"Olyan rafináltnak kell lenni, mint Mocsai" - interjú Vladan Matic kézilabdaedzővel

Tíz év után távozik Magyarországról Vladan Matic, aki nyártól a szlovén Celje szakvezetője lesz. A Ferencváros férfikézilabda-csapatának jelenlegi edzője játékosként kétszer nyert vb-bronzot, hat évig kézilabdázott Szegeden, ahol bajnoki aranyával és kupaelsőségével a város legsikeresebb kézitrénere lett. Szakvezetőként összerúgta már a port Mocsai Lajossal, a szerinte a bírók által manipulált bajnoki elődöntő után beszólt a Csányi Sándor támogatását élvező Pick-Szegednek is, a válogatott edzőjeként pedig úgy érezte, rá osztották az áldozat szerepét.

- Az idei szezonban elődöntőig vitte a Fradit, a Szegedtől elszenvedett hazai vereség után azonban csúnyán kifakadt, azt mondta, a bizonytalan jövőjű Ferencváros és a Csányi Sándor támogatását bíró Szeged közül utóbbinak kellett döntőbe jutnia. Továbbra is fenntartja ezt a kijelentését?
- Persze. Amit mondtam, szerintem természetes, így működik az egész világ. A magyar kézilabda érdeke az, hogy a Szeged játssza a döntőt. A második meccsen egy csipetnyi hazai pályát nem kaptunk. De ezt elfogadom. Ha létrejön a Fradi és a PLER fúziója, talán többet fog befektetni a város is. Kívánom, hogy legyen Pesten egy jó csapat, ha Ferihegyen leszáll a Ciudad Real, a Hamburg vagy a Barcelona, ne kelljen Szeged vagy Veszprém felé mennie, hanem a Sportarénában vagy a Syma-csarnokban 5-10 ezer néző előtt lépjen pályára.

- Az elődöntő második mérkőzésén volt egy kisebb összezörrenése a szurkolókkal is.
- Pedig nagyon jó a kapcsolatom a szegedi drukkerekkel. Az első meccsen nagyon ideges voltam a játékvezetői ítéletek miatt, de a csapatnak megígértem, a másodikon csak a pályára fogok koncentrálni. Aztán amikor Kelecevicet piros lappal kiállították, egy drukker a hátam mögött azt kiáltotta: 'Buzi Matic'. Nem bírtam tovább, megfordultam, megkérdeztem: "Te ki vagy, mit akarsz? Miért vagyok buzi? Csak kíváncsi vagyok, magyarázd meg?!' Meccs után mentem pacsizni, jött ő is oda, de tőle nem kértem. Szeretem a szegedi közönséget, én sohasem felejtem az ott töltött éveket és sikereket. Nekem Szeged a bázisom, szegedi a feleségem, ott vettem házat, mindig oda megyek vissza. Most a család jön velem Celjébe, de hétvégén, szabadság idején is Szegedre térünk haza.

- Annak idején válogatott játékosként szerződött Szegedre, ahol hat évig játékosként, két évig edzőként dolgozott. Hogyan került Magyarországra?
- Régen nagyon nehéz volt külföldre szerződni, a csapatok csak egy-két Európai Unión kívüli légióst igazolhattak, ez pedig vagy kapus, vagy átlövő volt leginkább. Balszélsőt mindig utoljára kerestek. Pedig 1999-ben csodálatosan játszottam a világbajnokságon, a jugoszláv válogatott harmadik lett, az egész vébén én voltam a harmadik legjobb lövőszázalékkal rendelkező játékos. A negyeddöntőben a németek, az elődöntőben a svédek ellen sem hibáztam, mindkét meccsen hat lövésből hat gólt értem el. Ajánlat azonban nem jött, egy szélsőt nehéz volt eladni. Ha most lennék aktív játékos, ilyen szériával száz százalék, hogy Bundesliga-csapatok versengenének értem. Aztán a franciaországi vébén is jól játszottam, ott is harmadikok lettünk, akkor érkezett a szegedi megkeresés. Dragan Djukic volt az edző, így kerültem oda. Nem volt könnyű az elején. Emlékszem, a felkészülés során nagyon jól játszottam, de amikor kezdődött a bajnokság, nehezen lendültem bele. Az ötödik fordulóban a Dunaferr ellen aztán öt helyzetből öt gólt szereztem, és beindultam, mint a gép.

- Mint ön is mondta, a Fradi-Szeged elődöntőben egyenként pacsizott a szegedi drukkerekkel. Hogyhogy még mindig ennyire szeretik egymást?
- Gyorsan kedvenc lettem, szerintem azért lett jó kapcsolatom a szurkolókkal, mert harcos voltam. Lehet, hogy néha nem teljesítettem jól, de a hozzáállásom akkor is százszázalékos volt. Szerintem minden edző álma az ilyen játékos, aki nem biztos, hogy Cristiano Ronaldo vagy Messi típusú sztár, de nagyon hasznos vízhordó.

- Ha évig játékosként szerepelt Szegeden, majd váratlanul edzőként folytatta. Tudatosan készült erre a pályára?
- Terveztem, hogy idővel kipróbálom, mert éreztem, hogy tudok irányítani a pálya mellől. Amikor a 2006-os Magyar Kupa-siker után kiderült, Kovács Péter nem marad a következő szezonra, akkor az akkori tulajdonos, Pistrui László megkérdezte: "Matke, akarsz edző lenni?" Mondtam, inkább szeretnék még egy évet játszani, és utána másodedzőként tevékenykedni. Javaslatom viszont volt, ajánlottam a szerb szövetségi kapitányt, Zoran Kurtest. A szezon azonban nem úgy indult, ahogy terveztük, csak szenvedtünk. Pistrui gyakran kérdezgette is: 'Matke, kit hoztál ide, mit csinál ez az ember?' Aztán egy szombati játéknapon csúnya vereséget szenvedtünk a Dunaferrtől, hétfőn pedig már én voltam az edző. Pistrui hívatott, és azt mondta: "Vagy tudsz úszni, vagy nem!" Választási lehetőségem nem volt, idő nem maradt, hétfőn edzést kellett tartani, szerdán pedig már a Nyíregyháza elleni meccs következett.

- A váltás pedig bajnoki aranyat eredményezett.
- Bajnok lett a csapat, de igazából ez Kurtes munkája volt. Sokkterápia kellett, ami bejött. Veszprémben Zdravko Zovko edző és Kiril Lazarov is távozóban volt, mi pedig kihasználtuk a zavaros helyzetet. Amíg ellenfelünk a PLER ellen játszott könnyű elődöntőt, addig nekünk kemény csata adatott meg a Zubaival, Császárral, Grebenárral felálló Dunaferr ellen. 3-2-re győztünk, a döntőbe jutás volt a feltétele annak, hogy maradhatok a poszton a következő szezonban is. A finálé első meccsén nyertünk hetesekkel Veszprémben, és utána már nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet.

- A következő szezon már inkább a botrányoktól volt hangos. Min kapott össze Mocsai Lajossal?
- A következő évben jött az ominózus Magyar Kupa-döntő Szegeden. Tisztában voltam vele, a Veszprém ellen úgy lehet nyerni, ha mindent megteszünk. Nem mondtam, hogy legyünk durvák, de keményen kézilabdáztunk. Kaptunk tíz kiállítást, azaz húsz percet emberhátrányban játszottunk, de így is lőttünk hét-nyolc gólt, ráadásul nagyon jól védekeztünk. A meccs után Mocsai Lajos, a Veszprém edzője azt nyilatkozta, gratulál a Szegednek, jobb volt, jobban harcolt. Másnap hívott egy újságíró, és mondta, nézzem már meg a veszprémi tévé adását. Ott hallottam, ahogy azt mondja Mocsai, hogy én, a fiatal kolléga vagyok a banda vezére. Gondolom, hazaért, leült Hajnal Csaba ügyvezető igazgatóval, majd ezt találták ki, hogy a bajnoki döntőre ne legyen gond. Akkor kiakadtam, én is mondtam ezt-azt az újságokban. A viszonyunk azóta normális, beszélünk egymással. Az a legnagyobb különbség kettőnk között, hogy én mindent szívből csinálok. Lajos politikus alkat, nála inkább az ész dominál, nagyon okos, rafinált edző.

- 2009 őszén távozott Szegedről, de pillanatok alatt kapott ajánlatot a Fraditól. Hogyan került képbe a fővárosi együttes?
- Egy hét telt el a szegedi távozásom után, a Fradi edzőt keresett, Hajdu János pedig engem ajánlott. Elfogadtam, mert tudtam, milyen nehéz munkát találni. Idejöttem, de az első edzés után fogtam a fejem, hogy hova kerültem. De bebizonyítottam, csak szisztematikus munka kérdése a fejlődés. Nagyon jól érzem itt magam, tavaly megtisztítottuk a csapatot, megnéztük ki kell, ki nem kell, kit kell igazolni. Amikor idejöttem, a szélsőnek nagyobb volt a fizetése, mint az átlövőnek. Mondtam, én is szélső, ráadásul jó szélső voltam, de sohasem én kerestem a legtöbbet. Összeraktuk a csapatot, annyi pénzünk volt, hogy építsünk egy jó sort.

- Egyszer azt nyilatkozta, úgy érzi, a jelenlegi körülmények között nincs esély a hosszabbításra a Fradinál. Ezt csak a celjei ajánlat miatt mondta, vagy akadtak más gondok is?
- Az anyagi helyzet mindent meghatározott, egész szezonban a rohadt pénzért harcoltunk. A csapat főtámogatója, a Retz bútorbirodalom tulajdonosa, Török Zsolt egyben a csapat beállósa is. De rajta kívül senki sem segített, sem szponzor, sem önkormányzati pénz nem jött, csupán ígéret. Amit Török ígért, azt végül több mint duplájára kellett emelnie, hogy sikeres legyen a Fradi. Küzdöttünk egész évben az egy-két havi fizetéselmaradással. Kérdem én, mit csinálhatok ilyen helyzetben? Hogyan tudok motiválni, ha felmerül, lehet, a játékos edzésre sem tud jönni, mert a benzint sem képes kifizetni? Közben jött az ajánlat a Celjétől, én pedig elfogadtam.

- Miért éppen a Celje?
- Mert szerintem több játékosom is ajánlott a klubvezetőknek. Nekem ugyanis nincs menedzserem. A játékosok a legjobb menedzserek. Amikor valakivel dolgozol, majd máshová kerül, de hall munkalehetőségekről, akkor mesél rólad, hogy jó ember, jó edző vagy, és jön a megkeresés. Roman Pungartnik, a Celje sportigazgatója azt mondta, harminc edző jelentkezett a posztra, de engem választottak. Akarták a veszprémi kapust, Dejan Pericet, de ő még védeni szeretett volna. De képben volt Lino Cervar, Goran Perkovac, Zdravko Zovko, a Celje mégis engem akart, mert fiatal, lendületes edzőre vágyik, velem szeretne új csapatot építeni.

- Nem érez kockázatot a szlovéniai munkában? Hiszen Celjéből is érkeztek aggasztó anyagi hírek.
- Most mindent rendeztek, nem lesz hárommillió, csupán másfélmillió eurós költségvetés.

- Magyarországról visz valakit magával?
- Az biztos, hogy a szlovén újsághírek nem igazak, a szegedi Frantisek Sulcról szó sem volt. Tisztelem, de nem ilyen típusú játékost keresek.

- Mi a véleménye a magyar edzőkről?
- Jól felkészült szakemberek, akikkel együtt dolgoztam, azok közül Hajdu Jánosról és Kovács Péterről is ez a véleményem. De a feltörekvő, fiatal hullámra is érdemes figyelni, ide sorolom Sótonyi Lászlót, Bakó Botondot, Imre Vilmost és Debre Viktort. Látom például Sótonyi munkáját: a Balatonfüred nagyon szépen, fegyelmezetten játszik. A csapat két éve banda volt, de ő összerakta a társaságot.

- Milyennek látja a magyar utánpótlás helyzetét? Jó az, hogy amíg Veszprémben és Szegeden a légiósok viszik a prímet, addig a PLER-ben a veterán Lendvay, Tatabányán Díaz, a Fradiban Buday és Perger a húzóember?
- A közelmúltban beszéltem Marosi Lacival, a juniorválogatott edzőjével, aki azt mondta, nagyon nehéz a helyzet. Évek óta nincsen komoly eredmény ifi- és serdülőszinten. Az utolsó nagy sikert Gulyás Péterék generációja aratta, ők 2005-ben, itthon vb-3. helyen végeztek, illetve Buday Daniék és Nagy Laciék, akik 1999-ben ifjúsági Európa-bajnokok voltak. Nagyon aggódom a magyar kézilabda jövőjéért. Itt van például Nagy Kornél, akinek a vébén is játszania kellett volna, de azt mondják rá, még fiatal. Dehogy fiatal, 25 éves! Nem titkolom, akartam vinni magammal Celjébe, de ő úgy döntött, hogy jobb ajánlat miatt Franciaországba igazol inkább. Azért akartam szerződtetni, mert úgy érzem, elveszítjük ezt a gyereket. Vannak ügyes srácok Balatonfüreden, a PLER-ben vagy Tatabányán, de ilyen Csurgón például a beállós Szöllősi Szabolcs vagy Borsos Tamás. Említhetném Lékai Mátét, akinek nagyon jót tett, hogy Szegedre ment. Véleményem szerint Veszprémbe csak annak érdemes igazolnia, aki sztárjátékos, fiatal magyarként ott nem jut szóhoz.

- Két kapitány mellett is dolgozott a magyar válogatottnál, hogy emlékszik vissza a Hajdu Jánossal és Csoknyai Istvánnal töltött időszakra?
- Hajdu Janival nagyon jó volt a munka, a 2009-es horvátországi világbajnokságon elért hatodik hely szép eredménynek számított. Még akkor is, ha én szerb mentalitással úgy érzem, ha nem vagyok az első háromban, akkor az keveset ér. Sydney-ben az olimpián negyedikek lettünk, én azt nem ünneplem, nekem az óriási csalódás volt. Ennek ellenére a vb-hatodik hely szerintem sikerként könyvelhető el. Utána valami történhetett a szövetségben, Hajdu elment, Csoknyai lett a kapitány. Én mondtam neki, "Csoki, szívesen segítek, de hidd el nekem, lehet, hogy mi áldozatok leszünk." Jött a 2010-es Eb, a franciákkal, spanyolokkal és csehekkel kerültünk össze. Szerintem ha az első meccset a csehek ellen játsszuk, nyertünk volna, és továbbjutunk. A harmadik csoportmeccsen azonban nem bírtunk velük, és kiestünk.

- Törvényszerű volt, hogy ezt követően lemondott a másodedzői posztról?
- Igen, én ennyit vállaltam, mert akartam segíteni Csoknyainak. Az utolsó meccs után bementem az öltözőbe, kértem egy percet a srácoktól, és közöltem, lemondok. Sajnáltam Csokit, mert nagyon szeretem, de kértem, ne haragudjon, én elmegyek. Sajnálom is, mert biztos vagyok benne, hogy áldozat volt. Utána jött Mocsai Lajos, akit bevallom, nem szeretek, de őszintén mondom, a vb-hetedik helyért le a kalappal. Főleg egy olyan tornán, ahol például a sokkal erősebb kerettel rendelkező szerbek csak tizedikek lettek.

- A válogatottnál érintette Nagy László hezitálása is. Utólag mi a véleménye az ügyről?
- Tisztelem Nagy Lacit, az én szememben ott van a legjobbak között. Két éve, a horvátországi világbajnokságon dolgoztunk együtt, igazi csapatkapitányként mindent megtett a sikerért. Komplett játékos, aki védekezésben, lerohanásban, támadásban egyaránt a legjobbak között van, lát a pályán, egyszerűen világsztár. Neki is megvan az elképzelése, tudja, mit miért tett, én tiszteletben tartom a döntését.

- Mennyire kíséri figyelemmel a női kézilabdát?
- Amióta itt vagyok Pesten, figyelem a Fradit, néztem a Győrt a Bajnokok Ligájában. De a női kézilabda különbözik a férfitól, teljesen más sportág. A válogatottnál dolgozó Mátéfi Esztert nem ismerem, azt látom, hogy egyenes ember, akinek van saját elképzelése, nem akar senkinek nyalizni. Olyan, mint Kovács Péter, aki a munkában hisz, pórul is járt Romániában, a játékos ugyanis nem szeret dolgozni. Ezért meg kell találni a középutat, olyan rafináltnak kell lenni, mint Mocsai Lajos.

- Jövőre Szerbia rendezi a férfi Eb-t. A szerb válogatott kerete alapján akár világverő is lehetne. Mi hiányzik?
- A csapat. Csak egyének vannak. Nem hiszem, hogy Szerbia megnyeri az Európa-bajnokságot, de azt mondhatom, ha én lennék a kapitány, garantálnám, hogy az első négyben végzünk.