Vágólapra másolva!
A rendes játékidő letelte előtt 93 másodperccel a játékvezetők lefújták a Honvéd-Vasas vízilabda-bajnoki döntő ötödik mérkőzését. Az aranyérmet ismét a Honvéd szerezte meg, mivel az utolsó mérkőzésen 11-9-re vezetett a Vasas ellen, amikor kitört a botrány. A bajnokcsapat játékosa, Kiss Gergely kettős arccsonttörést szenvedett, így kétséges a játéka a hét végi, budapesti Bajnokok Ligája-döntőn.

Fotó: MTI
Sugár Sándor fejsebét több öltéssel kellett összevarrni

Kovács szerint a Vasas szinte vezényszóra próbált tömegverekedést provokálni, mert az volt a terve, hogy még botrányosabbá tegye a találkozót, a játékvezetők kénytelenek legyenek lefújni, s a szövetség új meccset írjon ki. Az edző dicsérte játékosainak higgadtságát, hiszen a cserék meg tudták állni, hogy a medencébe ugorjanak.

"A Vasas játékosai gyáva sunyiságról tettek tanúbizonyságot" - mondta Kovács ", négyen vertek egy embert. A póló kemény játék, amelyben előfordulnak pofonok, de szemtől szemben, többnyire a játék hevében. Aztán vége a meccsnek, és mindenki kibékül. Le a kalappal azon Vasas-játékosok előtt, akik a botrány után SMS-ben gratuláltak nekem és csapatomnak."

Somossy József, a Vasas edzője másként vélekedik. Szerinte már a szombati, negyedik összecsapásban - amelyet 10-9-re nyert a Honvéd - benne volt a botrány. Huszonkét kiállítást ítéltek csapata ellen, s példátlannak és becstelennek minősítette Horváth és Madarasi játékvezetését. A Vasas vezetői még szombaton elküldték a szövetségnek a mérkőzés videofelvételét tanulmányozásra, külön kiemelték azt az esetet, amikor a honvédos Sugár a víz fölött megütötte Varga Tamást, a bíró pedig Vargát állította ki.

Somossy is megvédte játékosait, mondván, a szombati mérkőzésen a játékvezetők dicsőségtől és komoly anyagi juttatástól fosztották meg őket. Az edző már ekkor föltette magának a kérdést: meddig lehet ezt bírni? Mikor pattan el a húr? Mint mondta, az elmúlt tizenhárom évben a Vasas nyolcszor szerepelt bajnoki döntőben, és egyszer sem szerezte meg az aranyat.

Arról is megkérdeztük Somossyt, a botrány idején miért ült pókerarccal az edzői széken, mire visszakérdezett: "Miért, nekem is a vízbe kellett volna ugranom verekedni?" És folytatta: "azért nem ugrottam fel, mert példát vettem Kovács István kollégámtól, aki szombaton, amikor Sugár ütötte Vargát, nem tett semmit."

Végül Somossy arról beszélt, ő is hallotta, hogy a szövetség egyik szponzora visszalépését fontolgatja, de a Vasas támogatói is gondolkodnak a visszalépésről, szerintük nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy a szombati meccs játékvezetését minősítsék.

A találkozó legnagyobb vesztese a válogatott balkezes világklasszisa, Kiss Gergely. Őt a Kőér utcából az Amerikai úti idegsebészetre szállították, kettős arccsonttörést állapítottak meg, illetve azt, hogy a csontok öt helyen elrepedtek. A vizsgálatok után Kiss, saját felelősségére, elhagyta a kórházat.

"Arra emlékszem, hogy mi hoztuk a labdát" - mondta Kiss ", s a félpálya környékén a Vasas játékosai nekiestek Kovács Olivérnek. Segíteni próbáltam neki, ám még oda sem értem, hátulról hatalmas ütést éreztem. Záporoztak az ütések a fejemre, azt sem tudom, hányan vertek. Régóta pólózom, és volt már példa rá, hogy konfliktusba keveredtem, de ilyenre, hogy többen vernek egyet, nem emlékszem. A kórházban szinte kézről kézre adtak az orvosok, az ország legjobb arcspecialistája a Balatonról miattam jött Pestre vasárnap délután. Két-három Vasas-játékos felhívott telefonon, talán elnézést akartak kérni, de nem tudtam velük beszélni, mivel jegeltem az arcomat. Úgy gondolom, az esetet nem lehet egy bocsánatkéréssel lezárni, meg nem történtté tenni. Lehet, hogy nem tudok a hét végén a Bajnokok Ligája-döntőn játszani."

Gyalog András, a Vasas elnöke nem akarja minősíteni a történteket, amíg a szakosztály vezetőivel nem beszél. Kemény Dénes szövetségi kapitány megvárja a fegyelmi döntést, s utána eldönti, hogy nyilatkozik-e. Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó, volt szövetségi kapitány fontolóra veszi, hogy a történtek után lemond elnökségi tagságáról. Szerinte a vasárnapi meccsen korrekt volt a bíráskodás, ám úgy látja, a Vasastól a szombati mérkőzésen elvették a bajnoki elsőséget.

Folytatás a fegyelmi bizottság előtt.

Burkovits Ferenc

Korábban:

Fórum:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!