Meg tudod csinálni!

Sok sportoló nemcsak a saját erejében, hanem a szavakéban is hisz. Motyognak, látványosan morognak, kiabálnak, magukban beszélnek. A szövegeléssel korántsem pazarolják az energiát, adott esetben ezeknek a hangosan kimondott szavaknak köszönhetik a győzelmet. Hogyan lesz a meccs része a belső monológ, és miért kockázatos, ha lehülyézik magukat a sportolók?

A magában beszélő embert hajlamosak vagyunk fenntartásokkal kezelni, elsőre valószínűleg az ugrik be róla, hogy valami nincs nála rendben. Csakhogy a pszichológia mai állása szerint lényegében mindannyian folyamatosan beszélünk magunkban. Ezek a belső monológok azonban a sportpályákon győztes találatra, sikeres szervára vagy gólt érő büntetőre válthatók. Ehhez csak az kell, hogy a szavak erejének irányt szabjanak.

"Meglesz!", "Meg tudod csinálni!", "Gyerünk!", "Csak így tovább!". Sok sportoló szájáról lehet leolvasni ezeket a hétköznapi helyzetekből is ismerős biztatásokat. Egy-egy versenyen egyes momentumoknak különösen fontos pszichológiai jelentésük van, mert az adott pillanatban mutatott reakció vagy hozzáállás az egész versenyt eldöntheti. Kalapácsvetésben ilyen lehet az utolsó, mindent eldöntő dobás, labdarúgásban egy tizenegyes (vagy egy igazságtalan bírói döntés utáni játék), teniszben egy bréklehetőség. Tudományosan is megalapozott tény, hogy ilyenkor kifejezetten hasznos, ha a sportoló elbeszélget saját magával.

Haas belső monológja Melbourne-ben

"Nincs rá magyar meghatározás, én az önmotiválás egyik fajtájának hívom - mondja erről Boda-Ujlaky Judit sportpszichológus. - Mindenki gondol valamit a saját teljesítményéről, monologizál az épp aktuális cselekvésével kapcsolatban, még hétköznapi helyzetekben is. Csakhogy a sportolóknál ugyanez rendkívül kritikus, mert ha lehülyézik magukat, az az eredmény rovására mehet."

Vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy a sportolók mit és hogyan mondanak ki. Ráadásul nemcsak a célnak megfelelő mondatokat kell megtalálniuk, a saját személyiségükhöz is kell igazítaniuk a monológjaikat - mondta az Origónak Michael Brus pszichológus. A sportolók általában azt a tanácsot kapják, hogy ha negatív gondolataik lesznek, akkor egész egyszerűen figyeljék meg, és engedjék el ezeket a gondolatokat. A módszert arra alapozzák, hogy más érzelmi hatása van annak, ha gondolkodunk, illetve ha megfigyeljük magunkat, amint éppen gondolkodunk. Vagyis sokkal több szenvedést okoz, ha azt mondjuk magunknak, egy igazi vesztes vagyok, mint ha azt, hogy most épp azt gondolom, hogy egy igazi vesztes vagyok.

Amikor a negatív pozitívba fordul

Ennek ellenére vannak, akik szembeszállnak a pozitív monológok logikájával. Igazi klasszikusnak számít a gondolati játszmázásnak ebben a műfajában Tommy Haas 2007-ben előadott önostorozása az Ausztrál Open negyeddöntőjében. A Nyikolaj Davigyenko ellen vívott meccs kilátásai nem voltak túl fényesek, bár az első szettet megnyerte, a másodikat és a harmadikat nagyon simán elvesztette, és elég sok jel mutatott arra, hogy a negyediket is el fogja, főleg úgy, hogy még a szerváit sem tudta hozni. Ebben a kritikus helyzetben a kétperces szünetet saját maga szidására használta ki, ráadásul érdekes módon hol első, hol második személyben beszélt magához.

"Nem nyerhetsz így, Haasi. Így nem megy. Nem így működik. Túl sok a hiba" - adott rövid elemzést a teljesítményéről. "Nem akarom ezt. Nincs kedvem hozzá. Miért csinálom ezt a szart? Minek? Kinek? Legfeljebb magamnak. Miért? Nem tudom megcsinálni. Nem értem. A semmiért fizetem az embereket. Az abszolút semmiért. Hogy aztán izgalmasnak találjam. Egy idióta vagy. Már megint nem mentél a hálóhoz. Szép" - folytatta a monológot, majd a végén csavart egyet rajta, és a következő szavakkal állt fel: "De nyerni fogsz. Meg fogod nyerni ezt a meccset, gyerünk! Nem veszítheted el. Harcolj!" Haas végül fordított, 6:3, 2:6, 1:6, 6:1, 7:5-re megnyerte a meccset.

Haas a pályán már beszéd helyett a játékra koncentrál Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

"Ma Magyarországon van ötven-hatvan sportpszichológus, illetve, még akik most kezdték, de közülük senki sem mondana olyat egy sportolóknak, hogy nem tudja megcsinálni. A nem szó elvész az éterben, ha például egy gyereknek azt mondod, hogy ne csináld, azért is csinálni fogja, épp ezért jobb helyette megmondani, hogy mit csináljon" - mondta Boda-Ujlaky.

Haas viszont nagyon is keményen bírálta saját magát. "Nekem nagyon furcsa volt, inkább magánszámnak tűnt, amire nem pszichológusok készítették fel. A pszichológusok ugyanis javítják a negatív self-talkot. Hanem az érdekes, hogy bár sokáig negatív volt a monológ, a végén mégis átfordította pozitívba, elvégre azzal zárta beszédét, hogy gyerünk, harcolj! Vagyis a pályára már egy pozitív attitűddel ment vissza. Haasnál valószínűleg ez egy teljesen egyéni módszer, talán gyerekkorában nevelték így."

A teniszezők átkozott magányossága

Alapesetben a negatív hozzáállás negatív teljesítményhez vezet, és egy dühöngő sportoló nagy valószínűséggel nem a legjobb formáját fogja mutatni. Egy bizonyos temperamentumnál azonban működik.

Ha a magában beszélő sportoló prototípusát szeretnénk megismerni, a legjobb, ha a módszert tökélyre fejlesztő John McEnroe szájmozgását figyeljük. A meglehetősen heves vérmérsékletű amerikai teniszező azért is ugorhat be elsőre mint a módszer jeles képviselője, mert kifejezetten hangos megoldásokkal élt. Bár egy sportpszichológus nem feltétlenül a mcenroe-i vonal követésére biztatná a versenyzőjét, tény, hogy az amerikainál működött a dühöngés: hét egyéni és kilenc páros Grand Slam-tornát nyert így. McEnroe ugyanakkor egy későbbi interjúban elismerte, talán jobb játékos lehetett volna, ha másképpen vezeti le a feszültséget. "Nemcsak ordítozásra lehet használni az energiát. És a káromkodások helyett mondhattam volna magamnak azt is, hogy harcolj!"

John McEnroe energiáinak nagy részét lekötötte a szövegelés Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

Hogy miért pont a tenisz az, ahol a legtöbb monologizáló embert találjuk, arra talán Andre Agassi adta meg a legtalálóbb választ önéletrajzi könyvében. "A tenisz a legmagányosabb sport. A teniszező nem ülhet az eredményen akkor sem, ha vezet. Az utolsó pontot is meg kell nyernie, hogy megnyerje a meccset. Ott vagy a pályán, nem beszélhetsz senkivel, nem passzolhatod le a labdát, nincsenek időkérések. Nincs ott az edződ, nem jónak kell lenned, hanem egy embernél kell jobbnak lenned, annál az embernél, aki a háló másik oldalán van. Ez olyan, mintha egy szigeten lennél. Más, mint a boksz, ahol ketten egymásnak feszülnek, és érezhetik a másikat. Egy teniszező viszont olyan, mintha magánzárkában lenne, és mi történik egy magánzárkában? Az ember elkezd beszélni magában."

Sejtésünket, amely szerint teljesen más hozzáállással kell lefutni 100 métert, mint megnyerni egy négyórás teniszmeccset, igzolja Boda-Ujlaky Judit: "A százas futás sokkal rövidebb koncentrációs időt igényel, ezért másképp is készítik fel a sportpszichológusok az atlétákat. Ott a rajtnál, illetve előtte kell nagyon ott lenni, az egész egy perc. Ilyen rövid idő alatt kevesebb esély van a zavaró gondolatok betolakodására, mint a többórás teniszmeccseken. Az elkalandozás rontja az esélyeket. Persze a teniszben javítani is van idő és lehetőség."

Iszinbajeva magában beszél, majd ugrik

"A teniszben épp az a legnehezebb, hogy túl sok idejük van gondolkodni, minden meccsen sok a holtidő, miközben egy sima, két nyert szettre menő meccsen 800-1200 döntést kell hozni, a szüneteket pedig ki kell töltenie a sportolónak: hol fel kell pörgetnie, hol le kell csillapítania magát. Nincs mellette edző, ha ront, csak magát okolhatja" - tette hozzá a sportpszichológus.

Az kell, hogy legyen arcom dumálni

"Én megértettem őt, jól felspannolta magát, aztán nyert is" - képzelte bele magát az önostorozó Tommy Haas helyzetébe Nagy Viktor. A vízilabda-válogatott kapusa szerint akkor lenne baj, ha Tommy Haasnak nem a padon, a pihenő alatt, hanem játék közben lennének olyan negatív gondolatai, mint amilyeneket hangosan kimondott. Nagy Viktornak is azt mondta a sportpszichológusa, hogy kerülje a negatív gondolatokat és mondatokat. "Például egy védhető gól után ne foglalkozzak vele, inkább felejtsem el, és figyeljek a következő szituációra, különben csak elvesztegetném az energiát."

Nagy Viktor szerint hajlam kérdése, hogy valaki végigbeszél-e egy-egy meccset. "Edzésen is szoktam zrikálni a társakat, ez csak úgy jön belőlem. Aki viszont ismer, tudja, hogy edzésen csak hülyülök, meccsen viszont akkor csinálom ezt, ha nagyon érzem a védést."

Sok esetben a self-talk nemcsak az önmotiváció, hanem a megfélemlítés eszköze is lehet. Amikor Mike Tyson egy bokszmeccs előtt azt mondogatja magában, hogy "kegyetlen és féktelen vagyok", akkor nyilvánvalóan nemcsak saját magát tüzeli fel, hanem megpróbálja az ellenfél önbizalmát is a földbe döngölni.

Hasonló hatása volt Nagy Viktor már-már legendássá lett szövegelésének a barcelonai világbajnokságon, amikor magyarul mondta az ellenfelének egy sikeres védés után, hogy "ma nem!". Ebből az ellenfél is értett, még akkor is, ha nem az ő nyelvén szólalt meg a kapus. "Nem az kell, hogy az ő nyelvén mondjam, a gesztikulálás a lényeg. Jelzem, hogy én uralom azt a meccset, és nem ő. A kapus helyzete kiszolgáltatott, mindig más lő, ő meg csak hárít - ezt a szituációt próbáltam megfordítani. Működik, de nem mindig csinálom. Olyan formában kell éreznem magam, hogy legyen arcom dumálni. És van, akinél nem úgy sül el, ahogy terveztem, tehát nem elbizonytalanodik, hanem még többet lő, vagy pontosabb lesz."

Nagy Viktor szövegelését mindenki értette Forrás: AFP/Jean-Philippe Marcou

Valahol az ellenfél is megérezte, hogy ez a szövegelés része a játéknak. "Horvát és montenegrói játékosok is gratuláltak, és azt mondták rá, hogy ezt én nyertem meg. Nem érzem magam tiszteletlennek ezért. Kicsit fura ez, de az ellenfélnek is kell ehhez egy szint, akárkivel nem csinálom meg. A szurkolók kilencvenkilenc százalékban azt mondták, hogy nagyon tetszett, amit műveltem, egy százalék mondta, hogy nem volt etikus. De ezzel nem foglalkozom, Barcelonából aranyéremmel jöttem haza, a torna legjobb kapusaként."

A hangos szövegelés azonban nem mindenkinél működik, a módszert Nagy Viktor sem ajánlaná másnak. "Ezt mesterségesen nem lehet csinálni. Sok kapus úgy véd jól, hogy csendben van, egy árva szót sem szól. Én nem vagyok az a típus, akkor védek jól, ha egy olyan feszültségi állapotba kerülök, amikor ez előjön belőlem. Volt, hogy direkt elnyomtam magamban a beszédet, de nem működött. Mindenkinek meg kell találnia a maga útját."

Annak, aki zavarban érezné magát azért, mert magában beszél, jó hír, hogy a módszer úgy is működik, ha a szavakat nem mondjuk ki hangosan, csak fejben ismételgetjük. Ezek a belső monológok nagyon fontos elemei egy sportoló teljesítményének. Ahogy Dorothy Harris sportpszichológus fogalmazott: "Az egyetlen különbség a legjobb és a legrosszabb teljesítményünk között az, hogy miként beszélünk magunkhoz, és milyen hozzáállással viszonyulunk a dolgokhoz".