Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott vb-selejtezős pontot ünnepelhetne, ha a szombati, svédek elleni mérkőzésen a játékosok megfogadják Erwin Koeman pálya széléről adott utasítását, és 1-1-es állásnál a hajrában már nem támadnak többet. Tímár Krisztián belátta, hogy hibázott, Dárdai Pál szerint rutintalan volt a csapat, Dzsudzsák Balázs isteni csapásról beszél, Buzsáky Ákos szerint nem kell túldramatizálni a vereséget.

A magyar labdarúgó-válogatott már a 8. percben hátrányba került a Svédország elleni vb-selejtezőn, és hiába buzdította a Puskás-stadionban 42 ezer néző, az első félidőben esélye sem volt a csapatnak arra, hogy Olof Mellberg fejese után kiegyenlítsen. A vérbeli csatár nélkül pályára lépő magyar együttes gyakorlatilag hét középpályással állt fel, ám a hazai játékosok technikája mit sem ért a jóval magasabb és erősebb, mégis képzett vendégek ellen.

Az első félidőben szinte csak a bal oldalon vezettek támadásokat a magyarok, és a második félidőben is Dzsudzsák Balázs volt az egyetlen, aki valami színt vitt a hazaiak játékába. A Koeman-csapat leggyengébb pontja a csapatkapitánnyá kinevezett Gera Zoltán volt, aki a jobbszélen nemhogy a támadásokat nem segítette, de labdákat veszített, egyetlen cselt sem volt képes megcsinálni, nem is mozgott eleget, de még a párharcokat is rendre elveszítette. A csatárnak betett Huszti Szabolcs Szabolcs sok helyen feltűnt ugyan, de semmi esélye nem volt arra, hogy feltörje a betonkemény svéd védelmet.

A 11-est is Dzsudzsák Balázs harcolta ki, aki ellen Rasmus Elm szabálytalankodott - a Debrecen ellen duplázó középpályás az [origo]-nak azt mondta: a büntető - amelyet Huszti Szabolcs értékesített - szerinte nem volt teljesen jogos. A gól után szárnyra kapott a válogatott, és olyannyira elhitte, hogy nyerni tud, hogy még akkor is támadott, amikor a holland kapitány már azt mutatta az oldalvonalnál, hogy vissza kellene húzódni, hiszen az 1-1 - három fordulóval a vége előtt - nem is annyira rossz eredmény a magyarok számára.

A 94. perc krónikája: Gera eladta, Tímár elnézte, Babos Ibrahimovicba lőtte


A 93. percben aztán - talán a közönség hatására - megindult előre a hazai együttes. Buzsáky passza után Gera elöl rosszul adott be a jobb oldalról, amit egy hosszú svéd indítás követett. Tímár Krisztián alászaladt a labdának, Zlatan Ibrahimovic versenyt futott a kapujából kifutó Babos Gáborral, a magyar kapus fel akart szabadítani, de a svéd csatár hasáról visszapattant a labda, és begurult a magyar kapuba...

Dárdai: Miért kellett hét emberrel támadni?

A mérkőzés után Dárdai Pál jött ki elsőként a magyar válogatott öltözőjéből, a 31. percben sárga lapot kapott középpályás a lefújás után 15 perccel már sporttáskával a vállán igyekezett a csapat buszára. A Hertha 33 éves légiósa szerint nem lehet a vereséget a balszerencsére fogni: "A svédek sok helyzetet kihagyta, ami megbosszulta magát, mert egyenlíteni tudtunk, s ha elégedettek lettünk volna az 1-1-gyel, akkor most egy pontnak örülhetnénk. Rutintalanságnak tartom, hogy a 93. percben hét játékos előrefutott befejezni a kontrát. Szomorúak vagyunk, mert a döntetlennel nagyon komoly esélyünk lett volna nagyon komoly dolgokra, így viszont szerdán bravúrt kellene véghezvinni" - mondta a láthatóan feldúlt játékos, aki szerint mindenkitől több kellett volna ahhoz, hogy győzzön a csapat.

"Egy ilyen meccset a magyar csapat csak akkor tud megnyerni, ha mindenki a legjobb formáját hozza, reméljük, szerdán így lesz. Nálunk nincsenek sztárok, a csapategységre alapozva érhetnénk el eredményeket. Most egy kicsit lankadnak a fiúk, de el kell felejteni ezt a meccset, mert nagyon közel van a portugálok elleni. Ahogyan végigjöttünk délután busszal a városon, az emberek reakciója nagyon sok erőt adott, mégsem tudtunk bizonyítani, éppen ezért jövő szerdán mindenképpen megérdemelnének egy klassz meccset a szurkolók" - osztotta meg várakozásait az [origo]-val Dárdai.

Hozzátette még: Erwin Koeman taktikai okok miatt cserélte le, szerintünk a kapitány vélhetően attól tarthatott, hogy a középpályás a sárga lapja után nem tud ugyanolyan keményen játszani, mint előtte.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Husztinak esélye se volt a svéd bekkek ellen, igaz, a 11-est belőtte

1-0-s svéd vezetésnél, a 64. percben Juhász Rolandot is lecserélte a magyarok szakvezetője, ám egészen más okból: "A nyolcadik percben tovább szakadt a bordaközi izmom, amivel már gondom volt hét közben is. A félidőben kaptam ugyan egy injekciót, de nem éreztem a hatását, a nagy sprintek után alig kaptam levegőt, ezért cserét kértem."

Az Anderlecht játékosa roppant mérges, hogy a válogatott eltékozolta a pontszerzés lehetőségét. Kérdésünkre, hogy az 1-1 miért nem lett volna jó eredmény, Juhász így válaszolt: "Senki nem mondta, hogy nem lett volna jó a döntetlen, de nyerni szeretetett volna a csapat, s amikor két perc volt hátra, a játékosokat egy kicsit elvitte a hév. Ilyen gólt nem szabad kapni - bárcsak egyszer kifelé jönne a labda egy hasonló helyzetnél..."

A nyáron állítólag a Bayern München által is megkörnyékezett védő nagyon reméli, hogy a következő vb-selejtezőre felépül. "Hogy játszhatok-e szerdán, az csak a következő napokban derül ki. Ha rajtam múlna, mindenképpen ott lennék a pályán a portugálok ellen."

Tímár a 94. percig élvezte a meccset

Juhász helyére az angol másodosztályban profiskodó Tímár Krisztián állt be, aki feldagadt ajkakkal beszélt a pályán töltött fél órájáról. "Miután elfejeltem egy labdát, Vadócz Krisztiánnal összefejeltünk, és felrepedt a szám" - mondta a sérüléséről.

"Úgy érzem, gyorsan felvettem a ritmust, magabiztosnak éreztem magam, sikerült végrehajtani azt, amit a kapitány kért, és feljebb toltuk a védekezést. Ebben az időszakban kicsit át is vettük a játék irányítását, helyzeteket is kialakítottunk. Élveztem a játékot, sajnálom, hogy a vége így sikerült."

A 29 éves védő belátta, hogy hibázott a gól előtt, amikor a svéd előreívelésnél nem tudta elfejelni a labdát Ibrahimovic elől: "Kicsit talán rutintalanok voltunk, túlságosan is bizonyítani szerettünk volna a hazai közönségnek. Az egyenlítő gól után belelkesedtünk, és meg akartunk nyerni a meccset. De a végén sajnos történt az a hiba, amit én követtem el, úgy érzem, az én képességeimmel ezt a labdát el kellett volna fejelni. Szerencsénk sem volt, mert Ibrahimovic nem tudta szépen elpasszolni a labdát a remekül kifutó Babos Gabi mellett, de ahelyett, hogy a visszapattanó labda elkerülte volna a kapunkat, becsorgott a gólvonal mögé."


Erwin Koeman az esetről azt mondta, hogy Tímár elcsúszott a fejes előtt, a Plymouth futballistája azonban nem volt meggyőződve erről: "Tény, hogy elég laza volt a talaj, minden olyan gyorsan történt, videóról visszanézzük majd az esetet, és a kapitány biztos kiértékeli, hogy ki miben hibázott."

Tímár mindenesetre kész arra, hogy szerdán pályára lépjen, ha esetleg Juhász nem épül fel. "Természetesen nagyon szívesen játszanék, remélem, hogy addig túlteszem magam a hibámon. Szeretnék bizonyítani és a 94. perc előtti önmagamat adni, mert a gól előtt magabiztos voltam és jól ment a játék - hidd el, az vagyok inkább én. Hogy Ibrahimovic vagy Cristiano Ronaldo jön-e velem szemben, az teljesen mindegy, ezen a szinten ezt már meg kell tudni oldani."

Babos: Még mindig a saját kezünkben van a sorsunk

A magyar csapat kapusa, Babos Gábor a második svéd gólnál - Erwin Koeman oldalvonal melletti mozdulataival összhangban - azt kiabálta a játékosainak, hogy ne menjenek előre, mert jó eredmény a döntetlen: "Azt mondtam a többieknek, hogy 'tartsuk meg a labdát, gyerekek, nyugi van, 1-1 az állás, ami jó! A 90. perc után, amikor már tudtuk, hogy a dán-portugál meccs 1-1-re áll, az lett volna a feladatunk, hogy a döntetlent mindenképpen megtartsuk" - mondta még mindig dühösen a a kapus. "Nagyon fájó a vereség, mert Ibrahimovicról pattanhatott volna akár a szögletzászló felé vagy vissza a mezőnybe is a labda. Csak egy magyar csapat tud ilyen gólt kapni a végén..."

A NEC Nijmegen 34 éves csapatkapitánya a vereség ellenére is bízik még a sikerben, mégpedig azért, mert a magyar válogatott egy ponttal továbbra is megelőzi a svédeket, Portugália előtt pedig hárommal vezet - igaz, a dánok előnye már négy pont. "Még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, mert a portugálok sem nyertek, így ellenünk győzelmi kényszerrel lépnek pályára. Most az a feladat, hogy a következő két-három napban a kitisztítsuk a fejeket, és szerdán egy önbizalommal teli csapat lépjen pályára."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Itt még Babosé volt a labda

Halmosi Péter a 94. percben a földre rogyott csalódottságában, de a lefújás után a hangján is hallani lehetett, hogy nagyon megviselte a kudarc. "Letaglózott a gól, összeestem, amikor bepattant a labda" - magyarázta az ezúttal balhátvédként bevetett játékos. "Nem találok szavakat a vereségre, amelyet szerintem nem érdemeltünk meg. Gólt kaptunk egy egyszerű felívelt labdából, pedig az ellenfél még csak emberfölényben sem volt."

A Hull City 29 éves légiósa jól látta, amint Koeman mutatja a csapatnak, hogy nem kéne támadni: "Így volt, vissza is álltunk, de szereztünk egy labdát - pont én szereztem meg -, jól megjátszottuk, és gólt rúghattunk volna. Nem kontrából támadtak vissza, hanem egy egyszerű előreívelést követően valahogy Ibrahimovichoz került a labda, én pedig azóta sem ocsúdtam még fel a gól okozta sokkból. Fel kell állnunk, és fel is fogunk, mert ez a dolgunk, profi labdarúgók vagyunk."

Dzsudzsák szerint sok helyzete volt a magyar csapatnak

A magyar válogatott legjobbja egyértelműen Dzsudzsák Balázs volt, aki Halmosihoz hasonlóan percekig feküdt a gyepen a lefújást követően. "Siralmas volt a hangulat az öltözőben. Isteni csapás volt az, ami minket ért a 94. percben" - kezdte értékelését PSV balszélsője.

"Fordított helyzetben biztos vagyok benne, hogy beintik lesnek, vagy kapufára, esetleg mellé megy a labda, talán el sem találjuk a labdát. De ki az, akinek ez mégis bemegy? Annak, aki a magyar válogatott ellen játszik. Pedig Svédország ellen uraltuk a játékot, helyzetekben megnyertük a mérkőzést, mégis, megint mindenki bennünket sajnál. Nagyon remélem, hogy szerdán végre mellénk áll a sors is."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Dzsudzsák (7-es mezben) volt a magyar csapat legjobbja

Dzsudzsák mindvégig biztosra vette, hogy a magyarok legalább egy gólt szereznek: "Mindenki nyerni akart, éreztük, hogy meglehet a mérkőzés, és szemmel látható volt, hogy a gólunk megfogta a svédeket. Ha nem kapunk 11-est, akkor is betaláltunk volna később, mert látható volt, hogy megzavarodott a védelmük."

Vadócz még bizakodik, Buzsáky szerint sikerülni fog

Vadócz Krisztián nem volt annyira gyászos hangulatban, mint a társai, talán azért, mert védekező középpályásként megfelelően megoldotta a feladatát, és alig hibázott. A spanyol Osasuna játékosa úgy véli, a vereség oka, hogy a vendégek csatárkettőse túl erős volt a magyarok számára: "Nem hiszem, hogy ennél jobban fel tudtunk volna készülni, ennél koncentráltabbak nem lehettünk volna. Az egyenlítő gól után úgy éreztük, hogy megnyerhetjük a meccset, ennek szellemében próbáltuk mattolni a svédeket, ők pedig rugdosták előre a megszerzett labdákat. Egy előrevágott labda bizony ennyire veszélyes lehet, ha ilyen jó támadók vannak a kapunk közelében."

A 24 esztendős futballista szerint a fiaskó keresztülhúzta a magyar válogatott számításait, de "még van esély, szerdán bebizonyíthatjuk, hogy igenis erős csapatunk van". Vadócz szerint a portugálok stílusa teljesen más, mint a svédeké, ám hogy melyik csapat a jobb, azt nehéz megmondani.

A 84. percben becserélt Buzsáky Ákos hosszú idő után ölthette magára a nemzeti csapat mezét, és éppen ő volt az, aki lendületesen megindult a 94. percben, majd kiadta oldalra Gera Zoltánnak a labdát, a régi-új csapatkapitány viszont elrontotta a beadást.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

"Koeman az öltözőben nem mondott semmit, felesleges ilyenkor értékelni, mert mindenki még a meccs hatása alatt van. Otthon mindenki elgondolkozhat azon, hogy mit kellene másképp csinálni, hogy mi történik, ha a végén nem próbálunk meg gólt lőni, és nem támadunk ki hatan. Szerintem nem volt benne a meccsben, hogy a svédek gólt lőhetnek - nekünk kellett volna gólt lőni, ám ehelyett mi kaptunk" - nyilatkozta az [origo]-nak a 27 éves játékos.

Az angol másodosztályú Queens Park Rangersben szereplő középpályás úgy véli: nem lett eltaktikázva a mérkőzés, hiszen a szövetségi kapitány tudta, hogy mit miért csinál. "Van a keretben 24 nagyon jó játékos, kiválasztotta a legjobbnak vélt kezdő 11-et. Szerintem ő is és mi is mindent megtettünk a sikerért - nem kell a vereséget túldramatizálni."

Hogy ki hibázott? "Együtt sírunk, együtt nevetünk, felesleges emberekre lebontva elemezni a gólokat, mert ez egy csapatjáték, és benne van a hiba lehetősége. Számomra óriási öröm volt visszatérni a csapatba, főképp, hogy ilyen közönség előtt játszhattam ismét, még ha csak 10 percet is. Szerdán nincs más választásunk, mint hogy megverjük a portugálokat! Szerintem sikerülni fog."

A jövő szerdai vb-selejtező 20.45-kor kezdődik a Puskás Ferenc-stadionban, a mérkőzésre már minden jegy elkelt, így Cristiano Ronaldóék ellen is 42 ezer ember előtt futballozhatnak majd Buzsákyék.

A csoport állása:

1. Dánia752014-317
2. Magyarország74129-413
3. Svédország73318-312
4. Portugália72419-510
5. Albánia81344-86
6. Málta80170-211


A hátralévő mérkőzések programja:

2009. szeptember 9.:
Málta - Svédorszá 19.30
Albánia - Dánia 20.30
Magyarország - Portugália 20.45

2009. október 10.:
Portugália - Magyarország
Dánia - Svédország

2009. október 14.:
Dánia - Magyarország
Portugália - Málta
Svédország - Albánia

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!