1924, Párizs - Nurmi és Tarzan csodája

Az 1924-es olimpia már a "Citius, Altius, Fortius" (gyorsabban, magasabbra, erősebben) jelmondat hatása alatt zajlott, Párizs az újkori játékok története során másodszor kapta meg a rendezés lehetőségét. A résztvevő nemzetek száma 29-ről 44-re ugrott a négy évvel korábbi eseményhez képest, a játékokról már közel ezer újságíró tudósított. Az olimpia legnagyobb egyénisége, a finn Paavo Nurmi volt, aki minden idők legeredményesebb sportolójaként vonult be a sporttörténelembe.

1897. június 13-án született Turkuban. Már tizenkét évesen versenyzett, 14 éves korában ifjúsági bajnokságot nyert 3000 méteren. Pályáján főleg Hannes Kolehmainen nevű honfitársa példája ösztönözte, aki az 1912-es stockholmi olimpián három aranyérmet nyert. Nurmi nem volt ideális futóalkat, eredményeit hihetetlen szorgalmának és szívósságának köszönhette. Napi kétszeri edzésével, hosszú futásaival és gyaloglásaival ő teremtette meg a hosszútávfutás korszerű edzésmódszerét.

Nurmi edzésen és versenyen egyaránt stopperórával a kezében futott, hogy pontosan beossza idejét és erejét. Első nagy sikereit az 1920-as antwerpeni olimpián aratta, itt először 5000 méteren indult. Végig vezetett a francia Guillemot előtt, de - kellő versenyrutin híján - meg sem próbálta lerázni őt. Guillemot a hajrában megugrott, Nurmi nem tudta utolérni s csak második lett. 10 ezer méteren már hasznosította az előző verseny tapasztalatait, itt a francia vezetett sokáig, mögötte Nurmi és a brit Wilson követték. Ezúttal jól bírta a hajrát, Wilson leszakadt, de Nurmi erősíteni tudott és végül két másodperccel győzött. Ezt a 8 ezer méteres mezei futásban elért győzelme követte, ebben a számban Finnország csapatával is első lett.

1923-ban Stockholmban világcsúcsot állított fel az egymérföldes (1609,344 méteres) síkfutásban úgy, hogy a táv első három negyedét pontosan 63 másodperc, a negyediket 61,4 másodperc alatt tette meg. Ezt a beosztását csak kevesen utánozták.

Leglátványosabb teljesítményét a párizsi olimpián nyújtotta 1924-ben, itt a nagy nyári hőségben másfél órán belül mind 1500-on, mint 5000 méteren olimpiai csúccsal nyert. Két nappal később megismételte korábbi győzelmét a 10 650 m-es mezei futásban, ezen a távon a győztes finn csapatnak is tagja volt, majd a rákövetkező napon első helyezést ért el a nem hivatalos 3000 méteres csapatversenyen - itt Finnország győzött, de a versenyzők nem kaptak érmeket.

1925 telén amerikai túrája során 45 fedettpályás versenyen vett részt, ezek közül 44-et megnyert. 1925-ben világcsúcsot ért el az egyórás futásban, 19 210 méterrel. Az amszterdami olimpián, 1928-ban 10 ezer méteren győzött, 5000 méteren és 3000 méter akadályfutásban második lett.

1932-ben, a Los Angeles-i olimpia előtt a NemzetköziAtlétikai Szövetség (IAAF) az amatőrszabályzat megsértése miatt megfosztotta a nemzetközi amatőr státustól, így bár kiutazott Amerikába, a versenyeken már nem vehetett részt. A döntés - amely mögött Avery Brundage, az amerikai Nemzeti Olimpiai Bizottság akkori elnöke (a későbbi NOB-elnök) állt - a finnek terveit is megzavarta, mivel azt a nevezési határidő után hozták meg. A határozat szemforgató jellegét mutatja, hogy sokan mások is pénzt kaptak a versenyzésért - ebből éltek -, de csak keveseket diszkvalifikáltak (köztük volt Jim Thorpe, az indián atléta). A sport már akkor is nagy üzlet volt, csak a versenyzőknek nem engedték meg egyértelműen, hogy keressenek rajta. Nurmi hazája nem ismerte el a döntést, nemzeti amatőrként még versenyzett, 1933-ban nyerte utolsó finn bajnokságát 1500 méteren.

Nurmi az 1500 méter és 20 kilométer közötti távokon összesen 22 hivatalos világcsúcsot állított fel. Egyórás rekordját és 10 mérföldes világcsúcsát (50:15.0) tizenhét, tízezer méteres eredményét (30:06.2) tizenhárom évig nem tudták túlszárnyalni. Három olimpián összesen 9 arany- és 3 ezüstérmet nyert, ezzel az olimpiai eredmények örökrangsorában - Larissza Latinyina szovjet tornásznő mögött - ő a második.

Nurmi különben az újságírók réme volt, zárkózottsága miatt alig lehetett szóra bírni. A sajtó bezzeg nem fukarkodott a jelzőkkel: a repülő finn, a futók királya nevekkel illették. Még életében szobrot kapott, ez a helsinki olimpiai stadion előtt áll (V. Aaltonen műve).

Az 1952-es helsinki olimpia plakátjain is ez a szobor volt látható. A versenyek előtt, a váltó utolsó tagjaként, ő gyújtotta meg az olimpiai lángot. A stadion közönsége olyan ünneplésben részesítette, mint versenyző korában soha - ez volt az igazi elégtétel számra, nem az IAAF rehabilitációja, amely akkor végre megszületett.

Nurmi (aki 1973. október 2-án halt meg Helsinkiben) óriási népszerűséget szerzett az atlétikának, 2000-ben operát is írtak a tiszteletére Finnországban.

[origo] / MTI