A magyarországi egyetemekre érkező külföldiek révén a '70-es, '80-as években már akadtak alacsonyabb osztályú csapatokban légiósok, színesedett a mezőny, ám a szerényebb képességű futballisták nem vették el a teret és lehetőséget a magyar tehetségek elől. Volt utánpótlás-nevelés, kevesebb fővárosi pálya helyén épült pláza vagy benzinkút, a magyar válogatott kiharcolta a részvételt az 1986-os világbajnokságon.
Az első élvonalbeli fecske sem sok vizet zavart, az Újpesti Dózsa 1983-ban szerződtette a BLASZ-ban szereplő 43. Építők nigériai légiósát, Patrick Umoh-t. Ellentmondásos információink vannak arról, hogy a fekete fiú a Műegyetemen vagy az orvosin tanult, de állítólag olyan gyors volt, hogy csak edzésen lehetett megjátszani, tétmeccsen állandóan lesre futott... Lila-fehérben három meccsen szerepelt a legjobbak között, majd továbbküldték inkább Csepelre.
A sikertelenség nem vette el az igazolási kedvet, a rendszerváltozás pedig megnyitotta az utat a menedzserek előtt. Az elmúlt 20 évben mintegy 700 külföldi labdarúgó fordult meg az élvonalban; amíg a kezdeteket az olcsón vásárolható románok, ukránok, jugoszlávok rohama jellemezte, addig napjainkra már szinte csomagban lehet vásárolni többnyire játékra alkalmatlan, ám a honi trénerek által állandóan csiszolatlan gyémántként emlegetett focistákat Afrikától Dél-Amerikáig.
Az első időszakból talán a Vasast lehet kiemelni, a sokszoros kongói válogatott Jean-Claude Mbembától kezdve Naderen, az iráni Ziaion, az uruguayi Coco Airesen és az orosz Dozmorovon keresztül egészen a kameruni válogatott Jessyig.
De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk sztárjainkat!