A futballistákhoz és a női kézilabdázókhoz nem hasonlítható a férfikézilabda-szakosztály helyzete, legalábbis erre hívta fel a figyelmet Dr. Bene Gyula.
"Nem tartom szerencsésnek, hogy a média éppen most esik neki a Dunaferrnek, hiszen azt hosszú ideje tudni lehetett, hogy a magántulajdonú labdarúgó- és nőikézilabda-csapatnál komoly problémák vannak. Most azok, akik ezt a két csapatot tönkretették, kiabálnak, komoly gondot okozva ezzel a Dunaferr SE-nek" - nyilatkozta az [origo]-nak a Dunaferr SE elnökségi tagja, a férfikézilabdázók szakosztályvezetője.
Bene elmondta, a Dunaferr SE nem küzd a létével, a 7 szakosztály kiváló eredményekkel rendelkezik, tavaly olimpiai ezüstérmese is volt.
"A ISD Dunaferr Zrt.-vel érvényes szerződésünk van, mellesleg nem küzdünk likviditási gondokkal, nem kerültünk csődhelyzetbe. A férfikézilabda-szakosztálynál bizonyos racionalizálással, esetleg játékosok eladásával stabilak tudtunk maradni."
A sportvezető szerint valóban történt szóbeli egyezség arra vonatkozóan, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 65-65 millió forintnyi támogatást ad idén a férfi- és a nőikézilabda-csapatnak. (Emellett az utánpótlás bázisainak otthont adó, a tömegsport szempontjából is meghatározó Dunaferr SE 95 millió forint támogatást kap a vállalatcsoporttól.)
"Nekünk még van lejárt és ki nem fizetett jussunk tavalyról is. Érdekes módon a női csapat a jóval nagyobb összeget megkapta tavaly, s el is költötte, mi viszont úgy gazdálkodtunk, hogy elég lett. Hogy 65-65 milliót kapnánk? Igen, de ez egyelőre csak szóbeli megállapodás. Nagy kérdés, hogy megkapjuk-e, illetve hogy a nők csődbe jutott csapatának átutalják-e ezt az összeget. Hiszen mégiscsak jobban tudná hasznosítani az összeget egy jól működő szakosztály."
Bene elmondta, mindenféleképpen megegyezésre törekszenek a vállalattal, hiszen ez a legfőbb érdek, s erre minden esély meg is van az előzetes egyeztetések alapján. Ez azt jelenti, bármennyivel is csökkenti a vasmű az éves pénzügyi támogatást (ami természetesen rendkívül érzékenyen érinti az SE összes szakosztályát, beleértve a Dunaferr SE eddigi zászlóshajójának tekintett férfi kézilabdát is), a beérkező összeget meg kell becsülni.