Vágólapra másolva!
Olaszország az egyik legmegosztóbb válogatott a mezőnyben: amennyien feltétel nélkül rajonganak értük, annyian utálják őket. Rendre úgy kezdenek, mintha rögtön ki akarnának esni, aztán eljutnak a nyolcba, a négybe, vagy éppen megnyerik a vb-t. A Donadoni-korszak Eb-bukása után visszatért Marcello Lippi, vezérletével csoportelsőként jutott ki a válogatott Olaszországba - imádóik és gyűlölőik is kíváncsian várják, mire jut a félig megfiatalított csapat.

Miért érdemes szurkolni nekik?

Mert az olaszok meccseit biztos, hogy népes hölgytársaságban lehet nézni: a tengerkék mez, és a tizenegy snájdig olasz férfi látványa a tévé elé vonzza a lányokat, asszonyokat. Egyébként is szívesen járunk oda nyaralni, vagy egy hétvégére Seria A-meccset nézni. Mindenki szereti a pizzát, a pastát és a mozzarellát, a napsütést és a capuccinót, futballdrukker számára pedig nincs annál nagyobb boldogság, mint, amikor először írja le helyesen, hogy catenaccio.

Hogyan lehet legyőzni őket?

A csapatban sok, a pályafutása zenitjén túljutott idősebb futballista, akik már nem bírnak úgy egy nagy iramú mérkőzést, mint korábban, fizikálisan egyértelműen lemaradtak a világ legjobbjaitól az olaszok. A tavalyi Konföderációs Kupán még Egyiptom is bebizonyította ezt.

Mit várunk tőlük?

Távolról betonbiztosnak tűnő védelmet, amin közelről óriási repedések láthatók. Andrea Pirlótól hajszálpontos passzokat és szerény futómennyiséget, valamennyi játékostól óriási elszántságot és teátrális mozdulatokat.

Kire figyelünk?

A Juventus középhátvédje, Giorgio Chiellini lassan ugyanolyan vezéregyéniségnek számít a válogatottban, mint Fabio Cannavaro, sőt sokak szerint már az ő teljesítménye a meghatározóbb a hátsó alakzatban.

A gyenge pont

Az elmúlt négy esztendő nem múlt el nyomtalanul, az akkor remeklő játékosok egy része már kiöregedőben van, ám Marcello Lippi bízik bennük -de hiába a rutin, ha a láb és a tüdő már nem bírja a megpróbáltatásokat. A csatársorból hiányzik egy vérbeli világklasszis, aki egymaga is meccseket tud eldönteni.

Róluk mondták

"Az olasz válogatott most egy átmeneti időszakot él. Marcello Lippi akkor jár a legjobban, ha a 2006-os, világbajnok csapatba több olyan futballistát is beépít, akik az elmúlt időszakban tűntek fel" - véli a Chelsea olasz mestere, Carlo Ancelotti.

40/50

Kapusok: 9/10
Gianluigi Buffon személyében az olasz válogatottnak olyan kapusa van, aki képes a fantasztikus bravúrokra, ugyanakkor megbízható, egyenletes teljesítményt nyújt, ráadásul rendkívül rutinos. Sérülése esetén viszont a tartalékok már korántsem képviselik ezt a színvonalat.

Védelem: 8/10
A két középhátvéd személye biztos: Cannavaro és Chiellini kihagyhatatlan a csapatból. A gondok a két szélen vannak: a jobbon Gianluca Zambrotta játszhat, aki nincs olyan formában, mint négy évvel ezelőtt, a balon pedig a rutintalanabb Domenico Criscito szerepel.

Középpálya: 8/10
Az együttes tengelye is adott, Andrea Pirlo és Daniele de Rossi biztosak lehetnek abban, hogy kezdők lesznek Dél-Afrikában. A kérdés az, hogy Lippi mellettük kinek szavaz bizalmat, ami részben a választott taktikától is függ: a háromcsatáros játék esetén inkább még egy védekezőbb felfogású játékos szerepelhet (például Claudio Marchisio), 4-4-2 esetén viszont Riccardo Montolivo is bekerülhet.

Csatársor: 7/10
Az igazán nagy nevek ugyan hiányoznak a támadók közül, de Alberto Gilardino megbízhatóan szállította a gólokat a selejtezők során, Antonio di Natale pedig a Serie A gólkirálya lett, miközben a szintén remek formában lévő Giampaolo Pazzini is beugrásra vár.

Szövetségi kapitány: 8/10
Marcello Lippi az egyik legrutinosabb szövetségi kapitány lesz a világbajnokságon: olyan edző, akinek nem sok újat lehet mondani a labdarúgásról. Taktikailag rendkívül képzett, aki kiválóan tudja motiválni futballistáit, ám mintha túlságosan is ragaszkodna a négy évvel ezelőtti együttes tagjaihoz.



Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

A selejtezők alatt is egyértelmű volt, hogy Lippi elsősorban továbbra is a 2006-ban világbajnokságot nyert csapatra támaszkodik, ám egy-két poszton lassan mindez vállalhatatlan. A középpályán Mauro Germán Camoranesi lassan a Juventusból is kiszorul - a helyén inkább Simone Pepének kellene szerepelnie.

Nem csak a szépre emlékezünk

Az olasz válogatott már a 20. század első harmadában komoly sikereket ért el, az 1928-as amszterdami olimpia bronzérme után 1934-ben és 1938-ban is világbajnok lett a Vittorio Pozzo által irányított csapat. A következő nagy nemzetközi sikerre 1968-ig kellett várni, amikor a válogatott hazai pályán Európa-bajnokságot nyert. 1970-ben vb-ezüstérmes volt Olaszország, 12 esztendővel később pedig megszerezte harmadik világbajnoki aranyérmét. 1990-ben a hazai rendezésű tornán a harmadik, négy évvel később, az Egyesült Államokban második lett a válogatott. Az olaszok a következő két vébén nem jutottak a legjobb négy közé, 2006-ban viszont Marcello Lippi csapata a calciopoli-botrány ellenére is megnyerte a világbajnoki címet.

Felejthetetlen pillanatuk

Olaszország négyszeres világbajnok, a négy aranyérem közül azonban alighanem az 1982-es diadal a legemlékezetesebb - már csak Marco Tardelli gólöröme miatt is. A középpályás az NSZK elleni fináléban csapata második találatát szerezte, majd miután a hálóba bombázta a labdát, az arcán valami földöntúli boldogsággal rohant a kispad irányába. A jelenet olyan mélyen belevésődött az olasz emberek emlékezetébe, hogy amikor pár éve közvélemény-kutatást tartottak arról, hogy leginkább mihez hasonlítanák az orgazmus pillanatában átélteket, akkor Tardelli gólöröme ott volt a három leggyakoribb válasz között.

Mi lett volna, ha

1990-től kezdve az olasz válogatott sorozatban három világbajnokságon is büntetőpárbajban bukta el az aranyérem lehetőségét. Hazai pályán az elődöntőben Argentína volt az ellenfél, és olasz részről két labdarúgó is hibázott. Roberto Donadoni és Aldo Serena sem tudta értékesíteni tizenegyesét, így csapatuk nem jutott a döntőbe, ahol az NSZK lett volna az ellenfele.

Négy évvel később döntős volt a válogatott, azonban be kellett érnie az ezüstéremmel, mivel a rúgók közül hárman is rontottak. Rögtön az első párban Franco Baresi hagyta ki a büntetőt, majd Daniele Massaro sem talált be, végül Roberto Baggio bombázott a kapu fölé.

Újabb négy év elteltével Baggio már nem hibázott a franciák elleni negyeddöntőben, ekkor higgadtan a kapuba lőtte a labdát, de két csapattársa, Demetrio Albertini és Luigi di Biagio is pontatlannak bizonyult. Az elődöntőben az olaszok Horvátországgal játszhattak volna.

A 2002-es világbajnokságon nem csillogott a válogatott, de a Koreai Köztársaság elleni nyolcaddöntő így is neki állt. A továbbjutáshoz csak annyi kellett volna, hogy Christian Vieri kihasználja helyzeteit (két ziccert is kihagyott), ám még az elrontott lehetőségek is belefértek volna, ha az ecuadori Byron Moreno nem fújja el a meccset. A játékvezető a hazaiaknak kedvezett: erősen vitatható módon kiállította Francesco Tottit, míg a másik oldalon elfelejtette felmutatni a piros lapot könyöklésért, majd egy teljesen szabályos gólt sem adott meg az olaszoknak.

Út Dél-Afrikába

Lippi együttese veretlenül zárta a selejtezőket, ráadásul hat ponttal előzte meg a második helyen végzett Írországot, ám ezzel együtt az olaszok nem sziporkáztak. Rögtön az első meccsen úgy nyertek Cipruson, hogy a mezőny legjobbja Buffon volt, a győztes gól pedig a 92. percben született. A szerencse később is az olaszokkal volt, Grúziában például Kaha Kaladze két öngóljával szerezték meg a három pontot, Írországban pedig szintén a hajrában sikerült egyenlíteniük. Összességében elmondható, hogy az olaszok a tőlük megszokott módon jutottak ki a vébére: csillogás nélkül, de magabiztosan.

Csoportellenfelei: Paraguay, Új-Zéland, Szlovákia

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!