Vágólapra másolva!
A férfikosárlabda-NB I egyetlen csütörtöki mérkőzésén a Körmend a Debrecen otthonában nyert 112-103-ra. A női ifjúsági Eb-középdöntőben a magyar válogatott kétpontos vereséget szenvedett az olaszoktól.

Debreceni Vadkakasok - Körmend 103-112 (28-26, 24-25, 26-33, 25-28)
Debrecen, 800 néző
vezette: Faidt, Cziffra.
Debrecen: McDaniel 30/6, Halm 13/9, Ridl 16/6, Gémes 15/3, Rucker 20. Csere: Boldizsár, Tóth G. 9/9. Edző: Sterbenz Tamás.
Körmend: Németh 25/9, Madison 38/3, Trummer 3/3, Mujanovics 28/18, Edmondson 6. Csere: Zsebe 12/3, Grebenár, Szlávik. Edző: Patonay Imre.
Az eredmény alakulása: 4. perc: 17-12; 6. perc: 18-19; 15. perc: 38-40; 25. perc: 62-68; 32. perc: 80-88; 35. perc: 84-95.
Kipontozódott: Trummer a 22. percben.

Mindkét csapat látványos támadójátékkal kezdte a mérkőzést, és mint később kiderült, ez megmaradt a mérkőzés végéig. Az első negyedben felváltva vezetett a két együttes, a vendégeknél elsősorban a játékot sérülten is vállaló Németh, valamint Madison nyújtott kiemelkedőt, a hazaiaknál pedig McDaniel jeleskedett a pontszerzésben. A második felvonás is teljesen kiegyenlített küzdelmet hozott, remek akciókat láthatott a közönség, ám a védekezésről gyakran megfeledkezett mindkét gárda.

A harmadik negyedben nagyot változott a játék képe, a körmendiek hamar átvették a vezetést, és innentől kezdve ki sem engedték a kezükből. A dunántúliak pontosan dobtak, a palánkok alatt rendre megszerezték a labdákat, ellenben a debreceniek többször is eladták a játékszert, és dobásaikba is sok hiba csúszott. Az utolsó negyedben a komolyabb játékerőt képviselő vendégek még tovább növelték előnyüket, és teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

Sterbenz Tamás (Debrecen): "Nem a szépséget kellene eltanulnunk a jobbaktól, hanem a harcosságot, s a jó védekezést."

Patonay Imre: "Az első félidő után nem tettem volna tűzbe a kezemet a győzelemért. Biztos vezetésünk után viszont kizökkentettük a hazaiakat, ez döntött a javunkra."

Női ifjúsági Eb-középdöntő: vereség az olaszoktól

A Baján zajló nőikosárlabda ifjúsági Eb-középdöntő második fordulójában a magyarok kétpontos vereséget szenvedett az olaszoktól.

A csoport, második forduló:
Magyarország - Olaszország 64-66
Lengyelország - Lettország 74-64
Spanyolország - Portugália 68-52

Együttes szerdán 88-39-re győzte le Portugáliát. A csoportból az első három helyezett jut tovább a szlovéniai döntőbe.

Korac-kupa: előny a Nancynál

A francia Nancy férficsapata 26 pontos előnyt szerzett a jövő szerdai visszavágóra a Minyeralnije Vodi ellen, a Korac-kupa fináléjában. Az orosz együttes a nyolcaddöntőben az Atomerőmű SE-t búcsúztatta.

Eredmény:
Nancy (francia) - Minyeralnije Vodi (orosz) 98-72

A siker küszöbén a címvédő a Ronchetti-kupában

A címvédő Schio nőicsapata idegenben győzte le a francia Tarbes Gespe Bigorre-t a Ronchetti-kupa fináléjának első mérkőzésén. Az olasz együttes az elődöntőben a Soproni Postást búcsúztatta. A visszavágót jövő szerdán játsszák.

Eredmény:
Tarbes Gespe Bigorre (francia) - Schio (olasz) 69-73

Férfi Euroliga: nincs meccs Izraelben

A feszült izraeli belpolitikai helyzet miatt törölték a férfikosárlabda-Euroliga programjából a Maccabi Tel Aviv-Ülker Istanbul mérkőzést. A sorozatot irányító európai ligák uniójának illetékesei az elmúlt napok merényletei ellenére korábban arra utasították a törököket, hogy lépjenek pályára a H csoport ötödik fordulójában. "Több játékosunk jelezte, hogy nem hajlandó Izraelbe repülni. Három-négy emberrel pedig nincs értelme útnak indulni" - mondta a klub szóvivője.

Az ötödik forduló szerdai eredményei:
E csoport:
Treviso (olasz) - Barcelona (spanyol) 89-75

F csoport:
Efes Istanbul (török) - Perm (orosz) 101-84

Takács Tibor

Korábban:

Dombóváron egy nézőnek rontott a Szolnok kosarasa

Fórum:

Magyar kosárlabda

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!