, hogy az ellenfelek rettegtek a szikár, de kiválóan verekedő óriástól - aki egy alkalommal olyan villámgyors ütéskombinációval küldte padlóra Bill Laimbeert, a Detroit gusztustalan, folyton kötekedő centerét, hogy még a bírók sem vették észre, s ekként megúszta kiállítás nélkül az ügyet -, de csapattársai is felnéztek rá. Parisht 1976-ban a Golden State Warriors draftolta, majd 1980-ban következett a Celtics, ahol három bajnoki cím megnyerésében vállalt oroszlánrészt a mogorva kosaras.

Kortalanságára jellemző, hogy amikor megjelent az NBA-ben, még John Havlicek is játszott, Shaquille O'Neal négyéves volt, s amikor 1997-ben, majdnem 44 évesen visszavonult, már Allen Iversonnak tapsoltak a legtöbben!

Az 1993-1994-es szezonban, negyvenegyedik életéve felé közeledve is még 11,7 pont és 7,3 lepattanó volt az átlaga, s amikor 1994. április 22-én a Celtics - immár a visszavonult Bird és McHale nélkül - 104-94-re hosszabbításban megverte a bajnok Chicago Bullst, Parish 51 percet töltött a parketten. Pályafutása alkonyán - rövid charlotte-i kitérőt követően - az 1996-1997-es szezonre még elszerződött Chicagóba, ahol megszerezte negyedik bajnoki aranygyűrűjét, minden idők legerősebbnek tartott csapatában, Jordan, Pippen és Rodman társaként.