Lehet, hogy vak vagyok, de hülye nem

A látását fokozatosan elveszítő Orbán Csaba pár év futás után három órán belüli maratonikat repeszt, Jeremcsuk István elsőként teljesített vakon egy száz kilométeres gyalogtúrát, Ozvári Ádám beindította a magyar vakfoci-válogatottat. Magyarországon egyelőre kevés látássérült sportol, de a támogató környezet és a pozitív példák sokat javíthatnak a helyzeten. A jó eredmények pedig még a fanyalgó profikat is elhallgattatják.

"2000-től lehetett tudni, hogy nagy a baj, 2005-től pedig egyre több problémám volt" - mondja a korábban profi barlangász Orbán Csaba, aki fokozatosan veszítette el a látását. "De így legalább volt időm felkészülni a megoldásra. Fejben dőlt el, amikor felvállaltam, hogy megküzdök vele."

A Kabóca becenevű sportoló 2009-ben vágott bele a hosszútávfutásba, az épek között versenyezve előbb terep- és aszfaltos ultraversenyeken, azaz a maratoninál is hosszabb viadalokon ért el sikereket. A látási problémáit úgy kompenzálta, hogy a versenyek előtt bejárta és memorizálta az útvonalat. 2011-ben kipróbálta a maratoni futást, és már az első versenyét 3 óra alatt futotta, a tavalyi paralimpiára pedig 2.54.36-tal kvalifikálta magát. (Az épek közt 2:15 és 2:30 közötti időket futnak a legjobb magyar férfi futók, Szűcs Csaba országos csúcsa 2:12:10.)

A látássérültek kísérővel szokták futni a maratonit, az övé azonban lesérült a Frankfurt Maratonon, így az utolsó kilométereket a vetélytársaira tapadva futotta le. "A segítőnek kulcsszerepe van, nélküle nem nagyon érzékelem a részidőket, a résztávokat vagy az úton felbukkanó akadályokat. Nincs könnyű dolgom, mert nálam erősebb maratonifutót kell keresnem, akikből eleve nincs sok Magyarországon."

Kabócának (balra) eleinte nem volt könnyű segítőket találnia Forrás: Facebook (engedéllyel)

A maratoninál is nagyobb eredménynek számít az idén májusban rendezett 212 km-es UltraBalaton teljesítése, ami világszinten is ritkaságszámba megy, 200 km-t meghaladó ultramaratonit csak három látássérült teljesített korábban.

Két éve 7 százalékosra mérték a látását, ami azóta nem nagyon változott. Az orvosok szerint van rá esély, hogy végleg stabilizálódik, de arra is, hogy teljesen megvakul. "Hiszek a csodákban, de az orvostudományban is, ésszerű keretek között mindent kipróbálok, ami segíthet."

Azt mondja, a sport szempontjából is nagyon nagy baj lenne, ha teljesen elmenne a látása. "Hihetetlen módon rá lennék szorulva a segítségre az edzéseken és a versenyeken. Nagy kötöttség lenne, és nagy munka másoknak." Ezzel együtt hisz benne, hogy ha netán mégis bekövetkezne a legrosszabb, akkor is megtalálja a megoldást a folytatásra.

A Kinizsi 100 hőse a paralimpiát is megcélozza

Kabócával ellentétben Jeremcsuk Istvánnak eleve a legnehezebbre kellett berendezkednie egy orvosi hiba miatt. Születésekor légzési zavarai miatt inkubátorban kezelték, és közben az oxigén túladagolása miatt elégtek a látóidegei. Ennek ellenére gyerekkorától kezdve számtalan sportot kipróbált, és pozitívumot is talál a sorsában. "Ha valaki felnőtt korában veszíti el a látását, sokkal nehezebb átállnia. Én nem tudom, mit veszítettem, nem tudom, milyen lehetett volna, ha."

Általános iskolás korától kezdve karatézott, a csörgőlabdába és a falmászásba is belekóstolt, legnagyobb szerelme a lovaglás, és a futásban is eljutott már a félmaratoniig, ám a teljesítménytúrázás miatt lett ismert a neve. Május végén elsőként teljesítette vakon az egyik legnépszerűbb hazai gyalogtúrát, a Kinizsi 100-at, ahol a résztvevőknek huszonnégy órán belül kell végigmenniük a száz kilométeres távon a Pilis és a Gerecse hegységben.

"Nagy visszhangja volt, de volt már hasonló teljesítményem, az 56 kilométeres Mátra-bérc-túra a hó, a sár és a szintkülönbség miatt talán keményebb is volt. A Kinizsi 100 annyiból jelentős, hogy ez volt az egyik fő célom az idén, most viszont már az őszi maratoni futásra készülünk."

Jeremcsuk István mindent kipróbálva jut egyre magasabbra Forrás: Facebook (engedéllyel)

A Kabócához hasonlóan a LÁSS Egyesületben sportoló fiatal az idén először gyalogolt végig 100 kilométert, legközelebb pedig megcélozza a 130 kilométeres zalai Rockenbauer-emléktúrát. "A túrák nemcsak a teljesítmény miatt fontosak, hanem mert nagyban segítenek a futásban, a gyorsaságom és a tüdőkapacitásom is nőtt velük."

Az egyre javuló eredményei miatt már arra is gondolt, hogy megpróbálkozik a paralimpiai indulással, de ez inkább távolabbi cél lehet, egyelőre nem tudja, hogy ehhez milyen szakmai és anyagi feltételeknek kell megfelelni.

A vakfociba Lehmann és a magyarok is beszállnak

A látását gyerekkorában elveszítő dr. Ozvári Ádám Jeremcsuk Istvánhoz szintén kipróbálta már magát csörgőlabdában, úszásban és futásban is, majd két és fél évvel ezelőtt egy teljesen új sportágat keltett életre Magyarországon. "2010-ben hallottam először a vakfociról, és elkezdtem szervezni egy csapatot, amit ma a LÁSS Egyesület működtet. A sportág a nyolcvanas években született, itthon egyelőre egy-két csapatra való játékos van, de például az erősnek számító Németországban is csak nyolc együttes működik."

A futsal méretű pályán minden játékos bekötött szemmel játszik egy speciális csörgőlabdával. A két kapus a látók közül kerül ki, de a szabályok némileg korlátozzák a szerepüket. "A kapus nem jöhet ki 2 méteren kívülre, így a szöget sem igazán zárhatja. Ráadásul a csörgők miatt a labda igen kemény, és egy-egy lövés nagyot üt." A többi látássérültsporthoz hasonlóan itt is meghatározó szerepük van a segítőknek, akik a játékosok mozgását kiáltásokkal irányítják. "Az egyik segítő maga a védőket támogató kapus, a pálya középen az edző irányít, a csatárokat pedig a kapu mögötti segítő instruálja. A játékosok segítő bekiabálásai alapján helyezik a lövéseket, így persze a kapusok is jobban fel tudnak rá készülni, hogy hova jön a labda."

A magyar vakfociválogatottat a LÁSS Egyesület működteti Forrás: Facebook (engedéllyel)

A riói paralimpiára a korábbi 61-szeres válogatott Jens Lehmann is bejelentkezett a német csapatba. A magyar együttesben csatárt játszó Ozvári Ádám komolyan veszi a kapus nyilatkozatát, és nem tartja sportszerűtlennek az ötletet. "Lehmann ígérete nem vicc, a németeknél a szövetségi kapitány is egy volt Bundesliga-játékos, és nincs akadálya, hogy a kapus is ott legyen Rióban." A magyar csapat egyelőre csupán egy nemzetközi meccset játszott, a paralimpiai szereplés még odébb van.

Akit tutujgatnak, sose fog kitörni

"Neveltetés kérdése, hogy valaki mennyire tud alkalmazkodni a vaksághoz" - mondja Jeremcsuk István. "Van, akit még a széltől is óvnak, mindent megcsinálnak helyette, ezt egy idő után már nehéz korrigálni. Én szerencsés helyzetben voltam, mindenhová elengedtek, és tanultam is a kihívásokból."

Orbán Csaba szerint is döntő, hogy ne hagyják őket eltunyulni. "Ismerek olyat, aki sokkal többet lát, mint én, mégis csak a felére képes annak, amit én megcsinálok, a szülei annyira tutujgatják." Ozvári Ádám is kétféle példát lát maga körül: "Van, aki nekiáll keményen, hogy berendezkedjen erre a fajta életre, de van, aki megreked, és ha a környezet kényezteti, úgy is marad."

"Vannak rossz pillanatok az utcán, de az ismerősök, barátok annál jobban támogatnak, és a sportban is abszolút pozitív a közeg, mindez bőven kompenzálja a negatív hangokat" - mondja Jeremcsuk István. Ha netán mégis ilyesmi éri, azt határozott fellépéssel kezeli. "Egyszer a Blahán vártam egy barátomra, kinézett egy lepukkant alak, és odajött, hogy nincs pénze, adjam oda a nyakláncomat, később meg fogja majd adni. Azt mondtam neki, lehet hogy vak vagyok, de hülye nem, húzzál innen barátom. Le is szállt rólam azonnal."

A határozott fellépés a sporton kívül is sokat segíthet Forrás: Facebook (engedéllyel)

Orbán Csabának azért vannak rossz tapasztalatai is arról, hogyan viszonyulnak hozzájuk a sportpályákon. Bár őt sohasem bántották, az általa ismert sérült sportolókat szerinte kevésbé fogadják el. A határozott kiállás viszont neki is segített már. "Találkoztam olyan élsportolóval, aki lekicsinylően szólt a parasportolókról, de amikor elmondtam, hogy milyen kvalifikációs időket kell mennünk a paralimpiáért, akkor elhallgatott. Amíg nem teljesít az ember, addig nincs mit felmutatni, de csinálni kell, és az eredményekkel le lehet győzni a fanyalgókat."

Ozvári Ádám kétféle hasznot is lát abban, hogy a sajtó a vakfocit és a társai eredményeit is felkapta az utóbbi időben. "Egyrészt megmutatja nekünk az esélyt a kitörésre, a másik üzenete pedig a külvilágnak szól: mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint mások, tudunk integrálódni."

Nem denevérek, de profin használják a hangvisszaverődést

A látássérülteknél kulcsfontosságú, hogy a többi érzékszervük mennyire tudja helyettesíteni a látást. A látása romlása miatt már fehér bottal is gyakoroló Orbán Csaba nem érzi azt, hogy a többi érzékszerve kifinomultabban működne, a begyűjtött információkat viszont hatékonyabban használja. "Ugyanazt hallom, amit más, csak egy-egy nesz irányát, jelentését sokkal jobban értem. Amikor a környezet zaját kitakarja valami, keletkezik egy hangárnyék, ezt meg kell tanulni észrevenni. Lehet ez például egy fontos fa, ami jelzi, hogy egy adott helyen le kell kanyarodnunk. Persze azért nem úgy működik, mint a denevéreknél, hogy csettegünk, és a visszaverődő hangokból készítünk térképet."

Jeremcsuk István a terepversenyeken többször is húzta már le úgy a fejét egy ág elől, hogy a segítője nem szólt neki. "Ez a figura eléggé jellemző rám, a térérzékelés a hallás, hangvisszaverődés által egészen messzire fejleszthető. Csináltam már úgy végig túrát, hogy nem fogtam a segítőt, hanem 2-3 méterre mögötte haladtam, és így is sikerült 5 km/h feletti átlagot mennem. De ez óriási koncentrációt igényel, és rendkívül fárasztó, ezért nem így szoktam túrázni."

Ozvári Ádám az utóbbi években lépett előre ezen a téren. "A palánkot már megérzem, hol van, a labdával még sajnos nem működik. Viszont nemrég újra kipróbáltam a csörgőlabdát, és meglepett, mennyivel jobban tájékozódom a két és fél éve űzött vakfocinak köszönhetően."

Csak az akaraton múlik a nagyobb aktivitás

Abban mindhárman egyetértenek, hogy a parasportokon belül Magyarországon a látássérültek a legkevésbé aktívak, nincsenek olyan hagyományaik, mint például a mozgássérülteknek. "A paralimpián összesen négyen voltunk látássérültek a magyar válogatottban, miközben a világban jóval nagyobb az arányunk a parasportolók között" - mondja Orbán Csaba.

Jeremcsuk István szerint ugyanakkor jó irányba haladnak a dolgok, amihez nagyban hozzájárul a látássérült sportolókat szervező LÁSS Egyesület munkája. "Persze van mit javítani, de csak az akaratunkon múlik, hogy elkezdjük."

Optimizmusát Ozvári Ádám is osztja. "Intézményes keretei eddig is voltak a látássérültek sportjának, de az amatőr része most kezd kifejlődni. Lassan, de biztosan a nagyobb részvétel felé haladunk."