Vágólapra másolva!
21 évesen már példakép lett a freestyle focis Szász Kitti, aki már két világbajnoki címet is birtokol, miután a hétvégén megnyerte a sportág legfontosabb versenyét. Bár itthon most megint híres lesz egy időre, úgy döntött, szerencsét próbál Londonban, ahol talán az utcai kalapozást is kipróbálja. Szeretne abból megélni, amiben a legjobb: nyomni a trükköket a labdával.

Az elején rögtön érdemes tisztázni egy félreértést: ugyan a legtöbb helyen az jelent meg, hogy Szász Kitti megvédte címét, és ezzel kétszeres világbajnok lett, valójában a tavalyi prágai vébé és a mostani Red Bull Street Style két külön versenynek számít.

"Mindenki a Red Bull által szervezett vébét akarja megnyerni, ez számít a legfontosabb versenynek, és a média által is ez a legfelkapottabb. A Red Bull szervezésében most először, Leccében szerepeltek lányok is a vébén, jövőre pedig Japán lesz a helyszín. 2013-ban Prágában is lesz vébé, úgyhogy megvan a motiváció, szeretném mind a két címem megvédeni" - magyarázta a Borsod megyei Sajószentpéter leghíresebb szülöttje.

A mostani vébé előtt összesen tizenhárom lány küldte be a leglátványosabb trükköket felvonultató videóját, közülük választotta ki a zsűri azt a nyolcat, aki eljutott Leccébe. Szász Kitti már a nyár elején is azt hajtogatta, hogy a vébére készül, pedig csak egy hónapja tudta meg, hogy ő is bekerült a nyolc közé, de úgy érezte, ott a helye, ezt hívják egészséges önbizalomnak.

A kétnapos selejtező során mind a hét ellenfelével megmérkőzött, a háromperces párbajokban harminc másodpercenként váltották egymást a freestylerek, hogy aztán a zsűri eldöntse, ki mutatta be a látványosabb trükköket. Szász a hétből hat párbajt megnyert a selejtezőben, ahol a taktikázás is szerepet kapott, nem akarta kijátszani az összes aduját, és ez bejött, hiszen csak brazil ellenfelétől kapott ki.

"Neki már nem volt esélye a továbbjutásra, felszabadult volt, és minden sikerült neki, én meg épp túl voltam egy győztes párbajon, és túl sokat agyaltam azon, hogy mit mutassak meg, ami aztán elbizonytalanított. De nem lettem ideges, mert tudtam, hogy nem adtam a legjobbamat" - idézte fel a selejtezőt a későbbi győztes.

Ezzel a videóval nevezett a vébére:


Szeptember 22-én aztán már az elődöntőkre és a döntőkre gyűltek össze a nézők a leccei amfiteátrumban, és amíg a selejtezőben Kitti még főleg az improvizációra épített, az utolsó két párbajban már előre kidolgozta a tervet: egy-egy cetlire felírta a trükkök forgatókönyvét, hogy ne felejtsen el semmi fontosat.

Az elődöntőben az olasz-venezuelai Laura Biondo volt az ellenfele, és bár Szász előzetesen félt attól, hogy ellenfele meglovagolja a hazai pálya előnyét, gyorsan kiderült, hogy nincs mitől tartania. "Elvártam magamtól a döntőbe jutást, mert úgy érzem, jobb vagyok nála, és utólag visszagondolva sima volt a párbaj, mivel ő többször is leejtette a labdát, és a freestyle-ban épp az az egyik fontos szempont, hogy a labda végig a levegőben legyen. Azt hittem, hogy az olasz nézők majd őrjöngeni fognak Laura trükkjeinél, de korrektek voltak, az én nehezebb mutatványaimat is megtapsolták."

A zsűri: Soufiane Touzani, a műfaj egyik legendája, aki miatt Kitti freestyle-ozni kezdett, Palle Sjölander, egy másik freestyle ikon, Mr Woo, a sportág nagy öregje, Roxrite, az utcai tánc királya, valamint Filippo Inzaghi, világbajnok csatár. Mindegyikük egy-egy kritérium alapján figyelte, ki a jobb.


A döntőben a francia Mélody Donchet-val találkozott, ő volt az, akit tavaly Prágában legyőzött, és a mostani vébé előtt is őt emlegette a legkomolyabb riválisként. Szász szerint a francia főleg az akrobatikus trükkökben erős, nagyon látványos elem például, amikor a földön hanyatt fekve fellöki magát újra álló helyzetbe, vagy amikor kézen állva varázsol a labdával, és Kitti is ehhez alkalmazkodva rakta össze a háromszor fél percét.

A magyar lány idegesnek tűnt a döntő elején, a videón látszik is, hogy remegett a lába, amikor meg akarta pörgetni a labdát a talpán, és az első trükkjénél le is esett a labda, így módosítania kellett. Aztán viszont gyorsan összekapta magát, és az első fél perc végén már tombolt a közönség, amikor lekapta magáról az ingét, majd fejelgetés közben a feje fölött pörgette. Ez elég volt ahhoz, hogy megnyugodjon, és bár volt olyan betervezett trükk, amelyet meg sem próbált, Mélodyn is azt látta, hogy igazán semmi váratlant nem húzott. És hogy miért jó az ellenfélből készülni: amíg a franciának nem jött össze a kézenállás közben előadott trükk, neki meghozta a gyümölcsét a három hónapos gyakorlás, sikerült kézenállás közben a combja és a vádlija közé szorítania a labdát, ami szerinte fontos szerepet játszott a győzelemben.

A mindent eldöntő párbaj:


A mindent eldöntő párbaj után minden szem az ötfős zsűrire szegeződött, majd Inzaghira, akinek az volt a feladata, hogy a bokszbírókhoz hasonlóan magasba emelje a győztes kezét.

"Nem voltam biztos benne, hogy nyerni fogok, mert Mélody utolsó fél perce nagyon jól sikerült. Éreztem, hogy Inzaghi emeli a kezem, de olyan lassan csinálta, hogy azt hittem, szórakozik, és végül Mélodyt fogja kihirdetni győztesnek. Aztán láttam, hogy fennmarad a kezem, de kellett vagy három másodperc, mire rájöttem, hogy világbajnok lettem. Utána is egy órába telt, mire leülepedett bennem, hogy megnyertem, beérett a napi három-négy óra gyakorlás" - mondta Szász, aki életében először járt az olaszoknál, és máris megszerette az országot, igaz, a tészta nagy csalódást okozott azok után, amit várt ("papíríze volt").

A 21 éves lány úgy érzi, a tavalyi világbajnoki címe óta minden téren magabiztosabb lett, és kinyílt a világ számára, előtte kis túlzással csak ő volt meg a labda, aztán jött a prágai siker, és vele együtt az interjúk, a fotózások, a temérdek fellépés, és persze rengeteg új ismeretség. "A prágai vébé után sokan rám köszöntek az utcán, a buszon, a suliban, most hazafelé egy bácsika a vonaton megismert, kezdődik minden elölről, megint egy időre híres leszek".

www.facebook.com

Mint mondja, a fiúk körében is népszerűbb lett, civilek és a sportágon belüliek is megkörnyékezték, de voltak, akik csak a világbajnokot látták benne, és csak a neve miatt próbálkoztak nála. A freestyle-hoz kedvet kapó lányok viszont őt választották példaképnek.

Igyekszik minden téren népszerűsíteni a sportágat, például azzal, hogy versenyt szervezett Miskolcon, a helyi vasgyárban. "Szórólapoztunk, jártuk a várost, hirdettük a versenyt, végül 19 résztvevő indult, a zsűrit pedig a világ- és Európa-bajnok lengyel Pawel Skora mellett Kovács "Petike" Péter és Karászi "Rocco" Roland, a hazai freestyle-foci két meghatározó alakja alkotta. Ez volt az első verseny, amelyet szerveztem, tapasztalatszerzésnek és élménynek is nagyon jó volt, az volt a cél, hogy a freestylerek semmiben se szenvedjenek hiányt, és mivel csupa pozitív visszajelzést kaptam, ez úgy tűnik, teljesült."

Az elmúlt egy évben számos külföldi és hazai fellépése volt, ezek közül kettőt emelt ki, az augusztusi, manchesteri eseményt, ahol olyan freestylerekkel lehetett együtt, akiket maga is csodált, és egy német autógyár tokiói show-ját, ahol igazi sztárként kezelték, ötcsillagos szállodában lakott, és business osztályra szólt a repülőjegye. De ott volt a nyári foci-Eb-n is, a varsói stadion VIP-részlegében és a szurkolói zónában is megmutatta, mi mindent tud a labdával.

www.facebook.com

Bár egy évet már letudott az egri Eszterházy Károly főiskola sportszervező szakán, azt már eldöntötte, hogy egy évre félreteszi a tanulást, és belevág egy londoni kalandba. "Most jobban koncentrálok a freestyle-ra, úgyhogy előbb ki kell fociznom magam, és utána majd visszatérek a fősulihoz. Konkrét terv nincs Angliában, az biztos, hogy ott jobban szem előtt van a foci, úgyhogy remélhetőleg több fellépés is lesz, persze előbb be kell futnom, ott is le kell tennem valamit az asztalra. Az sem kizárt, hogy lesznek utcai show-im is, kimegyek a labdával, és elkezdem nyomni zenére, úgy tapasztaltam, a fiataloknak ez nagyon tetszik. Még úgy sem kalapoztam, de lehet, majd kinn kipróbálom, szeretnék a freestyle fociból megélni."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!