A cikkíró kiemeli: minden idők egyik legegyoldalúbb első félideje után - amikor a 0-3-as állás tudatában már mindenki feladta volna - Steven Gerrard csapatkapitány az öltözőben kijelentette: "4-3-ra megnyerjük a meccset!" És bár nem teljesen lett igaza - tizenegyesekre volt szükség a fordításhoz -, mindez jól jellemzi a földkerekség legelszántabb csapatának szellemiségét.
Mindkét csapat Stevenson híres regénye, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde kétarcú főhősét mintázta: az első félidőben a Milan lejátszotta a pályáról a bénultan tébláboló Vörösöket, akik viszont a második félidőben pakoltak be egy hármast a - papíron - a világ legjobb védelmével rendelkező olaszoknak.
Leginkább Jerzy Dudek produkciója testesítette meg a csapatok és külön-külön a játékosok kétarcúságát: az első órában hibát hibára halmozott, hogy aztán a hajrában, majd a hosszabbításban és a tizenegyespárbajban élete legnagyobb védéseit mutassa be.
A paradoxonok ettől függetlenül is hemzsegtek az éjszakába nyúló meccsen: a második angol gólt például az átadólistára tett és a Liverpool FC színeiben utolsó mérkőzését játszó Vladimír Smícer lőtte.
Az Atatürk-stadionban a vörös volt az uralkodó szín: legalább 40 ezer Liverpool-szurkoló buzdította kedvenceit, holott az UEFA csak 20 ezer jegyet biztosított nekik, miközben a Milannak kiadott 20 ezer belépőből jó néhányat vissza is küldtek.Valahol ez is jellemzi a két szurkolótábor fanatizmusa közötti különbséget. A Post tudósítása szerint Kairóból, Bukarestből, Frankfurtból, Amszterdamból, Athénból is szép számmal érkeztek a helyi "Liverpool-sejtekből" rajongók.