Vágólapra másolva!
Nem verik péppé az embert az első edzésen, a krav maga mégis az egyik leggyorsabban elsajátítható és leghatékonyabban alkalmazható önvédelmi sport. Egy magyar származású bokszoló-birkózó találta ki, először az izraeli katonaságnál oktatták, és bár vannak, akik szerint nincs komoly sportérteke, a krav magások nem is erre hajtanak. Ők csak meg akarják úszni, ha megtámadják őket, és bár sokszor a legbrutálisabb mozdulatokkal szerelik le az agresszort, a végén mindig elfutnak.

János 32 éves tanár, több küzdősportot is kipróbált, kizárólag abból a célból, hogy meg tudja védeni magát. Ennek a leghatékonyabb és legpragmatikusabb módját a krav magában találta meg néhány hónappal ezelőtt. "Az tetszik benne, hogy nincs mögötte semmilyen filozófia, egyszerűen a túlélésről szól" - mondja. "Nincsenek bonyolult koreográfiák, inkább azokat az ösztönös mozdulatokat tökéletesíti, amelyek amúgy is jönnének az emberből egy stresszhelyzetben. Az egész úgy van kitalálva, hogy egy nálad erősebb ellenfelet is ártalmatlanná tudj tenni néhány másodperc alatt. Egy gyakorlatban jellemzően kivédesz egy ütést, néhány célravezető mozdulattal - ütéssel, rúgással vagy akár harapással - úgy legyengíted a támadót, hogy ne tudjon utánad eredni, ellököd magadtól, körülnézel, hogy nem fenyeget-e máshonnan veszély, és elfutsz. Minden gyakorlat úgy végződik, hogy elfutsz. Vagy ahogy az edzőm szokta mondani: megsorozod, leszkenneled, aztán tipli."

János nincs egyedül azzal a véleményével, hogy egy átlagember számára krav maga a leghatásosabb önvédelmi eszköz.

"Nincs olyan, hogy a legjobb. Nem lenne fair azt állítanom, hogy a krav maga a legjobb" - mondja Szabó Balázs, aki ugyancsak számos küzdősportot űzött már, a krav magát pedig nyolcadik éve oktatja. "Én azért hiszek ebben, mert eredetileg is arra tervezték, hogy egyénileg és csapatban dolgozva is hatékony és eredményes legyen. A legegyszerűbb puszta kezes önvédelmi technikákat sajátítjuk el, nem igazán használunk eszközt sem, hiszen az utcán sincs mindenkinek a zsebében bot vagy kés, amit előránthat, ha megtámadják."

Forrás: Boda Eszter
Szabó Balázs (jobbra) azt mutatja, hogyan kell kivédeni egy késes támadást Boda Eszter

Katonáknak fejlesztették ki

A krav maga kitalálója, Lichtenfeld Imre 1910-ben született Budapesten, de Pozsonyban nőtt fel. Ökölvívó és birkózó volt az 1930-as években, amikor antiszemita támadások fenyegették a pozsonyi zsidóságot, ő pedig a többi zsidó bokszolóval és birkózóval együtt megpróbált segíteni a társainak. Ebben az időben fogalmazta meg azt, hogy szerinte a sportnak semmi köze a valódi küzdelemhez, és elkezdett egyszerű önvédelmi technikákat kifejleszteni, ebből lett a krav maga. A '40-es években Palesztinába menekült, ahol zsidó földalatti szervezetek tagjait tanította ezekre a technikákra, majd Izrael megalapítása után, 1948-ban a helyi védelmi erőknél a testnevelés- és közelharcoktatás vezetője lett. A krav maga bekerült a katonai közelharcoktatásba Lengyelországban, Svédországban, Finnországban, Franciaországban, Dániában, Norvégiában, Indiában és az Egyesült Államokban is. Amikor Lichtenfeld nyugdíjba vonult, civileket kezdett el tanítani, a krav magának így két fő irányvonala alakult ki, a katonai, illetve az utcai önvédelmi változat.

Magyarországon főleg az utóbbit oktatják, ennek elsődleges célja, hogy felkészítse az embert a különféle erőszakos helyzetekre, mint például ha többen támadnak ránk az utcán, vagy késsel, esetleg pisztollyal fenyegetnek. Nincsenek benne a tradicionális stílusokra jellemző, szigorúan kötött mozgásformák és formagyakorlatok. A tanulónak nem egy hierarchikus rendszerben kell egyre magasabb fokozatot elérni, hanem gondolkodásra serkentő fizikai és mentális tréningen vesz részt, ahol ő van a középpontban, és minden róla szól.

Nem vernek péppé az első edzésen

Sokan tartanak attól, hogy ha elkezdenek egy küzdősportot, akkor azonnal bedobják a mélyvízbe, és egy komoly verés után kulloghatnak haza nyaldosni a sebeiket. "Persze már az első edzés után lesz az embernek néhány kék-zöld foltja, például az alkarján, hiszen azzal védjük ki az ütéseket. De ezek az elején még nem igazi ütések, csak szemléltető mozdulatok, és egyébként is megszokja az ember azt a minimális fájdalmat, amit másnap érez. De ha még ezt is sokallja valaki, akkor vesz egy alkarvédőt, és már meg is van oldva" - mondja az egyik lány az általunk meglátogatott edzésen. Szűk egy éve kezdett el krav magázni, vasággyal együtt lehet 50 kiló, de olyan erős a kézfogása, hogy attól számos férfi letérdelne előtte.


Egy több éve krav magázó kollégánk szerint ezek az edzések messze nem olyan véresek, mint a komolyabb küzdősportok tréningjei. "Azért ez jóval emberközelibb, nem egy thai box, ahol a falat kell rugdosni. Persze előfordult már velem is, hogy egy csaj lerúgta a bordámat, vagy kék-zöldre vert, és törték is már be edzésen valakinek az orrát, de ez akkor is szolid változata a küzdősportoknak. A férfiaknak egyébként a szuszpenzor az első dolog, amit be kell szerezni" - utalt arra, hogy a krav magában sokszor az egyik leggyengébb pontján, a nemi szervén keresztül próbálják meg ártalmatlanná tenni a támadót.

Szabó Balázs oktató két csoportra osztja a társaságot, a kezdőkre és a haladókra, a kezdők nem verekszenek egyből, szerinte annak semmi értelme nem lenne, hiszen előbb meg kell tanulni ütni és rúgni, utána lehet csak összeereszteni őket. "Ebben hasonlít más küzdősportokra, hiszen nagyon sokféleképpen nem lehet jól és hatékonyan ütni és rúgni. Amíg ezt az alaptudást nem szerzi meg, addig nem várhatom el senkitől, hogy akár edzésen is odaálljon valaki elé verekedni, hiszen nincs még semmilyen fegyvere hozzá." A kérdés csak az, hogy a tanuló milyen széles repertoárt szeretne elsajátítani, és mennyi ideje van a gyakorlásra. Ezt mindenki maga döntheti el, mert ahogy Szabó mondja, "nem az a célunk, hogy küzdősportolókat neveljünk".

Nem egy Schobert Norbi-féle aerobik

Az általunk meglátogatott edzésen találkoztunk bölcsészhallgatóval, titkárnővel, anyukával, együtt élő párral, apával és fiával, katonával, valamint olyannal is, aki 18, illetve 11 éven át karatézott, mielőtt elkezdte volna a krav magát. "Besokalltam a karatéban" - mondta az egyikük. "A legfőbb különbség az a kettő között, hogy egy harcművészetnél jóval türelmesebbnek kell lenni, sokkal több időbe telik, amíg az ember megtanulja azokat a dolgokat, amikkel majd az utcán is meg tudja védeni magát, míg a krav magának pont az a célja, hogy minél gyorsabb és hatásosabb legyen az, amit elsajátítunk."

Forrás: Boda Eszter
Kortól, nemtől, súlytól, foglalkozástól függetlenül bárki kipróbálhatja a krav-magát Boda Eszter


Persze voltak olyanok is, akiknek nem jött be ez az önvédelmi sport, főleg azok hagyták abba, akik egy következő lépcsőfokra akartak lépni, és komolyabban szerették volna venni a küzdősportokat. "Számomra nem volt sok sportértéke, a küzdelmeknél kapkodások és csapkodások voltak, ezért elkezdtem thai boxolni" - mesélte egy kollégánk, aki csupán két hétig járt krav magára. "Én úgy ítéltem meg, hogy hamis biztonságérzetet ad az embernek, és azt láttam a kezdők arcán, hogy éles szituációban az utcán hiába állnának neki hősködni. Persze lehet, hogy ez az oktatón is múlik, mert én például olyat fogtam ki, aki nem igazán volt a helyzet magaslatán az edzéseken."

Szabó Balázs szerint valóban sok múlik az edzőn, de ma már oktatói vizsgát kell tenni, hiszen nem elég az, hogy valaki tudja hasznosítani a krav magát, a tudás átadása is külön szakma.

Az edzés kétórás volt, csupán néhány rövid szünettel. "Ez nem egy Schobert Norbi féle-aerobik óra" - mondta a végén az egyik kezdő krav magás. "Nézd meg, csavarni lehet a pólómból a vizet" - mutatta egy másik fiatal srác, aki azt is elárulta, hogy nemrég egy komoly műtéten esett át, szteroidokat kell szednie, ezért azonnal felszedett húsz kilót, de mióta elkezdte a krav magát, egy kiló sem jött fel rá, és biztos abban, hogy amint befejezi a szteroidkúrát, le fogja dolgozni a felesleget.

Csak kinyújtottam a kezem, és máris nem kellett annyira az a cigi

A legfontosabb kérdés azonban az, hogy mennyire lehet hasznosítani az edzőteremben gyakorolt technikát az utcán. Az edzés után kiderült, a haladó csoport egyik tagja egyszer kénytelen volt élesben is tesztelni tanultakat, és bár nem akarta részletezni a történetet, de annyit elárult, hogy a támadók húzták a rövidebbet. "Hárman jöttek rám, el akarták venni a kedvenc dzsekimet és a táskámat. Maradjunk annyiban, hogy nem sikerült nekik."

Egy másik férfi az edzés után elmesélte, hogy egyszer cigit kértek tőle az utcán, de amikor közölte, hogy nem dohányzik, a lejmoló agresszíven elindult felé. "Amit itt tanulunk, az első sorban a megelőzés, de ha már nincs más választás, akkor muszáj lépnünk. Én csak kinyújtottam a kezem, és a torkán megnyomtam egy pontot, ettől megtorpant, és már nem is kellett neki annyira az a cigi."

Forrás: Boda Eszter
Megatnulják, hogyan kell hatékonyan rúgni Boda Eszter

Csupán néhány hónapja krav magázik az a lány, akit még évekkel ezelőtt egyszer késsel megtámadtak az utcán. "Évekig nem sportoltam, de amikor lejöttem ide, az szerelem volt első látásra. Lehívtam a páromat is, aki már régóta űzött más küzdősportot, hogy nézze meg szakértő szemmel, milyen az oktató, milyen az edzés, és annyira megtetszett neki, hogy ő is itt ragadt, azóta együtt járunk ide, és otthon is gyakran kimegyünk verekedni a kertbe. Persze ettől még nem lettem agresszívebb, de sajnos nem túl jó környéken lakunk, és most is ugyanúgy átmegyek az utcán a másik oldalra, ha gyanús alakot látok szembejönni. Viszont a krav magának köszönhetően ilyenkor gyorsan le tudom játszani a lehetséges történéseket a fejemben, és fel tudok készülni az esetleges támadásra."

Mint minden tanfolyamnál, az önvédelmi sportok kiválasztásánál is szerepet játszanak az anyagiak, de a krav maga nem tartozik a megfizethetetlen kategóriába. Ahol mi jártunk, ott tízezer forintért egy hónapig hetente két kétórás edzés látogatható, ez egy alacsonyabb kategóriás edzőtermi bérlet árának felel meg. Budapesten több tanfolyam is zajlik párhuzamosan, így akik akarnak, akár heti négy-öt edzésre is mehetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!