Vágólapra másolva!

Donadoni nem csomagol és a holland cseréket tüzeli

2008. június 17. 09:14

Mindkét táborban kézzel tapintható a feszültség a sorsdöntő vébédöntő-visszavágó, az olasz-francia csúcsmeccs kapcsán. Donadoni még nem pakolta össze a bőröndjét, Domenech honfitárs újságíróval szópárbajozott, mi pedig a helyszínen jártunk.

Dajka Balázs helyszíni tudósítása Zürichből

Örökké nem eshet - A holló című film mondata azóta szállóigévé vált, de Svájcban nem foglalkoznak ilyen megállapításokkal, vasárnap délelőtt óta ugyanis hol hevesebben, hol enyhébben, de folyamatosan csöpögnek az égi csapok.

Mivel hétfőn az ausztriai helyszíneken történek a fontos események, így jutott idő arra, hogy meglátogassuk a világbajnokot, amely Zürichben készült a franciák elleni élet-halál meccsre.

A legnagyobb svájci városban, amely a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség otthonául is szolgál, a hentesüzlettől kezdve a fodrászig mindenhol előfordul a kirakatban legalább egy mez, vagy a résztvevői országok zászlói, talán csak a szexshop kivétel ez alól, ahol inkább a kabinokat hirdetik.

A főpályaudvartól két átszállásal lehet eljutni a Letzigrund-stadionhoz, amely az atlétika szerelmesei számára is ismerős helyszín, 1928 óta minden évben itt rendezik a Weltklasse nevű viadalt, amely rendszeresen igazi sztárparádéval ér fel. Hétfő délután még csendes a környék, csak az újságírók bandukolnak a stadion körül, hogy aztán kedden az olasz és a francia fanatikusok lepjék majd el az utcákat. A bejáratnál mindent alaposan átvizsgálnak a rendezők, egy olasz kolléga pakolja ki a zsebeit a fémdetektor előtt, aztán az övétől is megszabadul, a segédkező nőtől megkérdezi, hogy a farmert is lekapja-e, mire a nő kissé elpirulva, nagy mosollyal az arcán megrázza a fejét.

Odabenn nagy a tömeg a média feliratú pultnál, mindenki ott akar lenni a sajtótájékoztatón, de ez nem ilyen egyszerű, vannak prioritások, előbb az érintettség jogán az olaszok és a franciák kapnak jegyet, aztán a holland, a román, a svájci és az osztrák újságírók következnek, majd a többi résztvevő ország tudósítói. Szép lassan elfogy a tömeg, körülnézek, kanadai, szlovén, venezuelai, hondurasi, szingapúri "riválisok" maradtak, és megérte időben beállni a sorba, mert a végén még vagy 20-an ácsingóznak a jegyre várva, amikor a ceremóniamester bejelenti, hogy ennyi volt. És ez a bruszt még csak a sajtótájékoztatóért zajlott...

Hat óra előtt pár perccel már a pályán vannak az olaszok, Donadoni előbb a kezdőkörben egy rövid eligazítás erejéig összegyűjti fiait, majd a három kapus elvonul az egyik kapuhoz melegíteni, a többiek pedig labdázni kezdenek. Nem bonyolítják túl Pirlóék, laza kocogás közben teszik vissza a feléjük lőtt, dobott labdát, belsővel, külsővel, dropból, fejjel, Cassano azért visz a gyakorlatba egy kis életet, sarkazik, vagy izomból rúgja vissza a bőrgolyót a feladónak. A szemerkélő esőben Ambrosini biztosra megy, heves mozdulatokkal jelzi, hogy nincs melege, és a melegítőre még felkapja a széldzsekit is, Donadoni meg közben 40 méterről emel a léc alá, a fizimiskája, és a technikája alapján akár még játszhatna is a kapitány.

A Buffon, Amelia, De Sanctis kapustrió labda nélkül melegít, látszatra a Juve kapusa mozog közülük a legnehézkesebben, az is lehet, hogy csak unja a már ezerszer végrehajtott feladatokat.

A labdázgatást nyújtással vezetik le a mezőnyjátékosok, aztán hármas oszlopba fejlődve rövid sprintek, koordinációs gyakorlatok jönnek, de ebből többet már nem láthatunk, mert 15 perc után véget ér a tréning nyilvános része. A sajtótájékoztatóig hátralévő időben egy venezuelai kolléga sodródik az asztalhoz, gratulálok neki a brazilok elleni történelmi sikerhez, és megkérdezem, mitől lett ilyen jó hirtelen a korábbi pofozógép. A siker titka szerinte, hogy végre lett egy olyan kapitányuk, aki ismeri a csapatot, kötődik is hozzá, és hogy felnőtt egy olyan generáció, amely a szubkontinens bármelyik válogatottját megszoríthatja, Maldonado és Arango neve például Európában is jól cseng.

Hét órakor aztán folytatódik az olaszozás, Donadoni megérkezik, és egyből lehengerlően kezd, elmondja, hogy a csapat fejben és testben is készen áll a csatára. Az olasz kollégák minduntalan az összeállítás iránt érdeklődnek, de a kapitány nem fedi fel kártyáit, kedden még van egy edzés, majd ott elmondja a játékosoknak, mi lesz a felállás. Donadoni külön, többször is kihangsúlyozza, hogy ez lesz a MECCS, és hogy nem érdeklik a statisztikák, mert a hollandok 30 éven át nem tudtak fogást találni a squadra azzurrán, aztán mégis ők állnak a továbbjutásra, nem a világbajnok. Az olasz újságírók nem adták fel, különféle csavaros módon faggatták az egykori Milan-csillagot, aki azonban hajthatatlan maradt, és csak annyit mondott, hogy a fejében már összeállt nagyjából a csapat. Egy kérdés aztán morcossá tette a kapitányt, egy honfitársa felvetette, hogy nem lesz-e veszélyes a háromcsatáros felállás, mire Donadoni szigorú tekintetre váltott, és kifakadt, hogy az egy támadós felállást keveslik, a hármat veszélyesnek tartják, sosem tud olyan döntést hozni, amiért ne piszkálnák.

Valaki kissé provokatívan az iránt érdeklődött, hogy az utolsó csoportmeccs előtt összepakolja-e majd a bőröndjét a vezér, de biztosított mindenkit arról, hogy a csomagolást nem kezdték el, lejátsszák a meccset, aztán majd utána eldől, hogyan tovább. Többen is Cassanót érezték a nyerőembernek, de a kapitány úgy véli, mindegy, hogy hátvéd vagy csatár keveredik a kapu elé, csak gól legyen a vége, legutóbb Panucci volt eredményes, most bárki jolly joker lehet.

A hollandokkal nem foglalkozik, és hiába a barátság Van Bastennel, nem beszél vele a meccs előtt, mert ellenkező esetben ő ezt sértésnek venné. Azért finoman üzent az oranjénak, mondván, bízik a holland cserékben, hogy meg akarják mutatni magukat, és nem akarnak csalódást okozni, lejáratni magukat. Sok újat tehát nem mondott Donadoni, persze ilyenkor nem is lehet túl eredeti gondolatokat várni, az látszott rajta, hogy borzasztó feszült, és ezt ő is megerősítette, mert már számolja a perceket kezdésig.

A sajtótájékoztató után irány a vegyes zóna, ahol a buszhoz sétáló játékosokra vadászik a nép, Toni és Panucci simán kisétál lassítás nélkül, Amelia legalább egy aláírást kioszt, aztán Buffon végre megáll az olasz újságírók előtt. Del Piero is mosolygós, közvetlen, a Juve ikonja felkészültnek érzi a csapatot a nagy feladatra. Jön a kérdés, megnyerik-e az Eb-t, de ő egyelőre azzal is beérne, ha a csoportkörön túljutnának, onnantól már bármi lehet. Szép sorban mindenki felszáll a buszra, a két rosszfiú, Cassano és Materazzi együtt érkezik, kettőjükön összesen van körül-belül 50 tetoválás, szó szerint színes egyéniségek.

A végére marad a sérült cséka, a bokaműtéten átesett Cannavaro, aki húzza lábát, de folyamatosan vigyorog, ha az ő jókedve átragad a csapatra, akkor igaza van Donadoninak, és tényleg nem kell csomagolni.

A franciákról megtudjuk, hogy Vieira sérülése nem jött rendbe, bosszús is a nyakigláb középpályás emiatt, de azt nem árulja el, hogy az Inter vagy a válogatott orvosai kezelték félre. Raymond Domenech meglepő módon a hollandok elleni 4-1-es zakóban is talált pozitívumot, a videózás során 7 percnyi negatívumot, és 10 percnyi örömteli jelenetet vágott össze az előző meccsből, és azt tartja a legfontosabbnak, hogy megtalálják a védekezés és a támadás egyensúlyát. Egy francia firkász arról érdeklődik, hogy bukás esetén ez lesz-e az utolsó meccse a kapitánynak, aki frappánsan válaszol, és visszakérdez: Önnek ez az utolsó sajtótájékoztatója? Nem? De az utolsó kérdése biztosan. És ezzel kivonul a tolmáccsal együtt...