Vágólapra másolva!
Mikóczy Zoltán, Overdose résztulajdonosa szerint az ascotival azonos erősségű mezőny jött össze a jövő szombati Temple Stakesre, amelyen a magyar ló is indul.

A Manchester és Liverpool közötti Haydock Park május 21-ei versenye a londoni Royal Ascoton június 14-én sorra kerülő viadal főpróbája lesz, már csak azért is, mert erősségében nem várt módon vetekszik az utóbbival, ráadásul 22 lovat mindkettőbe neveztek, így előfordulhat, hogy Overdose-nak mindkét angliai versenyében ugyanazok ellen kell bizonyítania.

Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu honlapnak elmondta, természetesen most is győzni szeretnének, ám ennél fontosabb, hogy a Royal Ascot előtt Overdose jó formát fusson, és megszokja az angliai körülményeket. Az idei évre szóló célkitűzés pedig az, hogy ebben a kimagasló tudású lovakból álló társaságban többször is ott lehessen Overdose, és idén megnyerhesse valamelyiket Európa legnagyobb sprintversenyeiből.

"Vélhetően a többiek tulajdonosai is hozzánk hasonlóan tervezték meg lovaik tavaszi versenyprogramját, azaz a Group 2-es Temple Stakeset ők is az ascoti futam főpróbájának szánják. A legesélyesebbek a két versenyben szinte teljesen azonosak" - reagált arra a felvetésre Mikóczy, hogy a 33 ló közül 22-t a három héttel későbbi, ascoti King's Stand Stakesre is beneveztek.

A Temple Stakesen kiváló sprinterek, többek között Markab, Sole Power, Borderlescott, Kingsgate Native és Lady of the Desert lehetnek Overdose ellenfelei. Mindkét versenyen kedvezhet majd a magyar lónak, hogy sokat kell felfelé futni, legutóbb ugyanis Hoppegartenben is dimbes-dombos pályán győzött, ráadásul az alagi tréningpályán is van emelkedő.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Overdose-ra erős ellenfelek várnak


"Ezen a szinten már annyira kiegyensúlyozott a mezőny, a starthoz álló lovak képessége olyan közel van egymáshoz, hogy a pillanatnyi forma fogja meghatározni a verseny lefolyását. Nem véletlen, hogy a világelitbe tartozó sprinterek körbeverik egymást, aki az egyik versenyen győz, a következőn futhat helyezetlenül is, és fordítva. Leegyszerűsítve úgy tartják, hogy a ló felkészültsége és tudása 80 százalékot számít, ehhez 15-öt tud hozzátenni a lovas, és 5 a szerencse. Az a célunk, hogy ebben a társaságban többször egymás után ott tudjunk lenni, és nagyon bízunk benne, hogy a legnagyobb idei sprintversenyekből valamelyiket meg is tudja nyerni Overdose" - mondta Mikóczy.

A két angliai futam között három hét és három nap lesz, az idő rövidsége miatt Overdose haza sem jön, Pulborough-ban marad, ahol 2009-ben már járt gyógykezelésen.

Overdose első 12 versenyét megnyerte, majd súlyos, pályafutását veszélyeztető sérülést szenvedett 2009-ben. Miután felépült a savós patairha-gyulladásból, 2010. augusztus végén 14 veretlen futás után kikapott Baden-Badenben. Azóta április 17-én a németországi Hoppegartenben versenyzett először, ahol ismét régi önmagát mutatta: meggyőző stílusban futva, új pályacsúccsal magabiztosan győzött.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!