A spanyolországi torna Paolo Rossi világbajnokságaként vonult be a történelemkönyvekbe, pedig a csoportkör után semmi jel nem mutatott arra, hogy az olasz csatárból nemzeti hős lesz. Sőt, a személye miatt a szövetségi kapitány, Enzo Bearzot rengeteg kritikát kapott, jogosan: Rossi az 1980-as totóbotrány után hároméves eltiltást kapott, amit később két esztendőre csökkentettek, de így is csak kevéssel a vébé előtt tért vissza a pályára.
Bearzot ennek ellenére beválogatta őt, viszont kihagyta a keretből az AS Roma sztárját, Roberto Pruzzót, ami miatt az olasz média rendkívül sokat kritizálta.
Az első három mérkőzésen az olaszok csak szenvedtek, Rossi különösen, az olasz lapok pedig nem kímélték sem őt, sem a csapatot. A bulvársajtó egyenesen arról cikkezett, hogy Rossit intim kapcsolat fűzi Antonio Cabrinihez, mire Bearzot sajtócsendet rendelt el, és csak ő, illetve a csapatkapitány Dino Zoff állt szóba az újságírókkal.
Rossi gyatra teljesítményét bizonyítja, hogy a német televízió kommentátora a Kamerun elleni csoportmérkőzésen kijelentette: "Lefogadnám egy triciklibe egy Porsche ellenében, hogy Rossit lecserélik". Rossi végig a pályán maradt, a ZDF pedig zsáknyi levelet kapott a nézőktől, amelyekben tricikliket ajánlottak fel.
A középdöntőben aztán az argentinok ellen 2-1-re nyertek az olaszok, a brazilok ellen pedig Rossi magára talált. Mesterhármasával eldöntötte a találkozót, és innentől kezdve megállíthatatlan volt: az elődöntőben a lengyeleknek kettőt vágott, majd a fináléban is betalált, és így nem csak világbajnok, hanem gólkirály is lett.
Schumacher: negatív szereplőből főhős
A döntőben az a NSZK volt az ellenfél, amely két botrányos mérkőzést is játszott a tornán. A csoportkörben Ausztriát úgy verte 1-0-ra, hogy a végeredmény már a 11. percben kialakult, és mivel ez mindkét csapat továbbjutását jelentette, a hátralévő időben a játékosok látványosan csalták a focit, gyakorlatilag keresztbe fociztak a pályán.
Az elődöntőben a franciák ellen pedig Harald Schumacher lépett elő főszereplővé: előbb azért, mert letarolta Patrick Battistont (a játékvezető még csak szabadrúgást sem ítélt), majd pedig a büntetőpárbajban két tizenegyes is hárított.
Ott volt Spanyolországban a magyar együttes is, amely világbajnoki rekorddal 10-1-re verte Salvadort, de mégsem jutott tovább a csoportból, mert az utolsó meccsen csak döntetlent játszott Belgiummal.
Pfaff drága poénja
Ez volt az egyetlen sorozat, ahol két válogatott is pályára küldte mindhárom kapusát. A FIFA rendelkezései szerint minden válogatottnak három kapust kell neveznie a vébére, ám mindössze négyszer fordult elő, hogy valamennyien játéklehetőséget kaptak. Csehszlovákia kapujában az első, Kuvait elleni találkozón Zdenek Hruska állt, Anglia ellen viszont már Stanislav Seman védett, aki a 75. percben megsérült, és a helyére Karel Stromsik állt be.
A belgáknál természetesen a világklasszis Jean-Marie Pfaff volt az első számú jelölt, a csoportkör során végig ő védett (és terítette le Fazekas Lászlót, amiért manapság piros lapot kapna, de akkor csak szabadrúgás volt a szankció), ám a szakvezető, Guy Thys ezt követően fegyelmezési okokból kihagyta a csapatból, az örök mókamester Pfaff ugyanis poénból eljátszotta, hogy belefulladt a szállodai medencébe.
A középdöntőben a lengyelek ellen így Theo Custers védett, mégpedig katasztrofálisan: a belgák 3-0-ra kikaptak, Custers pedig soha többé nem volt válogatott. A szovjetek ellen így jutott szóhoz Jacky Munaron.
Jelentkezési határidő: 1964. október 6., FIFA-kongresszus, Tokió |