Vágólapra másolva!
Októberben még a férfikézilabda-válogatott legbővebb keretében sem szerepelt, az Európa-bajnokságra leadott névsorban azonban már ott volt Krivokapics Milorad. A Cimos Koper 31 éves jobbátlövője remek formában kézilabdázta végig a tavalyi szezont, idén a BL-ben is a legjobb góllövők között van. A nyáron klubcsapatot válthat, szlovén források szerint a Veszprém is hívta.

"Két év kihagyás után már nem számítottam arra, hogy meghívást kapok a válogatottba. Olyannyira nem, hogy az ünnepeket a családdal Spanyolországban töltöttük volna a Valladolidban játszó testvéremnél. De a meghívó mindent felborított, én mindössze három napig lehettem kint, a családom viszont maradt még Markóéknál" - mondta az [origo] megkeresésére Krivokapics Milorad.

A válogatott jobbátlövő három dunaújvárosi és öt szegedi szezon után 2010-ben szerződött a Cimos Koperhez, ahol teljesen újjászületett. A másfél éve súlyos mélyvénás trombózison átesett játékosnál sokáig az is kérdés volt, visszatérhet-e a kézilabdapályára.

Azóta azonban ismét bombaformába lendült, a Bajnokok Ligájában hét meccsen 43 gólt szerzett, a szlovén bajnokságban is csapata házi gólkirálya. (A családi gólcsúcs egyelőre nincs veszélyben: nagybátyja, Radivoj Krivokapic egy Slovan-Metaloplastika meccsen 22 lövésből 20 gólt ért el, legnagyobb lövése pedig állítólag 147km/h volt).

"Éppen a betegségem miatt nem dolgozhattam együtt még soha Mocsai Lajossal"- mesélte. "Amikor átvette a válogatott irányítását még benne voltam a bő keretben, de aztán a trombózis miatt kimaradtam."

Ezért aztán a szövetségi kapitányról sem tud érdemi véleményt formálni. "December 27-e óta dolgozom együtt a válogatottal, azt már látom, hogy Mocsai Lajosnak emberként és edzőként is megvan a minősége. A hangulat nagyon jó a csapaton belül, a keret sokat változott, két év után azt vettem észre, hogy a fiatal játékosok nagyon sokat értek és fejlődtek."

Miközben lassan három éve Nagy László visszatérése (illetve vissza nem térése) időről időre témát ad a médiának és a szurkolóknak, addig éppen az ő posztján, jobbátlövőben a legnagyobb a harc. A jelenlegi keretben négyen is pályáznak erre a posztra, Krivokapics mellett Mocsai Tamás, Laluska Balázs és Ancsin Gábor is küzd a csapatba kerülésért.

"Hogy ott leszek-e az Eb-re nevezett keretben? Mindent megpróbálok, de egyelőre éppen az én posztomon van a legnagyobb kínálat. Kevés időnk van az Európa bajnokságig, de ezt kell jól kihasználni. Szerbiában az lesz a cél, hogy mindent kiadjunk magunkból, az esélyekről előzetesen nehéz beszélni. A legfontosabb, hogy az első, oroszok elleni meccs összejöjjön, az sorsdöntő lesz. Ha nyerünk, az óriásit lendít rajtunk, ebben biztos vagyok."

Krivokapics 2004 és 2006 között a szerb-montenegrói válogatottat erősítette, a magyar nemzeti csapatban 2009. szeptember 19-én, a nagyváradi, Románia elleni Marian Cozma-emlékmérkőzésen mutatkozott be. Eddig tizenegy mérkőzésen összesen 41 gólt szerzett. Három Európa-bajnokságon járt, kettőn a szerb-montenegrói, egyen már magyar színekben. Régi hazája színeiben pályára lépett leendő hazája ellen, és új hazájával megküzdött korábbi hazája ellen is: a három ilyen mérkőzésen szerb színekben egy, magyarként kétszer talált az ellenfél hálójába.


Koperben nem halálos bűn a vereség

Ugyan elhagyta Szegedet, de azt mondja, sokszor visszavágyik, régi csapattársaival is tartja a kapcsolatot. A 2010-11-es szezonban mindent megnyert a Koperrel, amit csak lehetett, a szlovén bajnoki aranyérem és kupaelsőség mellett a legkisebb európai sorozatban, a Challenge-kupában is diadalmaskodott.

"Korábban is volt megkeresésem Szlovéniából, és bár nagyon szerettem Szegedet, és nem sajnálom az ott töltött időt, azért itt teljesen más az életem. Más a felfogás, nem halálos bűn a vereség, nincs rajtunk semmilyen nyomás, sportként fogjuk fel a mérkőzéseket. Talán ez is az oka annak, hogy felszabadultabban tudok kézilabdázni" - mondta a 31 éves, zentai születésű kézilabdázó.

Forrás: foto24.hu
Forrás: foto24.hu

Forrás: foto24.hu

A Koper talán a szezon legnagyobb meglepetéseként a Bajnokok Ligájában is remekel, a C csoportban nemcsak továbbjutó helyen áll, de ha megnyeri a hátralévő három mérkőzése közül a Metalurg és a Constanta elleni két hazai összecsapást, akár csoportmásodikként is zárhat.

"Számunkra ez a tanulószezon, semmi elvárás nem volt a BL-ben, de mivel a leggyengébb csoportba kerültünk, titkos céllá vált a továbbjutás" - mondja Krivokapics.

Szerinte a szlovén bajnokság sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a magyar, bárki legyőzhet bárkit. Ami viszont furcsa, hogy nagyon kevés a néző. "Nem tudom, mi lehet ennek az oka, hiszen a kézilabda a második legnépszerűbb sportág Szlovéniában. De például a tavalyi, celjei négycsapatos kupadöntőn is alig voltak szurkolók, félház sem volt."

Forrás: foto24.hu
Forrás: foto24.hu

Forrás: foto24.hu

Veszprém vagy Bundesliga?

Szerződése a nyáron jár le, de azt mondja, szívesen maradna, mert bár Koperben kicsit hidegebbek az emberek, így nehezebb barátkozni, de a tengerparti környezet sok mindenért kárpótolja.

December elején egy szlovén lap azt írta, Veszprémbe vagy a Bundesligába szerződik. "Ez csak helyi bulvárhír, semmi más. Nem tagadom, néhány csapat puhatolózott már, de ez egyelőre említést sem érdemel" - mondta, hozzátéve, hogy nem szlovén klubokról van szó.

Azaz elvileg akár a Veszprém, akár a német élvonal szóba jöhet. Főleg annak fényében, hogy nem tudni, Marko Vujint előszerződése értelmében valóban szerződteti a Kiel, vagy a pletykák igaznak bizonyulnak, és marad Veszprémben. Így vagy úgy, egyik helyen szükség lehet új jobbátlövőre.

A magyar férfikézilabda-válogatott Eb-csoportmérkőzései (Újvidék):
Január 16., 20.15: Magyarország - Oroszország
Január 18., 20.15: Spanyolország - Magyarország
Január 20., 20.15: Franciaország - Magyarország



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!