Vágólapra másolva!
Mozgalmas napok várnak Gellei Imrére, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányára. A szakember pénteken Portóban jelen lesz a 2004-es, Portugáliában rendezendő Eb-sorsoláson, majd hazaérkezése után már a csehek elleni fellépésre igyekszik kialakítani a keretét.

A magyar csapat ugyanis egy február 10-én, Cipruson kezdődő tornán vesz részt a hazai válogatott, valamint a cseh és a svájci együttes társaságában. Gellei helyzetét némileg megkönnyíti, hogy ebben az időben nem kevesebb, mint öt magyar csapat - az MTK, a Ferencváros, a Dunaferr, a ZTE és a Vasas - is Cipruson edzőtáborozik.

A kapitány már a hét végi, zalaegerszegi teremtornán személyesen konzultált az első osztályú edzőkkel, így például Bozsik Péterrel, a ZTE, Simon Tiborral, a Sopron, valamint Szentes Lázárral, a Haladás szakvezetőjével, míg Bognár Györggyel erre kedden délben, a Hungária körúton kerítettek sort.

Ami biztos, Gellei Imre a külföldön szereplőknek szinte csoportosan küldi a meghívókat, hiszen a Bundesligából Király Gábor, Dárdai Pál (mindkettő Hertha), Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Hollandiából Babos Gábor, Pető Tamás, Fehér Csaba (mindhárom NAC Breda), Bulgáriából Ferenczi István, Kabát Péter (mindkettő Levszki), valamint az ukrán Dinamo Kijevből Bodnár László játékára számít.

Az itthon játszók közül a Ferencvárosból Gera Zoltán és Gyepes Gábor fellépését tervezi Gellei Cipruson, az MTK-ból pedig az első, csehek elleni mérkőzésen Füzi Ákos, míg a másodikon a kapus Hajdu Attila kaphat lehetőséget. Az említett Csehország elleni találkozót egyébként a Cipruson edzőtáborozó magyar csapatok is a helyszínen tekintik meg, az MTK például már foglaltatott is jegyet küldöttsége számára.

Korábban:

Bánki József

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!