Vágólapra másolva!
A portugál labdarúgás lassan felveszi a versenyt a hollandokkal a klasszis szélsőket illetően, és a vonulat egyik legújabb tagja, Nani első kézből tanulhat a műfaj jelenlegi legjobbjától, Cristiano Ronaldótól. A két játékos karrierje között rengeteg a párhuzam, jelenleg mind a ketten a Manchester Unitedben kergetik a labdát, és Nani technikai tudásban nem sokkal marad el honfitársától.

Az Afrika nyugati partjainál található Zöld-foki-szigeteket 1460-ban fedezték fel portugál hajósok, nem csoda tehát, hogy a terület Portugália gyarmata lett, és ez egészen 1975-ig az is maradt.

Az ország függetlenné válása óta sem szakadtak meg a kapcsolatok, a szigetről nagyon sokan próbálnak szerencsét az egykori anyaországban. Így tettek a Da Cunha család tagjai is, akiknek legidősebb gyermekük, Luis Carlos Almeida még a Zöld-foki-szigetek fővárosában, Praián született 1986. november 17-én.

A família a Lisszabon külvárosának számító Amadorában telepedett le, ahol rengeteg bevándorló él, és amely nem éppen a legjobb hírű városrésznek számít Portugáliában: a kimutatások szerint itt sokkal nagyobb a bűnözési arány, mint magában a fővárosban, vagy más nagyobb településeken.

A kis Nanira azonban nem volt hatással a rossz környezet, hiszen inkább a labda érdekelte, és legjobb barátjával, a később szintén profi futballistának állt, jelenleg az Everton FC-ben szereplő Manuel Fernandesszel együtt naphosszat csak a játékszert rúgta az utcán. Hamarosan mindezt már szervezett keretek között tehette meg, hiszen a Real Massamá nevű egyesületnek lett az igazolt játékosa.

A klub, amelynek hivatalos neve Real Sport Clube, Lisszabon Sintra nevű városrészében található, és amolyan kerületi csapatnak nevezhető, a kilencvenes évek közepén a lisszaboni bajnokságban szerepelt - mára egészen a harmadik vonalig verekedte magát.

Persze amikor Nani az utánpótlás-csapatban szerepelt, ez még csak álom volt mind a játékos, mind a klub számára, de az ifjú titánnak hamarosan lehetősége nyílt arra, hogy közelebb kerüljön az álmok megvalósításához, hiszen tehetségére felfigyeltek a Sporting CP-nál, és a zöld-fehér egyesület leigazolta a tizenéves srácot.

A lisszaboni Gyíkok az egyik legjobb utánpótlás-neveléssel rendelkező klubnak számítanak Portugáliában, olyan klasszisok kerültek ki az Alcochete nevű akadémiáról, mint Luis Figo, Simao Sabrosa, Hugo Viana, Ricardo Quaresma vagy éppen Cristiano Ronaldo. Mint látható, a szélsőkre különösen nagy gondot fordítanak a Sportingnál, nem csoda, hogy a remek labdaérzékkel megáldott és rendkívül technikás tehetség is erre a posztra került.


Nani egyébként nem akármilyen társaságban játszott a Sporting ifjúsági együttesében: vele egy korosztályba tartozik Joao Moutinho és Miguel Veloso is, akik jelenleg a lisszaboni gárda első keretéhez tartoznak, sőt, szintén válogatottak. Az ificsapat akkori mestere a Sporting egykori kiváló középpályása, Paulo Bento volt, és irányításával a fiatalok 2005-ben megnyerték a korosztályos pontvadászatot, amelyet követően mind a három futballista fel is került a felnőtt csapat keretébe (sőt, Moutinho már korábban bemutatkozhatott a nagyok között).

A lisszaboniak edzője az idő tájt José Peseiro volt, aki a 2005-2006-os pontvadászat első fordulójában leültette a kispadra a még 19. életévét sem betöltött Nanit, a második játéknapon pedig a CS Marítimo ellen az utolsó negyedórára be is cserélte a brazil csatár, Deivid helyére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!