Vágólapra másolva!

A labdarúgó-világbajnokság már-már a finiséhez érkezik, amikor Észak-Amerikában, pontosabban a kanadai Torontóban a tengerentúli hokirajongók az Air Canada Centre-re koncentrálnak majd. A jövő évi profi jégkorong-bajnokság, az NHL draftjára ugyanis június 22-23-án kerül sor. A nyilvánosságra hozott listán feltűnt egy magyar játékos, Vas János neve is, akit az európai mezőnyjátékosok között az 55. helyre rangsoroltak. A malmöi Redhawks játékosa idén a svéd juniorbajnokságban csillogtatta meg tudását, 33 mérkőzésen 13 gólt szerzett, 17 gólpassza volt, azaz az ún. kanadai táblázaton 30 ponttal fejezte be a szezont. Szerepelt Magyarország Divízió I-es világbajnokságon remeklő együttesében is.

A Dunaferr egykori játékosára klubja két évvel ezelőtti, dániai túráján figyeltek fel a svédek, s szerződtették a 16 évesen már felnőtt válogatott hokist. Vas ugyan játszott már néhány előszezonbeli mérkőzést a Malmö élvonalbeli csapatával, a bajnokságban még nem jutott szóhoz. Hogy a csapat komolyan számol vele, arra bizonyíték, hogy a múlt héten ismét a felnőtt kerettel edzett. A sportnapilap szerint Vas játékjogát a Dallas Stars szerezheti meg, erre való utalást azonban sem a texasi sajtóban, sem a jégkorongfórumokon nem találtunk.

A drafton első körben a Florida Panthers érvényesítheti opciós jogát, miután megnyerte az április 16-i sorsolást, ezt követően az NHL két legrosszabb mérlegével rendelkező Atlanta Thrashers és Columbus Blue Jackets választhat.

Pincési László

Ajánlat:

Szuper Leventéről beszél a világ

Fórum:

Szuper (Levente) fórum

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!