Vágólapra másolva!
A Serie A 22. fordulóját a szicíliai futballbotrány miatt elhalasztották, ám így is több érdekes meccset játszottak vasárnap Európa topligáiban. Angliában a listavezető Manchester United idegenben kiütötte a Tottenhamet, míg a Bundesliga első két helyezettjének a rangadóján a Schalke 2-0-ra nyert Brémában. Franciaországban ismét kikapott a gödörben lévő Lyon, a spanyol bajnokságban a Real Madrid hazai vereségével, a Sevilla és a Barcelona pedig döntetlenjével keltett feltűnést.

Az UEFA-kupa-győztes Sevilla gól nélküli döntetlent játszott a tabellán 19., eddig mindössze két győzelmet arató vendég Real Sociedad ellen a spanyol bajnokság 21. fordulójában.

A játéknap legnagyobb meglepetése a Real Madrid otthoni veresége volt: a fővárosiak a kiesés ellen küzdő Levante együttesétől kaptak ki egy 11-es góllal. Salva ballal lőtt a jobb kapufa mellett a hálóba, Iker Casillas csak hozzáérni tudott a lökethez. A 90 perc után nem maradt el az szurkolói "integetés": az egykor galaktikusoknak nevezett társulattal szembeni elégedetlenségüket fehér (zseb)kendőjük lebegtetésével jelezték a Bernabéu-stadionban lévő hívek.

Forrás: EPA

Van Nistelrooy sem tudta áttörni a Levante védelmét

A sérült Ronaldinho és a visszatérésre készülő, de a kispadon kezdő Eto'o nélkül vette fel a harcot a Barcelona az Osasunával, amely ugyan nem esett neki a címvédőnek, de jelezte, hogy ne számítson könnyű meccsre. A 13. percben egy jobboldali szabadrúgás után Milosevic fejelt látványos mozdulattal, de Valdes nem kevésbé parádés módon leért a labdára, és kitolta azt. A 21. percben David López kapott nagy labdát a lest jelző Barca-védők között, Puyolt be is csapta egy visszahúzós csellel, aztán 15 méterről taccsra rúgta a labdát...

A félidő közepén kezdett ébredezni a Barcelona, Xavi ballal tolta a labdát Giuly elé, aki ugyan mélységből indult, de a lesről visszalépő Saviola megzavarhatta az asszisztenst, így hiába lőtt a hálóba a francia szélső, a gólt annulálta Ayza Gámez játékvezető. Saviola már szabályos találatot szerezhetett volna, de Ezquerro csúsztatása után ugyan két védő között maga elé tudta tenni a labdát, de a 16-ról elengedett lökete Ricardo kapus kezében landolt.

A két legaktívabb hazai játékos összejátéka után alakult ki veszélyes szituáció a Barca kapuja előtt, Punal jobbról tekert középre, ahol Milosevic emberét túlugorva erőteljesen bólintott, de épp Valdes kezébe. A hajrára még maradt egy katalán lehetőség, Edmilson 50 méteres indítását Zambrotta vette mellre, majd elegáns sarkazással Saviola elé talált, aki nagyon éles szögből alig tüzelt a bal kapufa mellé.

A fordulás után sokáig csak gyűrte egymást a két brigád, aztán Saviola hagyta ki a kihagyhatatlant, egy szöglet után Márquez csúsztatta meg a labdát, amit a berobbanó argentin kapásból, 5 méterről tett a kapu fölé. A túloldalon David López az első félidei formáját hozta, vagyis hiába került helyzetbe, lerúgta a pöttyöt a labdáról, és bár az utolsó percekre Eto'o is beszállt, gól nem született, így a címvédő egy ponttal vezet a második Sevilla előtt.

Primera División, 21. forduló:
Real Madrid - Levante 0-1 (0-1)
Real:
Casillas - Salgado, Ramos, Helguera, Torres, Diarra, Guti, Higuaín, Reyes (Robinho 46., Nieto 71.), Raúl, Van Nistelrooy.
Levante: Molina - Manolo, Dehu, Alexis, Rubiales, Camacho, Tomassi, Reggi, Ettien, Kapo, Salva.
gól:
Salva (11., 11-esből)

Athletic Bilbao - Real Betis 1-2 (0-1)
gól: Urzaiz (91., 11-esből), illetve Robert (18.), Pancrate (76.)

Celta Vigo - Gimnastic 1-1 (0-0)
gól: Oubina (50.), illetve Portillo (76.)

Racing Santander - Getafe 1-0 (1-0)
gól: Garay (7.)

Recreativo Huelva - Villarreal 2-1 (1-0)
gól: Juanma (14.), Sinama Pongolle (46.), illetve Tomasson (77.)
piros lap: Arruabarrena (88., Villarreal)

Sevilla - Real Sociedad 0-0
piros lap: Duda (90., Sevilla)

Osasuna - Barcelona 0-0

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!