A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázsnak négy órájába telt, míg megtanulta Kovács Péter egyik trükkjét, aki a múlt hétvégén Abu Dzabiban a freestyle foci első magyar világbajnoka lett. A huszonegy éves tokaji labdazsonglőr vállalt már bemutatót céges rendezvényeken és esküvőn is, de szerinte akár olimpiai sportág is lehet a freestyle, bár jelenleg inkább a profi boksz mintáját követi.

A Masters of the Game nevű freestyle-vb huszonnégy fős mezőnyéből került ki győztesen a múlt hétvégén Abu Dzabiban Kovács Péter.

"Folyamatosan tapsoltak minket, értékelte a közönség, amit csináltunk. Az időjárással viszont nem volt szerencsénk, mivel egy strandon rendezték a tornát, és erős szél fújt, kaptunk homokot rendesen" - mesélt a hangulatról az [origo]-nak az új világbajnok.

Az Első Magyar Freestyle Foci Egyesület játékosa egy bemutató után négy párbajt nyerve jutott döntőbe, ahol a 2008-as világbajnokkal találkozott.

Sean Garnier laza, látványos műsort adott elő, míg Kovács gyakorlatában sokkal több munka volt: "Amiket ő csinált, hogy végigcsorgatta a kezén a labdát, azt három-négy nap alatt meg lehet tanulni. Én magam találom ki a trükkjeimet, amelyek biztos megtanulásához kell fél év. Akkor viszont homokviharban is megy, vagy épp itt, egy szobor oldalán, legfeljebb a fej fölötti kunsztokat nehezíti meg."

A tokaji labdazsonglőr a verseny előtti napon együtt edzett Garnier-vel, aki dicsérte őt, mert rengeteget fejlődött, és a vébé egyik esélyesének nevezte. Aztán a döntőben éppen a franciát győzte le Kovács.

A kívülállóknak furcsa lehetett, hogy a címvédő sok trükknél inkább egy kosarast idézett: "Nekem sem tetszett ez a mutatványa" - mondta Kovács. "Másrészt viszont ezért freestyle: Lehet használni break-, kosaras és focis elemeket is - én egyértelműen az utóbbit szeretem. Ha rúgsz egy gyertyát, azaz felrúgod jó magasra a labdát, és csinálsz alatta ötven bukfencet, az is ér, le lehet pontozni."

Bár a párbajokban húzzák, idegesítik egymást a versenyzők, ez nem lépi túl a játék kereteit. Freestyle-os körökben amúgy sincs ellenségeskedés: "Más a stílusunk, más vonalat képviselünk, de ugyanaz a hobbink, ugyanazért élünk, innettől kezdve csak barátok lehetünk."

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Kattintson a galériához!

Problémák egyedül a zsűriből adódnak, a Petike művésznévvel versenyző magyar szerint nem minden esetben ugyanúgy pontoznak: "Attól függ, milyen zsűrit hívnak meg. A mostani kedvezett nekem, mert azt a vonalat képviselte, amelyet mi, magyarok is. A biztos trükköket szerették, illetve azokat, akik hiba nélkül csinálták végig, nem pedig a breakes, kézpörgetéses kunsztokat."

Trükkök a Hősök terén

A párbaj
Egy párbajban háromszor fél perce van a két játékosnak, harminc másodpercenként cserélnek, és egymás mutatványára is reagálnak.

A cél
A freestyle Németh Ádám szerint akár olimpiai sportág is lehet, ahogyan például a hódeszkások is meghódították a téli olimpiát. A szakág ugyanakkor a profi boksz mintájára kezdett szerveződni az utóbbi években: ahogyan több szervezet világbajnoka lehet egy-egy bokszoló, a freestyle-tornák is rivalizálni kezdtek egymással. A tornákat nagy cégek szervezik, és csak rajtuk múlik, hogy ezeket miként definiálják.



A vb-döntő Sean Garnier ellen (fehérben Kovács)

Kovács a tévéreklámokban figyelt fel a sportágra, aztán a neten küldött egy videót magáról Németh Ádámnak, az EMFF SE elnökének. "Azt mondta, ilyenekkel inkább ne próbálkozzak nála, de utána segített" - viccelődött a világbajnok.

Korábban Kovács is focizott, mint mondja, a két szakág rokon, de távolról sem ugyanaz: "Nem hiszem, hogy egy freestyle-os tudna focizni egy órát anélkül, hogy lyukat rúgna. Fordítva sem megy. Forgattunk Dzsudzsák Balázzsal, mutattunk neki trükköket, de négy órájába telt, míg betanult egyet. Ronaldinho szokott freestyle-ozni, de ő itt gyenge amatőrnek számít" - mesélte Kovács. Ő a korábbi Milan- és Ajax-játékos, Edgar Davidsszel is jóban van.

"Klassz lenne, ha egy híres magyar focista is elkezdene ezzel foglalkozni, hiszen Ronaldihno, C. Ronaldo vagy Davids ezzel is híressé vált a foci mellett. Dzsudzsák a forgatáson mondta is, hogy foglalkozna ezzel elmélyültebben. Nem mint versenyző persze, de akár ő is kamatoztathatja majd a képességeit egy reklámforgatáson."

Garnier trükkjei

Kovács Péter legközelebb az év végi magyar bajnokságon méretteti meg magát, ám nagyot téved, aki azt hiszi, világbajnokként könnyű dolga lesz. A hazai mezőnyt figyelve még a külföldi klasszisok is azt mondták a legutóbbi viadal után, hogy ebből a mezőnyből öten-hatan is mehetnének a vébére.

De nem csak versenyzésből áll a freestyler: bemutatókat vállalnak, és gyakran trükköznek céges rendezvényeken is, öltönyök és koktélok közt. "Van, aki már unja a bevett formulákat" - mosolygott Kovács, aki saját bevallása szerint leginkább azon az esküvőn számított formabontónak, amelyen az ara kérésére dekázgatott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!