"A kulcsszó a nacionalizmus" - a sportolók helyzete Észak-Koreában

Világszerte nagy visszhangot váltott ki a hír, amely szerint a focivébéről hazatérő észak-koreai válogatottat nyilvános megalázásban részesítették Phenjanban. Bár ez a büntetési forma távolról sem ismeretlen a kommunista országban, a hírt erős fenntartásokkal kell kezelni, mondta az [origo]-nak dr. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének adjunktusa. Noha a Dél-Afrikát megjárt csapat két, Japánban született légiósa szabadon utazhat ki-be a világtól elzárt KNDK-ba, ám a keret többi tagjának szinte semmi esélye sincsen a disszidálásra.

Egy napokban megjelent hír szerint nyilvános megalázással ért véget az észak-koreai fociválogatott vb-kalandja. A története során másodszor, 1966 óta először világversenyre jutott együttes tagjait a hír szerint négyszáz fiatal sportoló és az ország sportminisztere előtt hat órán át gyalázták a phenjani Népi Kultúra Palotájában, Kim Jong Hun szövetségi kapitányt pedig kényszermunkára ítélték.

A hír bejárta a világsajtót és számos ember felháborodását kiváltotta, dr. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének adjunktusa szerint ugyanakkor fenntartásokkal kell kezelni ezt a történetet. "A hírt az amerikai székhelyű Radio Free Asia tette közzé elsőként, a dél-koreai konzervatív sajtó pedig átvette, míg a déliek országos hírügynöksége, a Yonhap nem, sőt később több dél-koreai forrás is cáfolta az értesülést" - mondta az [origo] érdeklődésére. "Ez azt sejteti, hogy valószínűleg egy bulvárhírről van szó, amely annyiból nem légből kapott, hogy Észak-Koreában a rezsim kezdete óta küldenek embereket bányákba vagy építkezésre kényszermunkára, és eléggé ismert módszer az is, hogy a hibázó tisztviselőknek nyilvánosan önkritikát kell gyakorolnia. A dél-koreai közhiedelem szerint északon bármilyen vétségért elvihetik az embert - bármilyen pozícióban legyen is - Aodzsiba, egy orosz határon lévő bányakomplexumba."

Egy éhező országtól a vb-részvétel is óriási siker

Észak-Koreáról nehéz abszolút hiteles forrást találni, miután a helyi hírügynökség csak propagandát továbbít, Dél-Koreában pedig a baloldali lapok pozitívan elfogultak Északkal szemben, a jobboldaliak viszont előszeretettel színezik ki a Phenjanra rossz fényt vető híreket. Csoma szerint azonban azt még a kommunista országban is tudják, hogy irreális a vb-re negyvennégy év után kijutott válogatottat megbüntetni egy Brazília vagy egy Portugália elleni vereség után. "Egy olyan országról beszélünk, amelyik élelmiszerhiánnyal, alapvető ellátási gondokkal küzd és nemzetközi szankciók alatt áll, tehát a mostani vb-szereplés önmagában is nagy eredmény, amit a propaganda igyekszik is a lehető legjobban kihasználni."

Ha lett volna közösségi dorgálás, két játékos, az egyaránt Japánban született és jelenleg is ott futballozó Dzsong Te Sze és An Jung Hak azt is megúszta volna. Európai gondolkodással nehéz megérteni, hogy a külvilágtól tökéletesen elzárt diktatúrába teljesen szabad ki- és bejárás biztosított a világ egyik legfejlettebb kapitalista országában élő futballistáknak. "Egy kulcsszó van: a nacionalizmus. Japánban sok koreai él, akiket, illetve akik elődeit még a japán gyarmati uralom idején, 1910 és 45 között hurcoltak be. Ennek a nehéz kisebbségi létben élő közösségnek van egy észak- és egy dél-koreai szervezete. Az idősebb korosztály inkább az északiakhoz húz. Dzsong Te Sze - aki elsírta magát a brazilok elleni meccs előtt hazája himnusza alatt - édesanyja is észak-koreai" - magyarázta a két Koreáról két könyvet is jegyző Csoma Mózes.

Álhírek továbbra is érkeznek majd

Ugyanerre a nacionalizmusra vezethető vissza, hogy a 2002-es japán - dél-koreai közös rendezésű focivébén a dél-koreai szurkolók hatalmas "1966" feliratokat feszítettek ki az olaszok elleni meccsük előtt. Bő négy évtizede az angliai vb-n Észak válogatottja győzte le Olaszországot, ám a sportsikereket abszolút közös eredménynek érzik - ez az a nemzeti büszkeség, ami felülemelkedik mindenféle politikai nézetkülönbségen. A két ország kulturálisan és nyelvileg teljesen egy közösségnek tekinthető, elvégre csak 1945-ben szakadt ketté. Koreát egész történelmében számos megaláztatás érte, így vállalják a közösséget, különösen, ha a külfölddel szembeni ellenállásról vagy teljesítményről van szó, fejtette ki az adjunktus.

Korea a második világháború után szakadt ketté. A szövetségesek Potsdamban megállapodtak arról, hogy a Koreai-félszigetet a 38. szélességi fok mentén kettéosztják. Északon a szovjet, délen az amerikai hadsereg szabadította fel az országot a japán megszállás alól. A három éven át tartó koreai háború 1953 júliusában ért véget, de a két ország azóta is hadban áll egymással. A kommunista Észak-Korea fővárosa Phenjan, Dél-Koreáé Szöul lett.

Az álhírek terjesztése azonban aligha szűnik meg a közeljövőben. Még a vb alatt cikkezett arról a sajtó, hogy négy játékos eltűnt az észak-koreai csapatból, egy nappal később viszont kiderült, hogy a hír kacsa. A dezinformációt az okozhatja, hogy a korábban említett konzervatív dél-koreai lapok szívesen támaszkodnak észak-koreai emigránsok elbeszéléseire. "Délen mintegy húszezer észak-koreai menekült él, ami nem túl magas szám, de a disszidensek szervezetei elég harcos álláspontot képviselnek Phenjannal szemben. A hozzájuk közel álló sajtó kelti ezeket a híreket."

Ahol még futballhuliganizmus sincs

A labdarúgó-válogatott szerepel ugyan a kontinentális sorozatokban, klubcsapataik azonban kizárólag hazai pályán játszanak, sem az Ázsiai Bajnokok Ligájában, sem a többi sorozatban nem vesznek részt. Mind a női, mind a férfibajnokság összes meccsét a phenjani Kim Ir Szen-stadionban rendezik. Futballhuligánok sincsenek, a Wikipedia egyik szócikke szerint csupán egyszer, egy 2005-ös, Irán elleni meccsen kaptak össze az ellenféllel az észak-koreai drukkerek, miután egyik játékosuk tiltakozott egy ítélet ellen a szíriai bírónál. A női válogatottjuk kimondottan erősnek számít, két vesztes döntő után 2001-ben és 2003-ban is megnyerte az ázsiai kontinenstornát, és rendszeres résztvevője a vébéknek is.

Észak-Korea a többi sportágban igencsak passzív szereplője a nemzetközi vérkeringésnek. Az ország 1972-ig nem indult az olimpiákon, majd később az 1984-es Los Angeles-i és az 1988-as szöuli játékokat is bojkottálta. Bár a 2008-as pekingi olimpián hatvanhárom sportoló képviselte az országot (öten érmet is szereztek, Pak Hjon Szuk a női súlyemelők közt aranyat nyert), a vancouveri téli játékokon mindössze két KNDK-s sportoló vett részt, a 2009-es Ázsiai Fedettpályás Játékokon pedig három úszóból állt a népköztársaság delegációja. Összehasonlításul: Dél-Koreát Pekingben kétszázhatvanheten, Vancouverben negyvenhatan képviselték, mindkét világversenyen sikeresen: hetedik, illetve ötödik lett az ország az éremtáblázaton.

A futballválogatottakon kívül férfi- és női hokicsapata is van az országnak, a legnagyobb esemény azonban az évente megrendezett Arirang Fesztivál, amely direkt a külföldieknek szól, és az ország erejét demonstrálja. Az Arirang Fesztiválon tömegtornával és élőképekkel szórakoztatják a közönséget, továbbá ezzel biztosítanak devizabevételt az országnak.

Disszidálni ugyanakkor nem sok sportoló akar: félnek a retorzióktól, ugyanis ilyen esetben az otthon maradt családtagjaikat vinnék munkatáborba, ahogy az Hvang Dzsang Jop, a Központi Bizottság egykori titkárának hozzátartozóival is történt. Ezenkívül a játékosok szigorú felügyelet alatt állnak, tehát valószínűleg nem is tudnának egykönnyen meglépni. Ha pedig a sportoló sikeresen képviseli hazáját, megkaphatja a magasabb életszínvonalhoz elengedhetetlen párttagságot, valamint magánautóhoz is juthat.

Mindezen felül a mostani észak-koreai válogatott tagjainak már önmagában az is életre szóló élményt jelentett, hogy egy másik kontinensre utazhattak. Turizmus ugyanis nem létezik a Népi Koreában, kizárólag pártmunkásküldöttségek, diplomaták és delegációk hagyhatják el az országot. A dél-afrikai vébén éppen ezért Észak-Koreát szurkolók helyett statiszták, kínai színészek buzdították.

Észak-Korea vb-szépe valójában kínai színésznő lehetett

Bejutni viszont nem lehetetlen Észak-Koreába, Csernai Pál személyében például másfél éven át magyar szövetségi kapitánya volt az ország válogatottjának. Az edzőt nagyon marasztalták, csakhogy az újabb szerződés aláírása mellett már az állampolgárság felvételét is követelték tőle. Mindez 1994-ben történt, azóta változott a helyzet, de nem gyökeresen.

"Azért kérhettek állampolgárságot, hogy még jobban kihasználhassák ennek a propagandaértékét. Ilyen más külföldiekkel is előfordul, például vannak dezertőr amerikai katonák, akik ott telepedtek le, ők filmekben szerepelnek, ismert embereknek számítanak, és a phenjani rezsim erőteljesen próbálja kihasználni a jelenlétüket. Ezen kívül a különböző szakmák jeles szakértőit is szívesen látják Észak-Koreában" - mondta az ázsiai országba kerülőkről Csoma.

Észak-Korea egyetlen, Brazíliának lőtt vb-gólját ünnepli

A sportnak a kettészakadt ország újraegyesítésében is juthat szerep, ám a jelenlegi politikai viszonyok kedvezőtlenek. A két Korea sportolói a sydney-i, majd az athéni olimpia nyitóünnepségén is közös csapatban, a Koreai-félsziget kék-fehér "egyesítési lobogója" alatt vonultak fel 2008-ban, Pekingben azonban már kudarcba fulladtak a tárgyalások. "A két Korea közti viszony fejlődése, ami 1998-99 körül indult és 2008-ig tartott, teljesen egybecseng azzal, hogy Szöulban liberális kormányzat volt hatalmon. A megbékélés jegyében feltétlen együttműködést, kereskedelmet kezdeményeztek, barátságos meccseket szerveztek, volt, hogy különgépet küldtek az északi válogatottért. Ám 2008 óta Szöulban konzervatív kormányzat van hatalmon, amely sokkal inkább fenntartásokkal kezeli a phenjani rezsimet."

"Ilyen abszolút nem létezik"

A hírbe hozott észak-koreaiak részéről megkerestük Kim Dzsong Il kevés nyugati támogatójának egyikét, Alejandro Cao de Benost. A Spanyolországban született férfi alapító elnöke a Koreai Barátság Szövetségének (KFA), és 1990 óta szószólója a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak. Alejandro Cao de Benos tiszteletbeli különleges küldötte Észak-Korea külkapcsolatokkal foglalkozó bizottságának, ő készíti a www.korea-dpr.com honlapot, és korábban már nyilatkozott az [origo]-nak.

"Ez a hír nem igaz, megtévesztő propaganda" - írta a jelenleg Lisszabonban élő férfi. A kérdésre, hogy létezik-e a nyilvános megalázás mint büntetési forma, azt felelte: "Abszolút nem." Az edzővel kapcsolatban Alejandro Cao de Benos elmondta: "Kim Jong Hun eljuttatta a csapatot Dél-Afrikába, miért kellene kirúgni? Továbbra is ő marad az edző, mindaddig, amíg örömöt talál a munkájában."

"Mindannyian szerettük volna, ha továbbjut a csapat a kieséses szakaszba, de a tény, hogy a KNDK ott lehetett a vébén és az egész világ támogatását érezte, máris egy győzelem. Számunkra tehát sikeres volt a vb. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben több létesítményünk lesz, és új taktikákat tanulunk" - értékelte a vébét a tiszteletbeli küldött.

A phenjani hangulatról Alejandro Cao de Benos a következőképp festette le: "A hazatérő válogatottat virágokkal fogadták a reptéren családtagjaik, barátaik és a kormány hivatalnokai. Ők kiváló játékosok, akik a lehető legszerényebb forrásokból is lehetővé tették a futballunk bemutatását a világbajnokságon. Mindannyian büszkék vagyunk rájuk, hogy eljutottak a legmagasabb nemzetközi szintre."