Mocsai: Sosem hagyom abba a szakmai munkát

1982-ben ért története csúcspontjára a Vasas nőikézilabda-csapata. Az együttes a hazai bajnokság és a kupasiker után a Bajnokcsapatok Európa Kupájában is első lett, a döntőben a jugoszláv Radnicki ellen diadalmaskodott. A kispadon akkor egy ismeretlen, mindössze 28 esztendős szakember, Mocsai Lajos foglalt helyet, aki 23 év után visszatért egykori sikerei színhelyére, s egy jóval komolyabb németországi szerződést visszautasítva vállalt munkát Angyalföldön. Az [origo] a múlt és a jelen felidézésének apropóján kért interjút az önmaga szerint missziót teljesítő szakembertől.

- Tudatosan a Vasas felé nyitott?
- Az angyalföldi vezetők kerestek, tudták, ez a helyzet adódik, tudták, hogy vidékre, nagycsapatokhoz nem megyek el a TF miatt. Nagyon furcsa helyzetet vettem át, megpróbálom kiegyenesíteni azokat a problémákat, amelyek eddig gondot okoztak. Az én helyeztem, azzal, hogy főállással, stabil egyetemi háttérrel rendelkezem, könnyebb, mint egy olyan edzőnek, aki ha elveszti a székét, nincs munkája. Nekem emberileg, pedagógiailag a dolgok természetéből adódóan más a kapcsolatom a fiatalokkal, a habitusom, a mentalitásom arra ösztökél, hogy nagyon motiváltan és pozitívan gondolkodjak. Ismerve a magyar nők lélektanát tudom, hogy a játékosok 50 százaléka szigorú elbánást kér magának, 25 százalék szabadosabb, szabadabb, míg a maradék rendkívül öntudatosan a maga útját járja.

Ebből egy komoly csapatot összerakni nem egyszerű, azt hiszem, sikerült egy jó konszenzust találnom a lányok között, akik jó hangulatban, motiváltan s önmaguk képességei felett edzenek. Ebből adódóan sok még nem derült ki számomra. De azt, hogy a Vasas felé érdeklődés van a szponzorok részéről, hatalmas dolognak tartom: öt éve egy meccsünk került tévéképernyőre, idén már a harmadikra készülünk. Sokat nőtt a tábor pozitív irányban, 1000 ember visszatért a lelátóra.

- Sok pozitívum érződik szavaiból. Ezek szerint töretlenül hisz csapatában?
- Azt gondolom, a Vasas értékhordozó lesz a magyar kézilabdában. Ebben az évben a határok azért nagyon jól látszanak, ezeket megpróbáljuk nap nap után, edzésről edzésre átlépni. Ez egy alakuló egyesület, engem azért szerződtettek, hogy az idény végére próbáljuk meg a 6-8. helyet elérni, középcsapatot formálni. Hozzáteszem, hogy ez sikerül-e, valószínűleg a következő három hétben dől el, ekkor játszunk hozzánk hasonló erősségű együttesekkel. Nincs egyszerű dolgunk. Kulcsjátékosaink 18 évesek, középiskolába járnak, érettségi előtt állnak, halálra vannak terhelve. De van egy tehetséges mag, amely hihetetlen energiát mozgósít, hogy jobb legyen.

- Jobb lett a hangulat a csapaton belül?
- A lányok azt mondják, sokkal jobb az idei Vasas, mint a tavalyi volt... Ennek örülök, valóban emberibb lett a hangulat. Bevezettünk szokásokat, megünnepeljük a játékosokat, eddig ilyenre nem akadt példa. Ha kell, leülök külön beszélni a játékosokkal, segítem őket döntéseikben, munkahelyi kérdésekben vagy éppen a továbbtanulásban. Ami a klubéletben fantasztikus és jó, amit én szeretek, s emiatt nem vagyok fáradt soha, hogy itt mindig van valaki, akinek tudok segíteni életének fontos döntéseiben, viselkedési szokása kialakításában. A klubmunkában az a gyönyörű, hogy naponta 4-6 órát dolgozunk a csapattal. Pedagógiailag ez nagyon fontos. A Vasasban nagy változások előtt állunk, úgy érzem, részese lehetek a progresszív gondolkodásnak a 100 éves évfordulója felé rohanó, egyik legpatinásabb magyar klubnál.

- Hogy bírja a kettősséget, amely az egyetem és a Vasas kézilabdacsapata közötti ingázást jelenti?
- Köszönöm szépen, nagyon jól. Sokat dolgozom, azt hiszem, az őskor volt az a tízéves intervallum - amit csak úgy hívtam, invesztációs időszak -, amikor majdhogynem fizetés nélkül dolgoztam és edzősködtem, plusz játszottam az NB I-ben és a válogatottban. Most visszafiatalodtam ebbe. Reggel háromnegyed hétkor eljövök otthonról, s a második edzés után, este 8-9 között érek haza. Ez már elég feszes tempó. De élvezem nagyon, s egyelőre nem vagyok fáradt sem.

- Lehet azt mondani, hogy az elkövetkező években az egyetem határozza meg az életét?
- A szakma határozza meg. Szeretném, ha a TF önálló szakegyetem lenne, egy európai hírű gyakorlati bázisra épülő, sporttudományos alapokon nyugvó komoly intézmény. A másik dolog, hogy egy olyan egyetemet segítek, amelynek a fiatalkoromban a szakmaiságot köszönhettem, most pedig ez határozza meg az egész sportág sporttudományos elméleti hátterét . Véleményem szerint nincs megfelelő gyakorlat korrekt elmélet nélkül, a jó elméleti felkészültség ad módot arra, hogy az ember innovatívan gondolkozzon s előre lépjen a sportágában. A másik az edzősködés: bármilyen beosztásba is kerülök az egyetemen, sosem hagyom abba a szakmai munkát!