A második elődöntőben rajtoló magyar versenyző, Huszár Erika az első kör végén még csak a 6. volt, egy körrel később már az élre vágott, hogy ő diktálja a tempót a mezőnynek.
Az idilli állapot nem tartott sokáig, öt körrel a vége előtt már csak az ötödik helyen korcsolyázott Huszár, majd egy kicsúszásnak köszönhetően egy hellyel előrébb lépett. S jött a slusszpoén: két körrel a vége előtt még hárman kiestek, így Huszár a bolgár Jevgenia Radanovával együtt csak arra koncentrált, célba érjen.
A három elődöntőből az első kettő az A, a harmadik és negyedik a B döntőbe került, azonban a legjobbak mégsem hatan küzdöttek az érmekért, hanem nyolcan, mivel - éppen Huszár futamából - két versenyzőt továbbjuttattak a bírók.
A fináléban Huszár a 3-as pályáról rajtolt, besorolt a hatodik pozícióba, majd az élen állók hibáját kihasználva 5 körrel a vége előtt a harmadik helyen találta magát, ám az ázsiaiak robbantását nem bírta követni, végül a dicséretes, pontszerző hatodik helyen ért célba.
Eredmény, rövid pályás gyorskorcsolya, nők, 1500 m:
1. Csou Jang (Kína) 2:16.993 - új olimpiai csúcs
2. Li Eun Bjul (Korea) 2:17.849
3. Park Szeung Hi (Korea) 2:17.927
4. Katherine Reutter (USA) 2:18.396
5. Cso Ha Ri (Korea) 2:18.831
6. Huszár Erika 2:19.251
7. Jevgenia Radanova (Bulgária) 2:19.411
8. Tania Vicent (Kanada) 2:23.035
...23. Heidum Bernadett
Darázs Rózsát kizárták a selejtezőben.
Huszár Erika pályafutása során másodszor zárt pontszerző helyen, ezt megelőzően rajta kívül csak műkorcsolyázóknak sikerült a téli játékokon kétszer is a legjobb hat közé kerülni: eddig ezt a bravúrt a Rotter Emília, Szollás László és a Nagy László, Nagy Marianna páros, a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros, továbbá Almássy Zsuzsa érte el. A magyar mérleg: hat érem, ebből 2 ezüst és 4 bronz, négy-négy negyedik, illetve ötödik, továbbá két hatodik hely, 48 pont (39 műkorcsolyában, 3 gyorskorcsolyában, 6 rövidpályás gyorskorcsolyában). A magyar helyezettek a téli olimpiákon: bronzérem (4): 4. hely (4): 5. hely (4): 6. hely (2): |