Fjodorov és Bure esete a szép Annával

Hogy Jamie Salénak és David Pelletier-nek örökre feledhetetlen emlék marad Salt Lake City, arról a pontozók gondoskodtak, akik az egyszer bakizó orosz Jelena Sziharulidze, Anton Berezsnaja kettősnek adták az aranyérmet a Love Story zenéjére hibátlan és csodálatos kűrt futó kanadai szerelmespár előtt. Az egykori kommunista blokk négy pontozója az oroszokat, négy nyugati a kanadaiakat látta jobbnak, eddig ebben nincs is semmi különös, mindig így szokott történni. Igen ám, de a francia hölgy is Jelenáékra voksolt, így győzött 5:4 arányban az orosz duó. Péntekig. Akkor ugyanis a NOB felülbírálta a döntést - miután kiszivárgott, hogy a francia pontozó külső nyomásnak engedve szavazott úgy, ahogy - és Saléékból is aranyérmest csinált. Most azon ne polemizáljunk, hogy veszélyes precedenst teremtettek ezzel, vagy sem, inkább emlékezzünk egy huszonkét évvel ezelőtti, hasonlóan hatalmas botrányra.

Most akkor Regőczyék is aranyat érdemelnek?

Amelynek főszereplői közül Sallay András most is itt van Salt Lake Cityben a Magyar Televízió kommentátoraként, s a hét közepére Regőczy Krisztinát is ide várjuk. Szóval, Lake Placidben Regőczyék megszerezhették volna Magyarország első - és idáig egyetlen - téli olimpiai aranyérmét, s parádés táncukkal meg is érdemelték volna. A szovjet Linyicsuk, Karponoszov táncospár avítt, naftalinszagú bemutatóját nem díjazta az amerikai közönség, annál inkább a mieink remeklését.

Ám akkor jött a kilenc pontozó. A szovjet, a cseh, az osztrák és a kanadai Linyicsukékat tette első helyre, a keletnémet, az amerikai, a magyar és a francia a mieinket. Eddig 4:4, döntött az angol pontozó szavazata. Nos, ő nem tudott dönteni, mindkét kettőst az első helyre tette. Hogyan lett mégis tizenhárom helyezési száma az oroszoknak, s tizennégy a magyaroknak? Hát úgy, hogy Igor Kabanov, a szovjet bíró Krisztinát és Andrást a harmadik helyre hozta be, még a Mojszejeva, Minyenkov duót is berakta eléjük. Skandalum, a közönség majd szétszedte a csarnokot, ám akkor még a hallgatás törvénye szigorúan uralkodott az ISU berkein belül, elképzelhetetlen volt, hogy bármi is kiszivárogjon...

Hoki orrvérzésig

Aki szereti a jégkorongot, annak most Salt Lake City-ben a helye. Az E Centerben és a The Peaks Ice Arenában reggeltől hajnalig pattog a pakk, s felülbírálva korábbi véleményemet, azt kell mondanom, hogy szinte mindegy, fiúk vagy lányok kergetik a tömör gumiból készült játékeszközt. Tudniillik a két kiemelkedő tudású csapat, az amerikai és a kanadai játékosai hasonló szinten művelik ezt a sportágat, mint az erősebb nem képviselői. Az amerikai Cammi Granato vagy Natalie Darwitz nevét hovatovább egy lélegzetre említhetjük Mario Lemieux-ével vagy Jaromir Jagréval. A tizenkilenc éves, százötvenhét centis, ötvenkilenc kilós - tehát nem éppen filigrán - kis tűzgolyó szombaton mesterhármast nyesett a finneknek, három meccsen hat gólt és egy gólpasszt számlált, és hol van még a vége? Kérem szépen, a csajok - mármint az észak-amerikaiak - ugyanúgy passzolnak, cseleznek, lőnek, mint a fiúk, bodicsek is akad szép számmal, s a bennfentesek állítják: ha kell, még egy-egy pofon is elcsattan a játék hevében. Itt és most még nem kellett, de ami késik, nem múlik.

Ekként a jégkorong kilógni látszik abból a sorból, amelyikbe például a vízilabda vagy bizonyos mértékig a kosárlabda tartozik. Tudniillik arról van szó, hogy néhány olyan labdajátékban, amelyet férfiak és nők egyaránt űznek, a gyengébb nem produkciója szó szerint - gyengébb. Méghozzá sokkal, és olykor megmosolyogtató mértékben. A hokis lányokon és asszonyokon azonban kéretik nem mosolyogni, s akár borítékolhatom is, hogy a holtbiztosra vehető amerikai-kanadai döntő ugyanakkora sportélményt ígér, mint a férfi finálé. Ne maradjanak le róla, ha tehetik.

Ma már lerágott csont lesz Habibulin 1992-es olimpiai aranyérmének története. (Tudják, tíz évvel ezelőtt a FÁK válogatottjának harmadik számú kapusától, az akkor tizenkilnc éves Nyikolaj Habibulintól - az orosz válogatott mostani első hálóőrétől - a zord kommunista edző, Viktor Tyihonov egyszerűen elvette a medáliát. Merthogy az edzőknek nem járt, Tyihonovnak viszont szüksége volt rá... Nos, az IIHF, a nemzetközi szövetség Vjacseszlav Fetyiszov kérésére csütörtökön kárpótolta Habibulint.

Ezért inkább Fetyiszovról mesélnék egy kicsit. Az oroszok menedzser-edzője hatalmas fazon. Miután pénteken 6-4-re leverték a fehéroroszokat, élményszámba menő sajtóértekezletet tartott a kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres Stanley-kupa győztes csodabekk. Azt felesleges mondanom, hogy az oroszt is csak középfokon művelő Tyihonovék generációjával szemben tökéletesen beszél angolul - nem csoda, jelenleg is New Jersey-ben él. Egyik újságíró kérdésére oroszul, másikéra angolul válaszolt, csak egyszer zavarodott bele a folytonos csereberébe, amikor megkérdezték tőle: játékosként a szovjet válogatottal aratott, most viszont az orosznak a főnöke, vajon milyen ez az érzés? Szlava pillanatnyi gondolkodás nélkül rávágta: "Nóvüj ikszpiriensz" - azaz: újfajta élmény. Először a munka nélkül maradt tolmácsból buggyant ki a fékezhetetlen kacagás, majd belőlünk, újságírókból, végül Fetyiszov is elmosolyodott. Hirtelen nem jutott eszébe oroszul, hogy is van az, hogy élmény...

Szlava egyébként tökéletes úriember, az NHL hatalmas olvasztótégelye valamennyi orosz hokisból világpolgárt, makulátlan gentlemant faragott. Bure, Fjodorov, Mironov, Larionov, Habibulin - valamennyien anyanyelvi szinten beszélik az angolt, de ugyanez természetesen a finn, svéd, cseh hokisokról is elmondható. Azon persze el lehet vitatkozni, hogy a globalizáció káros vagy pozitív jelenség-e, de hogy a jégkorongban feltétlenül jó dolog, az vitathatatlan.

Az orosz-fehérorosz meccs (6-4) még nem is tartozott a nagy derbik közé. A pálmát eddig holtversenyben a Svédország-Kanada (5-2) és a szombat éjszakai Oroszország-Egyesült Államok (2-2) derbi viszi el. Előbbi a svédek - elsősorban a két gólt és egy gólpasszt jegyző Mats Sundin - nagy játéka miatt, utóbbi pedig a késhegyre menő, kiélezett küzdelem okán. A svéd-kanadai rangadó pikantériáját az adta, hogy Pat Quinn, a Toronto Maple Leafs edzője dirigálja a kanadai válogatottat, melynek a kapuját Curtis Joseph, a Toronto Maple Leaf portása védi, és neki Mats Sundin, a Toronto Maple Leafs csapatkapitánya ütött két csodálatos gólt. Ez egy kicsit olyan történet, mint a klasszikus vicc: "Figyelj, anyukám, a te fiad meg az én fiam veri a mi fiúnkat!"

Sundin mellett a finneknek mesterhármast ütő amerikai John Leclair (Philadelphia), továbbá a beloruszoknak két remekbe szabott gólt vágó finn Teemu Selänne nyújtott eddig kiemelkedőt, no meg a kanadaiak szemét kivédő Tommy Salo, a svéd kapus, aki már az 1994-es lillehammeri olimpián győztes svéd válogatottban is hatalmasat teljesített.

Az embert - már csak ilyen fából faragták - eközben folyamatosan az izgatja, hogy vajon miképpen képes két szerelmi vetélytárs, Szergej Fjodorov és Pavel Bure békésen összejátszani a jégen - például mindketten bennevannak az emberelőnyös ötösfogatban -, amikor a magánéletben vélhetően meg tudnák fojtani egymást egy kanál vízben? Természetesen a szép Annáról van szó, Kurnyikováról, akit mindkét nagyszerű hokissal összehozott már nemcsak a bulvársajtó - hanem a mértékadó is (Sports Illustrated). Regine kollegina, az egyik orosz kereskedelmi rádióadó Salt Lake City-be kiküldött munkatársa aztán fellebbenti a fátylat a rejtélyről. "Nincs itt szó semmiféle rivalizálásról, Anna Szergejjel jár, és punktum. Csupán arról van szó, hogy mindhármuknak ugyanaz az ügynöke, s a dörzsölt róka kitalálta, kreálni kellene egy szerelmi háromszöget. Akkoriban nem ment Fjodorovnak, kicsit fel kellett dobni a sajtóját. Hát sikerült is." Amikor felvetem, nincs-e mégis valami a dologban, hiszen Bure egy pazar briliánsgyűrűvel lepte meg Annát a születésnapjára, Regina csak legyint: "Pávelnek sokkal jobb női vannak Annánál, ha egyszer látná őket, elcsurranna a nyála."

Szombat éjjel, az amerikai-orosz derbin - fél tíztől éjfélig tartott a meccs az E centerben, hajnali fél háromra értem haza - is ütött egy gólt a remek formába lendült Fjodorov, végül 2-2 lett az eredmény. Valerij Bure, illetve Tkachuk és Brett Hull ütötte a további gólokat. Ez is egy olyan meccs volt, amitől az yencek is megnyalják a szájuk szélét.

Björndalen, katonavölgy hőse

Ole Einar Björndalen harmadik itteni aranyérmét - amit a 12,5 kilométeres üldözőversenyben érdemelt ki - már szinte magától értetődő természetességgel fogadta, pedig a biatlonsport történetének legnagyobb alakja még egy negyediket is nyerhet a 4x7,5 kilométeres váltóban. Igaz ugyan, hogy amikor Soldier Hollow-ban (katonavölgy magyarul) áthaladt a célvonalon, kétszer belepumpálta az öklét a levegőbe, de ettől eltekintve semmi különös örömtánc. Pedig két lövést is elhibázott, viszont olyan remekül síel, hogy így is rávert negyvenhárom másodpercet a második helyezett francia Raphael Poiree-re, akinek viszont a felesége, a norvég Liv Grete Poiree múlt hétfőn lett ezüstérmes a nők 15 km-es számában. Ők az első érmes házaspár a téli olimpiák történetében.

Björndalen Naganóban megnyerte a sprintet, majd a váltóban ezüstérmes lett, így már most négy arany és egy ezüst az összesített mérlege. Ha ehhez hozzáadjuk tíz világbajnoki érmét (egy arany, négy ezüst, öt bronz), akkor nem is kétséges, hogy a huszonnyolc éves drammeni fiú a sportág királya. Sífutásban is kiváló, idén van már egy Világkupa-ezüstje ebből a sportágból is. Példaképe Michael Schumacher és Björn Dahlie, menyasszonya egy olasz biatlonista hölgy, és megfázás ellen pálinkával gargarizál. A verseny reggelén pedig mindig megiszik egy kapucsínót, ez eddig bevált neki.

Aamodt, a havas lejtők norvég királya

Még egy király, ez is norvég, és ez is sítalpakon csúszik. Azaz nem csúszik, inkább repül, mint a szél. Kjetil Andre Aamodt eddig a kombinációt, majd szombaton a szuperóriásműlesiklást nyerte meg Snow Basinben, élete során hét olimpiai érmet (három arany, két-két ezüst és bronz) gyűjtött, továbbá tizennégy világbajnoki medáliát, mindkettő világcsúcs a maga nemében. Ő sokkal látványosabban ünnepelt, mint puskás honfitársa, ami érthető is. Egyrészt az alpesi számokban jóval erősebb a konkurencia, másrészt könnyebb kipottyanni, nagyobb a rizikó. Tiz éve, Albertville-ben, húszéves korában állt először az olimpiai dobogó tetejére, de hogy ez igy történhetett, az egy kisebbfajta csoda. 1991. november 4-én mononukleózist diagnosztizáltak nála, olyan súlyosan megbetegedett, hogy tizenegy kilót fogyott, és az orvosok hat hónapra eltiltották az edzésetől. Ám január negyedikén már sízett, s további hat héttel később Norvégia első érmét nyerte alpesi síelésben, ráadásul mindjárt aranyat a szuper G-ben. De két évvel korábban, az ifjúsági vébén még ennél is nagyobb bravúrt vitt véghez: mind az öt számban - lesiklás, szuper G, óriásműlesiklás, szlalom, kombináció - az első kettő között végzett.

Utolsóból első

A legvégére hagytam ezt a szombat esti történetet, ami valószűleg példátlan a sportvilágban. A rövid pályás gyorskorcsolyázás férfi 1000 méteres döntőjében történt. Apolo Anton Ohno, a japán apától és amerikai mamától származú tizenkilenc éves szupersztár, akitől a százszázalékos teljesítményt, azaz mind a négy aranyérem megszerzését sem tartották elképzelhetetlennek a hazai szurkolók. A célegyenes bejáratánál parádés manőverrel az élre verekedte magát, s tíz méterrel a célvonal előtt biztos győztesnek tűnt. Ekkor a kínai korcsolyázó elesett, s leütötte a lábáról Ohnót, továbbá a kanadai és a koreai sportolót is. Mind a négyen elterültek, de azért a jégen fetrengve tovább csúsztak a cél felé. Ám mielőtt nadrágféken beérhettek volna, a messze leszakadva az ötödik helyen szerencsétlenkedő ausztrál Steve Bradbury hirtelen az élre került, és a mezőny egyetlen állva maradt tagjaként aranyérmet szerzett.

Ohno combján az egyik vetélytárs korcsolyája hat centi hosszú sebet ejtett, tolókocsin vitték ki a dobogóhoz, hogy átvegye az ezüstérmet. Bradbury - aki már a döntőbe is csak úgy jutott be, hogy az előtte célba ért koreait diszkvalifikálták - nem szívbajos típus, hazája történetének első téli olimpiai aranyérmét úgy fogadta, mintha az a legtermészetesebb módon járna neki. Sőt, egy kicsit még pimasz is volt. "Nehogy már szégyenkeznem kelljen azért, mert olimpiai bajnok lettem" - nyilatkozta. De bizony, nyugodtan szégyellje magát. Minden jó érzésű ember visszaadta volna ezt a talált érmet.

Korábban:

Kalandos úton Salt Lake Citybe

Fórum:

Salt Lake City

Ch. Gáll András