Pénteken Celjében hivatalosan is elbúcsúzott az aktív játéktól Dejan Peric, a világ egyik legjobb kézilabdakapusa, aki a Celje és a Barcelona színeiben Bajnokok Ligáját, hatéves veszprémi szereplése alatt pedig KEK-et nyert, a jugoszláv és a szerb válogatott színeiben 207 mérkőzésen szerepelt, nyert egy-egy világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmet.
"Pancsován a helyi Dinamóban kezdtem el kézilabdázni. Eleinte ugyan kosárlabdáztam, úsztam, fociztam, de valahol mindig is tudtam, hogy kézizni fogok. Édesapám is ezt a sportágat űzte, néhányszor elvitt az edzésre és meccsekre is, így legjobban ő hatott rám. Azt nem tudtam, hogy kapus leszek, de ahogy múlt az idő, úgy egyre jobban körvonalazódott, hogy ez a poszt való nekem" - mesélte Peric négy éve az [origo]-nak.
Tizenhárom évesen szerződött a Crvena zvezdába, ahonnan 1992-ben a délszláv háború elől gyakorlatilag elmenekül, és 22 évesen Spanyolországban kötött ki. Két évet játszott az Atlético Madridban (1992-1994), majd egyet az SD Teucro csapatában, de az első adandó alkalommal visszatért saját nyelvterületére, és 1995-től 2004-ig a szlovén Celjét erősítette.
"Az a 2004-es Bajnokok Ligája-győztes csapat varázslatos volt Zormannal, Rutenkával, Vugrinccel. Mindenekelőtt volt egy csodálatos edzőnk, Miro Pozun aki csapatot formált belőlünk, akinél csapatkapitány lehettem, és a meghosszabbított karjaként dirigáltam a pályán. De mindig tudtam, hogy ki a főnök, számomra az ő szava szent volt. Büszkeséggel és odaadással játszottunk, egyszerűen nem akartunk csalódást okozni egymásnak. Ez az eredmény nem véletlenül jött" - mondta a Siol.net portálnak adott interjújában.
A Celje tíz éven át Európa egyik legjobbja volt, a BL-sikert megelőzően ötször jutott elődöntőbe, ahol mindig elvérzett, de még Peric távozása után 2005-ben is így járt. A klub színeiben nyolcszor lett szlovén bajnok (1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2003, 2004), hétszer kupagyőztes (1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2004),
Pericet 2004-ben a Barcelona szerződtette, ahol egy évvel később Nagy Lászlóval együtt ismét Bajnokok Ligáját nyert, 2006-ban azonban Zdravko Zovko hívószavára váltott, és elfogadta a Veszprém ajánlatát. "Úgy mértem fel a helyzetet, hogy a veszprémi együttesnek megvan a kvalitása ahhoz, hogy az igen magas célkitűzéseket teljesítse. Jöttem és segítettem" - emlékezett vissza.
Öt évig játszott Veszprémben, összesen 167 meccsen lépett pályára és négy bajnoki címet szerzett. Abszolút vezéregyénisége volt a 2008-es KEK-győztes csapatnak, úgy nyilatkozott, hogy számára az a siker BL-diadallal ért fel. Igazi vezéregyéniség volt, állítólag még Mocsai Lajos vezetőedzőnek is nehezen bocsátott meg, ha lecserélte.
2011-ben visszatért Celjébe, de az utolsó két évadban sérülés miatt már alig-alig védett. "Mindannyiunknak megvan a küldetésünk. Önző dolog lenne, ha nem viselnénk el azt a sorsot, amit Isten ad nekünk. Nem bántam meg semmit, elégedett és boldog vagyok azzal a pályafutással, amit nekem szabott a sors. A klub két lehetőséget ajánlott fel: dolgozzak az utánpótlásban vagy legyen az első csapat mellett tanácsadó és menedzser. Utóbbit választottam."
Peric elmondta, pályafutása során hihetetlen világnagyságokkal játszhatott együtt, ha a csapattársak közül kellene csapatot összeállítania, az így nézne ki: Tomas Svensson - Edvard Koksarov, Iztok Puc, Rastko Stefanovic, Kiro Lazarov, Aleksandar Knezevic, Dragan Skrbic. |
Büszke arra, hogy bárhol is játszott, mindenhol igazi közönségkedvenc volt, a drukkerek értékelték odaadását és fanatizmusát. "Boldog voltam, ha örömet okozhattam az embereknek. Úgy gondoltam, hogy a győzelmek után szerénynek kell maradni, a vereségeket méltósággal kell elviselni. Ha valami nem sikerül, akkor nem szabad elbújni, hanem először magadban kell megkeresni a hibákat. Ilyen vagyok, ezt láthatták az emberek a pályán a hozzáállásomban vagy a kommunikációmban. Amíg az emberek beszélnek egymással, addig megoldható minden probléma. Ha ez megszakad, akkor mindennek vége."
Bár nagyszülei révén szlovén gyökerekkel is rendelkezett, szerb születésű révén sohasem gondolkodott azon, hogy nemzetiséget, esetleg válogatottságot váltana. "A válogatott nem egy klub, ahonnan eligazolhatsz máshová. Jugoszlávként nevelkedtem, számomra a szlovén emberek olyanok voltak, mint a testvérek. Az embernek hazafiasságot kell éreznie azon ország iránt, ahol született, ha ott lehetsz válogatott, ez egy hatalmas kiváltság. Napjainkban már vannak olyanok, akik három nemzeti csapatban is játszottak. Ez szörnyű."
A gálameccs végeredménye: |