Budapest olyan lesz, mint Hawaii

Vágólapra másolva!

Jövő augusztusban valóra válik az egykori kiváló magyar triatlonos Kropkó Péter álma: a világhírű Ironman-márkanév alatt versenyt rendeznek Budapesten.

Emlékszik, mi történt 2005. november harmadikán?

Hogyne! Azóta is sokszor mondom a feleségemnek, Andinak, hogy ilyet többé nem akarok, mert szívinfarktust kapok - válaszolt mosolyogva a magyar Vasember. Azon a napon ugyanis nagy meglepetéssel kedveskedett neki felesége. A hosszú, triatlonban több mint két évtizedet átölelő pályafutásának utolsó versenyéről, a hawaii Ironmanről tért haza éppen Kropkó Péter, és úgy tudta, hogy egy újságíróval kell találkoznia a Boxutca étteremben. Újságíró volt is a helyszínen, de nem egy, hanem több tucat, nem hiányoztak a kamerák és a fotósok sem. Rendhagyó sajtóesemény keretében köszöntötték a visszavonuló, és meghatottságában könnyeivel küszködő sportolót.

- Emlékezetes nap volt – folytatta Kropkó Péter –, amelynek egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy az ember életében bizony le kell zárni dolgokat. Különösen szerencsés, ha ilyen nagy élmény megélésével együtt teheti.

Hogyan kezdődött november negyedike?

Nagyon furcsa volt. Annak, aki egy egyéni sportágban az élsportot választja, ráadásul harminchat éven keresztül szinte minden napján csak a sporttal foglalkozik, igen nehéz váltania. Ott álltam negyvenkét évesen, akár egy pályakezdő fiatal. A helyzet kicsit vicces volt, én sokáig mégsem tudtam nevetni rajta. Egészen addig napi nyolc-tíz órát töltöttem az edzésekkel, és további két-három órát a menedzseléssel. Persze, valamennyit azután is edzettem, de a napirendem gyökeresen átalakult.

Ekkor civil foglalkozás után kellett néznie.

Még sportolóként, 2001-ben kezdtem vállalati tanácsadással foglalkozni, különféle tréningeket tartottam, és tartok ma is az életmód, a sport, a motiváció területén. Ebben egyébként olyan nagyágyúk a riválisaim, mint a vízilabdás sikerkapitány, Kemény Dénes, vagy a kézilabdázó mesteredző Mocsai Lajos. Ez a munkám tehát adott volt, emellé kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést a Magyar Triatlon Szövetségtől, a tizennégy év alatti utánpótlás-rendszer kialakítására és irányítására. Az évek során sikerült egy olyan jól működő programot bevezetnünk, amely öt-hat minőségi versenyzőt ad tovább évente. Negyvenhárom klubot támogattunk vagy hoztunk létre, amely az utánpótlásneveléssel foglalkozik, és a folyamat ma is tart, az idén három új klubot fogunk beindítani.

Közben olyan területeken is felbukkant, mint például a katasztrófavédelem.

Dolgoztam bő három évet az államigazgatásban is, voltam minisztériumi tanácsadó és tevékenykedtem a katasztrófavédelemnél is, mint sportért felelős referens. Az az igazság, hogy ezeken a területeken nem vált előnyömre a sportból hozott célratörő, megalkuvást kerülő habitusom.

Ezen tulajdonságairól olvashattak is azok, akik kezükbe vették a Megtettem, mert elhittem című könyvét.

Igen, ez a könyv is az elmúlt évek termése, 2006-ban készült el. Úgy vagyok vele, mint az emberek a házépítéssel, ha újra kezdhetném, nem egészen így csinálnám. De nagyon sokan mondják, hogy formájában és tartalmában is jól sikerült, az pedig nagyon jó visszajelzés, hogy egy valamennyire sporttémájú könyvet több mint ötezer példányban sikerült eladni, úgyhogy már játszadozom a bővített kiadás gondolatával.

Miért mondta, hogy valamennyire sporttémájú?

Mert igyekeztem más területeket is meghódítani vele. Azt tudtam, hogy egy kifejezetten triatlonról szóló könyvvel a parányi piac miatt nem tudnék áttörést elérni, így megpróbáltam a vállalati tanácsadásban szerzett tapasztalataimat is vegyíteni a sportélményekkel, a saját karrierem jó és rossz döntéseivel motivációs példákat állítani az emberek elé.

Ennyi teendő mellett jutott ideje a családjára is?

Jutnia kellett, hiszen Márti és Marci mellé érkezett egy ikerpár is hozzánk, Jázmin és Ábel az idén volt négyéves. A nagyobbak keményen nyomják a triatlont, és büszkén mondhatom, hogy korosztályuk legjobbjai közé tartoznak.

Visszakanyarodva a 2005-ös emlékezetes sajtótájékoztatóhoz. Már ott elmondta, nagy álma, hogy Budapestre hozzon egy igazi Ironman-versenyt.

Nem is vártam ezzel sokáig, de a márka tulajdonosa, a World Triathlon Corporation akkor nem volt nyitott a versenyrendszerének bővítésére, különösen nem az egykori vasfügünyön túli országokban. Utólag azt mondom, talán jobb is, hiszen minden területen készen kell állni ahhoz, hogy egy ilyen nagy feladatnak az ember nekifusson.

Mikor futott neki másodszor?

Két évvel ezelőtt tartottunk közös edzést egy nagyon jó barátommal, aki elismert marketing szakember, és a triatlon világát is jól ismeri. Este kilenc felé nyújtottunk a Hűvösvölgyben, emlékszem, autó sem nagyon járt a környéken, a csöndben csak a tücskök ciripelését lehetett hallani, mi meg egyre a versenyről beszélgettünk. A végére elhatároztuk, hogy belevágunk. Most, hogy a munkának az egyik jelentős részén túl vagyunk, nagyon jó érzés, hogy ha az Ironman 70.3 Budapestet a nevemhez kötik, de ez nem az én versenyem. Itt különféle szakterületeken nagyon komoly erők működnek együtt, mindegyik területre olyan embert keresünk vagy kerestünk, aki világszínvonalon képes megoldani a feladatait.

Milyen feltételeknek kellett megfelelniük?

Ezt most hirtelen fel sem tudnám sorolni. Az infrastrukturális feltételektől a nemzetközi repülőtéren, a jól elérhető helyszínen, a színvonalas üzleti terven át egészen a különféle garanciákig sok mindent kellett vállalnunk és bemutatnunk, és ez még nem minden, de a jogtulajdonos szakmai támogatása és a szervezésben való részvétele is nyilván hozzásegít majd ahhoz, hogy a továbbiakban is minden igénynek megfelelhessünk.

Mi a helyzet a verseny helyszínével?

Egyelőre a tervekről tudok beszélni, a Kopaszi-gát mellett köteleztük el magunkat, itt, az öbölben rendezzük majd az úszást, a kerékpáros útvonal pedig Budapest legszebb részeit érinti, a budai és a pesti rakparton, illetve a Hősök tere környékén haladna majd. A futásra nagyrészt a Kopaszi-gát mellett, az Infopark és az egyetemi kapmusz területén kerülne sor.

A 70.3 beugró a klasszikus távú Ironman-versenyhez?

Értem a kérdést, de ne szaladjunk ennyire előre! Fontos számunkra, hogy a 70.3 mérföld, vagyis a klasszikus táv fele olyanok számára is elérhető, akik nem sportolnak versenyszerűen. A terhelés, amit ezen a versenyen kap a szervezet, kevesebb, mintha lefutna egy maratont.

Október tizedikén jelentették be Hawaiion, hogy Budapest is belépett az Ironman-versenyt rendező városok sorába. Milyenek voltak az első visszhangok?

Éjszaka megnéztük a világhálón a sajtótájékoztatót, és reggel, amikor felkeltünk, már olvashattunk róla a hazai sajtóban, a hírt rengeteg médium átvette. Ami még fontosabb, azóta folyamatosan csörögnek a telefonok, rengeteg az érdeklődő, jól alakulnak a nevezések is. Alig hittem el, a bejelentést követő éjszaka során nyitották meg a nevezési lehetőséget, és öt óra harminckor már megvolt az első nevező, itthonról, Magyarországról.

Hány indulót szeretnének látni jövő augusztusban?

Kétezer főben maximálták az indulók számát, tehát legfeljebb ennyien lehetnek, bízok benne, hogy mindenki időben leadja a nevezését, nehogy lemaradjon az első budapesti Ironmanről. Elégedett viszont csak akkor lennék, ha mindannyian úgy éreznék, hogy ez volt életük egyik legjobb versenye. Ha ezt sikerül elérnünk, bizonyára még többen kapnak majd kedvet hozzá, hogy ebben a gyönyörű közép-európai világvárosban triatlonozzanak.

Forrás: Peterkropko.com