Edzőként egyetlen kontinenst sem hagyott ki

Puskás Ferenc játékosként a világ labdarúgásának egyik legnagyobb alakja volt, és ha pályafutásának befejezése után, edzőként nem is emelkedett hasonló magasságba, bejárta a világot (valamennyi kontinensen dolgozott!), és bármerre is dolgozott, nem okozott csalódást.

1974. december 8. nagyon furcsa nap lehetett a 47 esztendős Pancho számára, hiszen szeretett klubja, a Real Madrid ellen kellett felkészítenie új együttesét. A mérkőzés 2-2-re végződött, azaz szépen kezdődött a spanyolországi edzői karrier. A folytatás már kevésbé volt sikeres, 1975 májusában a 30. forduló után (a Real Murcia sereghajtó volt a bajnokságban, tavasszal 4-0-ra kapott ki Madridban) a vezetők megköszönték Puskás munkáját.

A következő állomás Szaúd-Arábia volt, ahová egykori csapattársával, Héctor Riallal együtt 1975-ben szerződött Puskás, mégpedig szövetségi kapitánynak. Azonban akkor még nem a mai viszonyok uralkodtak az olajnagyhatalom labdarúgásában, így a két Real-legenda egy év után elköszönt Ázsiától.

Két évvel később ismét vándorbotot vett kezébe Puskás, az amerikai kontinens korábban már megismert északi része után ezúttal dél felé vette az irányt, a chilei Colo Colóhoz szerződött. Santiago de Chilében már szezon közben konfliktusba keveredett a klubvezetőkkel, akik megpróbáltak beleszólni a munkájába, így nem sokáig volt maradása. A rövid latin-amerikai kiruccanás sem szegte munkakedvét, így nem kellett sokat kapacitálniuk őt az AEK Athén vezetőinek, akik 1978 nyarán új szakembert keresve ültek tárgyalóasztalhoz Puskással.

A magyar edző a 23. forduló után elbúcsúzott játékosaitól, majd szinte csak beleszagolt a madridi levegőbe, máris újabb kontinensen találta magát, ezúttal Afrikába, egészen pontosan Egyiptomba vezette kalandos életútja. A Port Szaid-i Al-Maszri kínált neki állást, Puskás pedig meglepően hosszú időt, majdnem öt esztendőt töltött az észak-afrikai országban. A klub rendre a dobogón vagy környékén (sorrendben kétszer harmadik, majd kétszer ötödik, végül a negyedik helyen) végzett, kétszer a kupadöntőbe is beverekedte magát, de a nagy siker elkerülte.

Nem volt megállás, a fekete kontinens kipipálása után a földgömbön valószínűleg ismét Dél-Amerikára bökhetett a legendás játékos, aki 1985-ben meg sem állt Paraguayig, ahol a Sol de América és a Cerro Porteno csapatainál dolgozott, majd egy újabb transzatlanti költözéssel Ausztráliába tette át a székhelyét, ahol a South Melbourne FC-nél állt munkába. 1989 és 1992 között irányította a távoli földrész legnagyobb görög kolóniájának csapatát, 87 mérkőzésből együttese 45-öt megnyert, 20 döntetlen mellett, 1990-ben kupát, 1991-ben pedig bajnokságot nyert.

1993 áprilisában a lemondott Jenei Imre utódául, magyar szövetségi kapitánynak nevezték ki Öcsi bácsit, aki ugyan megpróbált segíteni a mély válságban lévő válogatotton, de előre kijelentette, hogy csak négy mérkőzésre vállalja el a felkérést. Kapitányi debütálására április 15-én, Svédország ellen került sor a Népstadionban (mindössze 5000 néző előtt). A vendégek Johnny Ekström és Stefan Rehn góljaival 2-0-ra győztek, mégis sokan dicsérték a magyar csapatot, amely hosszú idő után végre látványos játékkal rukkolt elő.

A válogatott Moszkvában 3-0-ra kapott ki vb-selejtezőn, majd következett az egyetlen győzelem, amit Puskás Ferenc irányításával aratott a nemzeti tizenegy: Dublinban 4-2-re vertük Írországot barátságos mérkőzésen (Az írek, akik David O'Leary búcsújátékának szervezték a mérkőzést nem tekintik hivatalos országok közötti találkozónak a 90 percet.) A legendás tízes utolsó mérkőzése a kispadon az Izland ellen, Reykjavíkban elveszített vb-selejtező volt, ezt követően Puskás Ferenc edzőként már nem ült le egyetlen kispadra sem.

Szemelvények Bán Tibor és Harmos Zoltán Puskás Ferenc című, az Aréna Kiadó Minden Idők Legjobb Futballistái sorozatában 2005-ben megjelent könyvéből.