Más kérdés, hogy ez a szám akár nagyobb is lehetett volna, ha valamivel több meccsen lép pályára - azonban az év során heves vérmérséklete miatt négy piros lapott is kapott, így eltiltás miatt jó pár összecsapást ki kellett hagynia.
A Corinthians elleni derbin például lefejelte az ellenfelét, és teljesen jogosan küldték le a pályáról, ráadásul a meccs után "lehülyézte" a játékvezetőt, ami már csak azért is kínos volt, mert a bíró történetesen egy nő, Silvia Regina de Oliveira volt. Luís Fabiano később elnézést kért a dolog miatt, de ez nem változtatott azon, hogy négy bajnokiról elmeszelték...
Még érdekesebb volt, ami a Sudamericana-kupában történt: az SPFC ebben a sorozatban egészen az elődöntőig menetelt, ahol az argentin River Plate volt az ellenfele. A hatalmas presztízscsatában a braziloknak a hazai visszavágón sikerült ledolgozniuk a Buenos Airesben összeszedett kétgólos hátrányt (köszönhetően Luís Fabiano találatának is), ám mire a büntetőpárbajra került sor, a brazilok legnagyobb sztárja már nem volt a pályán - mivel kiállították, amikor egy karatefilmekbe illő rúgással vette célba ellenfelét.
A fentiek ellenére Luís Fabiano játéktudásához nem férhetett kétség, és így gondolta ezt a válogatott szövetségi kapitánya, Carlos Alberto Parreira is, aki 2003 júniusában a Nigéria elleni barátságos mérkőzésre meghívta a támadót a keretbe. A csatár pedig megragadta a lehetőséget, hiszen debütálása alkalmával rögtön gólt is szerzett a selecaóban.
Az év során még két vb-selejtezőn lépett pályára a nemzeti tizenegyben (mindkétszer csereként), a következő év áprilisában pedig ott volt a Puskás Ferenc stadionban vendégeskedő selecaóban, és kétszer is bevette Babos Gábor kapuját, majd a Chile elleni selejtezőn is fontos találatot ért el.