Brazília és Argentína számára is a negyeddöntő jelentette a végállomást a világbajnokságon: Kakáék Hollandia, Messiék pedig Németország ellen búcsúztak. A két dél-amerikai sztárcsapat sorsában közös, hogy mind a két együttes először került hátrányba a torna során, és vert helyzetből nem tudtak felállni. Igaz, a braziloknak erre nem volt sok idejük, hiszen a szünetben még ők vezettek, ám a második félidőben Hollandia fordított, és a brazilok ezt a szituációt nem tudták kezelni. Pedig voltak már hasonló helyzetben Dél-Afrikában, hiszen tavaly, a Konföderációs-kupa fináléjában az Egyesült Államok már 2-0-ra is vezetett ellenük, ám a második félidőben a brazilok képesek voltak újítani.
A brazilok rossz vesztesek
Most azonban mintha el sem tudták volna képzelni, hogy nem ők nyernek. A brazil csapat az egész mérkőzés során nagyon ideges volt, a játékosok minden ellenük elkövetett vélt vagy valós szabálytalanság után óriási energiát fordítottak a reklamálásra. Jellemző, hogy a teljesen jogosan kiállított Felipe Melo a mérkőzés után is Arjen Robbent kritizálta. "Ha tényleg ártani akartam volna neki, akkor nem folytatta volna a meccset. Akármikor csak hozzáértem, feldobta magát, és a földön fetrengett" - állította a középpályás, aki főszereplővé vált a mérkőzésen, hiszen az első gólnál róla pattant a kapuba a labda (még ha a találatot a FIFA később Wesley Sneijdernek is adta), majd pedig piros lapjával még nehezebbé tette csapata helyzetét.
Nem túlzás kijelenteni, hogy Brazília tulajdonképpen saját magát verte meg, hiszen az első félidőben jól futballozott, megérdemelten vezetett. A hollandok játéka ugyan a második játékrészben feljavult, de egy nagy kapushiba kellett az egyenlítéshez, majd a győztes találat is egy pontrúgás után született. Pedig Dunga csapatának egyik erőssége korábban éppen a pontrúgásokban rejlett, nem véletlenül, a szakember ugyanis gyakorlatilag kontrajátékra épített, és a felállt védelmek ellen a szabadrúgások és szögletek remek fegyvernek bizonyultak.
A szövetségi kapitányt elsősorban azért kritizálták, mert két védekező középpályással játszott, és mindössze négy játékosnak volt kifejezetten támadó feladata. Azonban ha a csapatnak kell rohannia az eredmény után, akkor ez kevés, csereként pedig nem sok használható választás állt Dunga rendelkezésére.
Saját fegyverével győzték le Brazíliát a hollandok:
Nem volt a keretben egy kreatív középpályás, akit be lehetett volna hozni Gilberto Silva helyett a hajrában, arról nem is beszélve, hogy Luís Fabiano lecserélése kifejezetten érthetetlen húzás volt a szakvezető részéről. A Sevilla csatára ugyanis rendkívül erőszakos, kiválóan fejel, nélküle viszont csak alacsonyabb támadók maradtak a pályán, márpedig Nilmar vagy Robinho felé ívelgetni nem sok eredménnyel kecsegtetett.
Taktikai naivitás: négy csatár a pályán
Dunga taktikája azonban alapvetően nem volt rossz, és az első félidőben Hollandia ellen is működött. A brazilok vereségének elsődlegesen két nagy egyéni hiba volt az oka, más kérdés, hogy a szakvezető nem reagált megfelelően a mérkőzés alakulására.
Argentína esetében azonban más a helyzet: a németek pontosan azt játszották, amit eddig is a tornán, és az argentinok egy ténylegesen jobb csapattól kaptak ki. A hangsúly itt a csapat szón van: egyéni képességeket tekintve a dél-amerikai gárda (főleg a támadó részleget illetően) klasszisokkal jobb a németeknél, azonban Diego Maradona hatalmas taktikai leckét kapott Joachim Löwtől.
Maradona ragaszkodott a vébén eddig bevált szisztémához. A két csatár, Carlos Tévez és Gonzalo Higuaín (valamint a középpályáról induló Lionel Messi) rendre behúzódott középre; a két szélső középpályás, Ángel di María és Maxi Rodríguez pedig sem védekezésben, sem pedig támadásban nem tudott sokat hozzátenni a játékhoz. Mindez azt jelentette, hogy a német szélsők, vagy akár a felfutó szélsőhátvédek (elsősorban Philipp Lahm) lendületből vezethették rá az argentin hátvédekre a labdát, ráadásul az argentin hátsó alakzat csak középhátvédekből állt (klubjában Nicolás Otamendi és Gabriel Heinze is a védelem tengelyében játszik).
Nem csoda, hogy mind a négy német találat a balszélről, azaz az argentin védelem jobb oldaláról érkezett: Otamendit teljesen magára hagyták. Kétgólos hátrányban le is hozta őt Maradona, és egy támadó középpályást küldött a pályára, végképp megszüntetve a védekezést azon a szélen. Milyen jól jött volna most Javier Zanetti!
A német támadók ízekre szedték az argentin védelmet:
Mindez már a mérkőzés előtt is sejthető volt, Maradona taktikai naivitása pedig a találkozó alatt még nyilvánvalóbbá vált. Az argentinok egészen a 70. percig nem cseréltek, addig pedig mindössze annyit próbáltak meg váltani, hogy a két szélső középpályás, azaz Di María és Maxi Rodríguez oldalt cserélt. Amikor pedig cserére került sor, az az ötvenes éveket idézte: Maradona előbb támadó középpályást küldött pályára (Otamendit Javier Pastore váltotta), majd pedig egy középpályást váltott csatárral (Di María-Sergio Agüero), alighanem azzal a jelszóval: minél több támadót a pályára, majd csak lesz valami.
Mindez nem túl nagy stratégiai érzékről árulkodik. A németek az utolsó 20 percben gyakorlatilag tetszés szerint szerezhettek volna gólt, valósággal átrohantak a középpályán, ahol mindössze Javier Mascherano nézett szembe velük, miközben a másik tizenhatosnál az argentin támadók egymás sarkát taposták. Ebből lett aztán a súlyos vereség, ami valószínűleg Diego Maradona sorsát is megpecsételte.