Usain Bolt: A világ leggyorsabb embere úgy utazott el az olimpiára, hogy előtte a jamaicai válogatón 100 és 200 méteren is kikapott Yohan Blake-től, így aztán mindenki amiatt volt izgatott, ledől-e a bálvány Londonban. Ehhez képest Bolt nagyon elverte a mezőnyt százon, majd kétszázon sem engedett senkit maga elé, amivel elsőként hozta össze a dupla címvédést.
Ötödik olimpiai bajnoki címét stílusosan öt fekvőtámasszal, majd a pályán előadott fényképezéssel ünnepelte, aztán pár nappal később meglett a hatodik aranya is, miután a 4x100-as váltóval is az élen végzett. Közben élő legendának nevezte magát, elmondta, hogy picit sem tiszteli Carl Lewist, aztán az olimpia után előhozta, hogy belevág a távolugrásba, ám végül rájött, hogy a riói triplázás jobban érdekli.
Gabby Douglas: A 17. születésnapját 2012 utolsó napján ünneplő tornásznak már a beceneve is beszédes, ugyanis a Repülő Mókus nevet kapta Károlyi Mártától, a legendás edző, Károlyi Béla feleségétől egy felemáskorláton bemutatott produkciója után. Douglasnak az év elején nem sok esélyt adtak, hogy ott lesz az olimpián, de minden borult, amikor márciusban az Amerika-kupán felülmúlta a világbajnok Jordyn Wiebert, akit aztán a válogatón is maga mögé utasított.
Douglas a pontosan végrehajtott gyakorlatok mellett személyiségével is lenyűgözte az embereket, az olimpián rajongók hada rohanta meg aláírásért, akármerre járt. Londonban első színes bőrű tornászként győzött összetettben, majd mind a négy számban szerepelt a csapatverseny döntőjében, amely az amerikaiak sikerét hozta. Azóta szerződést kötött vele a Nike és az AT&T, az AP hírügynökségnél ő lett az év sportolónője többek között Missy Franklint megelőzve, és a New York Times sikerlistáján előkelő helyet foglal el Báj, arany és dicsőség című önéletrajzi könyve.
Jessica Ennis: A brit hétpróbázó márciusban egy ezüsttel nyitott, a fedett pályás vébén lett második az ukrán Natalija Dobrijnszka mögött, aki világcsúccsal győzött. A fedett pályán egyéni rekordját megjavító Ennis nem védte meg a címét a nyári Európa-bajnokságon, de ez saját döntése volt, mivel úgy látta, a verseny túl közel van az olimpiához. Londonban viszont eljött az ő ideje, már az első napon remekelt, 100 gáton és 200 méteren is egyéni rekordot döntött, a gátas idejénél senki nem futott még gyorsabbat hétpróbában.
Később gerelyhajításban is megjavította egyéni legjobbját, és végül a második Lili Schwarzkopfra 306 pontot verve nyerte meg az aranyat, ami Nagy-Britannia hősei közé emelte. A sheffieldiként a város két csapata közül a Unitedért rajongó Ennisről a stadionban, a Bramall Lane-en elnevezték az egyik lelátórészt, és 20 ezer ember ünnepelte szülővárosában az olimpia után. És hogy mások is kövessék a példáját, novemberben megjelent önéletrajzi könyve, a Hihetetlen, amelynek alcíme: A gyerekkori álmaimtól az olimpiai arany megnyeréséig.
Missy Franklin: Mivel a 17 éves Franklin szülei kanadaiak, és neki is kettős állampolgársága van, egy ideig azon gondolkodott, hogy kanadai színekben versenyez majd, ám végül az USA mellett döntött. Pedig így a riválisok miatt a válogatókon is sokkal nehezebb dolga van, de a klasszisát mutatja, hogy négy egyéni számban is kiharcolta az olimpiai részvételt. Londonban mégis csapatban nyerte első érmét, a 4x100-as gyorsváltóban gyűjtött be egy bronzot, majd 200 háton már érkezett az arany is.
200 gyorson viszont egy század különbséggel csak negyedik lett, de a 4x200-as gyorsváltóval sikerült vigasztalódni egy második arannyal. A legnagyobb érdeklődéssel várt számban, 100 gyorson ötödik lett, ami annyira felpaprikázta Franklint, hogy 200 háton világcsúcsot repesztve söpörte be a győzelmet, zárásként pedig beesett a negyedik arany és még egy világcsúcs a 4x100-as gyorsváltó tagjaként, amelyben a hát volt a reszortja. Négy olimpiai arannyal a zsebben nem is csoda, hogy a Swimming Magazine őt választotta 2012 legjobb úszójának.
Andy Murray: Évek óta tagja volt a Novak Djokoviccsal, Roger Federerrel és Rafael Nadallal kiegészülő nagy négyesnek, de sokan már csak legyintettek rá, miután három Grand Slam-döntőt is elbukott. Az idei évnek a korábbi klasszis, Ivan Lendl irányításával vágott neki, és a közös munka meghozta a régóta várt sikert.
Wimbledonban Murray még könnyeket hullatott, amikor kikapott Federer ellen a döntőben, de az olimpián kárpótolta magát, és a fináléban éppen a svájci ellen szerezte meg az aranyat, majd ehhez vegyes párosban egy ezüstöt is hozzátett. Az olimpiai siker annyira felszabadította, hogy a US Openen meg sem állt a győzelemig, feloldva ezzel a Grand Slameken 1936 óta tartó brit átkot, az évet pedig a harmadik helyen zárta a világranglistán, erre sem volt még példa a karrierjében.
Michael Phelps: Már Londonba is minden idők legtöbb olimpiai aranyával rendelkező sportolóként érkezett, és ezúttal is halmozta a számokat, csak a 200 gyorsot hagyta ki a Pekingben végignyert nyolcból. Az olimpia aztán rég nem tapasztalt kudarccal indult a számára, 400 vegyesen Cseh Lászlót kigolyózva döntőbe jutott ugyan, de ott lemaradt a dobogóról, ami olimpián utoljára 2000-ben fordult elő vele.
A folytatás sem úgy sikerült, ahogy eltervezte, mivel a dél-afrikai Chad de Clos meglepte 200 pillangón, és a 4x100-as gyorsváltóban is volt jobb az amerikai négyesnél. A két ezüst után azonban négy arany - 100 pillangó, 200 vegyes, 4x100-as vegyes váltó, 4x200-as gyorsváltó - következett, így Phelps az olimpia legeredményesebb úszója lett, az össztermést tekintve pedig 22 olimpiai éremnél, közte 18 aranynál állt meg a számláló. Phelps pedig úgy vonulhatott vissza az olimpia után, hogy jó ideig egyik éremrekordja sincs veszélyben.
Katie Taylor: Taylor a hagyományos és a hazájában, Írországban nemzeti sportnak számító gael fociban - amely a futball, a kézilabda és a rögbi keverékének tűnik első látásra - is jónak számít, előbbiben tizenkilencszeres válogatott, első gólját éppen egy magyarok elleni selejtezőn szerezte. A hatalmas Leeds-drukker Taylor 12 évesen kezdett el bokszolni, és 26 évesen ötszörös Európa- és négyszeres világbajnoknak mondhatja magát.
Sőt immáron olimpiai bajnoknak is, miután Londonban a 60 kilósok mezőnyét a megszokott módon elnáspángolta. A női boksz most szerepelt először az olimpia műsorán, Taylor pedig sorrendben egy brit, egy tadzsik és egy orosz ellenfelet győzött le, miközben a szurkolói a bokszhelyszínen rekordot döntöttek azzal, hogy 114 decibeles hangerővel ünnepelték egyik sikerét, szülővárosában, Brayban pedig tömegek vonultak az utcán elhelyezett óriáskivetítőhöz, amikor bokszolt.
Sebastian Vettel: A német pilóta a legfiatalabb kétszeres világbajnokként kezdte a szezont, de az első három futamon nem tudott győzni, Malajziában például csak tizenegyedik lett, mert ütközött Karthikeyannal, akit idiótának nevezett a verseny után. Bahreinben aztán minden klappolt, övé lett a pole, majd a futamot is megnyerte, így a pontverseny élére állt, mivel a többiek teljesítménye is nagyon hullámzó volt. Vettelt is lehúzta az örvény, a következő négy versenyből egyiken sem állhatott dobogóra, így az összetettben is visszacsúszott a negyedik helyre.
Silverstone-ban aztán harmadikként újra pezsgőzhetett, majd hazai pályán második lett, de mivel Buttont a pályán kívül előzte meg, 20 másodperces büntetést kapott, így három helyet visszacsúszott. Az idény második felét a Hungaroringen elért negyedik hellyel nyitotta, amelyet egy belgiumi második, majd egy monzai nullázás követett, utána viszont Szingapúrban, Japánban, Koreában és Indiában is győzött, és ezzel ismét vezetett összetettben. Bár az utolsó három futam közül egyet sem nyert meg, az Abu-Dzabiban a bokszból indulva elért harmadik hely és a brazíliai hatodik is nagy örömmel töltötte el, mivel végül három ponttal megelőzte Alonsót. Így ő lett minden idők legfiatalabb háromszoros Forma-1-es világbajnoka, és a harmadik Fangio és Schumacher után, aki zsinórban három vébét nyert.
Bradley Wiggins: Wiggins pályakerékpárosként kezdte a pályafutását, hat világbajnoki cím, valamint hat olimpiai érem, köztük három arany után nyergelt át az országúti kerékpárra. Az idei év első nagy sikerét márciusban aratta, amikor 1967 után az első britként megnyerte a Párizs-Nizzát, majd áprilisban a záró időfutamon fordította a maga javára a Romandiai Körversenyt, amelynek előtte nem volt brit győztese. A sikersorozat júniusban folytatódott, amikor a Criterium du Dauphinén egy percet vert csapattársára, a szintén skyos Michael Rogersre, amivel megvédte a címét.
Az előzmények után Wiggins a Touron is favoritként indult, az első hegyi szakasz után át is vette a vezetést, majd a kilencedik szakaszon megnyerte az időfutamot. A 14. szakaszon megmutatta, hogy igazi sportember, amikor egy szurkoló által az útra szórt szögek miatt sokan, köztük a címvédő Evans is defektet kaptak, Wiggins meggyőzte a mezőnyt, hogy lassítsanak, és várják be azokat, akik kereket cserélnek. A 19. szakaszon ismét ő volt a leggyorsabb az időfutamon, így végül több mint háromperces előnnyel győzött. A Tour után az olimpián is igazolta, hogy az időfutam az ő műfaja, a londoni aranya volt a hetedik olimpiai érme, amellyel Chris Hoyjal együtt minden idők legeredményesebb brit olimpikonjának számít.
Serena Williams: A fiatalabbik Williams saját szavai alapján a halálos ágyról tért vissza a csúcsra, miután 2011-ben mindkét tüdejében vérrögöt találtak. Idén a negyedik körben búcsúzott az Australian Openen, az első tornagyőzelmére (Charleston) áprilisig kellett várni, majd karrierje során először az első fordulóban kipottyant egy GS-tornán, Párizsban Virginie Razzano verte.
Serena nem zuhant össze a vereségtől, sőt szinte legyőzhetetlen lett: megnyerte Wimbledont, majd az olimpián egyesben - szettet sem vesztve, Sarapovát 6:0, 6:1-re ledózerolva a döntőben - és nővérével párosban is aranyérmes lett, így Steffi Graf után második nőként győzött az összes Grand Slam-tornán és az olimpián. Ezek után nem volt meglepő, hogy a US Openen és a WTA-vébén is ő fogadhatta a gratulációkat és a konfettizáport, az év során összesen hét tornát nyert meg, ennél több trófeát csak 2002-ben szerzett.