Vágólapra másolva!
Újabb vb-résztvevő búcsúzott az Afrikai Nemzetek Kupájától, mivel Dél-Afrika együttese megérdemelt vereséget szenvedett a házigazda Malitól. A Bafana-Bafana játékosai meglehetősen egykedvűen fogadták a vereséget, igaz, a mutatott játékuk alapján is úgy tűnt, hogy nem nagyon érdekli őket a dolog, míg a hazaiak hatalmas ünneplést csaptak a győzelmet követően. A másik tegnapi negyeddöntőben Nigéria jutott tovább, miután ismét csak annyit adott ki magából Ghána ellen, amely mindenképpen szükséges volt a győzelemhez.

Fotó: EPA
Touré gyönyörű góllal adta meg az alaphangot a hazaiaknak

A mali gárda azonban ezzel nem sok mindent tudott kezdeni, támadásai túlságosan is kiismerhetőek voltak, így igazi helyzetet nem tudott teremteni a dél-afrikai kapu előtt. Igaz, játékosai még így is többet tettek, mint a Bafana-Bafana, amelyből csupán Sibusiso Zuma igyekezett: a dán FC Köbenhavnben szereplő csatár két lövéssel is próbálkozott, ám a hazaiak kapusa mindkettőt simán védte.

A szünet után Dél-Afrika valamivel jobban futballozott, ám ennek ellenére Mali szerzett vezetést: Bassala Touré szlalomozott át a védőkön, a tizenhatos vonala előtt még egy hátvédet kicselezett, majd szinte hanyattesve lőtt, a labda pedig védhetetlenül vágódott a kapu jobb oldalába. A gólszerző ezt követően önkívületben rohant a szögletzászló felé, ám társai leteperték. Touré azonban nem hagyta magát, miután kihámozta magát az embertömeg alól, azért bemutatta örömtáncát.

A kapott gólt követően a dél-afrikaiak edzője, a portugál Carlos Queiroz előhúzta titkos aduját, és pályára küldte a még az első csoportmérkőzésen kisebb sérülést szenvedett, és ezért pihentetett Shaun Bartlettet. A Charlton Athletic támadója új lendületet adott a csapat játékának, de a gárda képtelen volt gólt szerezni, mivel a mali védelem remekül állt a lábán. A továbbjutás sorsa végül az utolsó percben dőlt el, amikor egy hazai kontra végén Diawara beadását Dramane Coulibaly juttatta a kapuba. A lefújást követően az örömittas hazai drukkerek beözönlöttek a pályára, és vállukon hordozták körbe a mali focistákat, akik az elődöntőben már a fővárosban, várhatóan 65 ezer fanatikus előtt léphetnek majd pályára.

Nigéria és Ghána talán a két legnagyobb vetélytársnak számít Afrikában, így mérkőzésüket felfokozott várakozás előzte meg, és az összecsapás ennek megfelelően igen csak kemény volt. A bírónak több alkalommal is meg kellett állítania a játékot ápolás miatt, és a nigériaiak portását, Ike Shorunmut le is kellett cserélni, igaz, ő nem ellenféllel, hanem saját csapattársával, Isaac Okoronkwóval ütközött.

A portást eszméletlenül vitték le a pályáról, és bár a hordágyon magához tért, azért kivizsgálásra beszállították a közeli kórházba. Helyére a fiatal Murphy Akanji állt be, neki azonban nem volt sok dolga, hiszen a találkozó nagy részében a nigériaiak támadtak. Különösen a második félidőben lett egyre nagyobb a Szuper Sasok fölénye, azonban Kanuék a legnagyobb helyzeteket is kihagyták. Finidi belevezette a kapusba a labdát, amikor passzolhatott volna a mellette üresen álló csapattársának, Kanu pedig Julius Aghahowa remek centerezését követően lőtt az égbe.

A Sahtar Doneck futballistája pár perccel később megint egyedül száguldott el a jobb szélen, és bár visszaadása pontatlan volt, a labda Garba Lawal elé került, aki mintegy 25 méterről kapásból védhetetlen gólt ragasztott a kapu bal oldalába. Nigéria válogatottja ezzel bejutott a legjobb négy közé, és ezen a meccsen már végre felvillantott valamit abból, amiért az egyik legerősebb afrikai gárdának tartják.

Afrika-kupa, negyeddöntő:
Mali - Dél-afrikai Köztársaság 2-0 (0-0)
gól:
Touré (60.), Coulibaly (90.)

Nigéria - Ghána 1-0 (0-0)
gól:
Lawal (80.)

Korábban:

Afrika-kupa: Mali és Nigéria már elődöntős

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!