Bernd Storck veszi át az U20-as magyar válogatottat
![Bernd Storck](https://cdn.origo.hu/2023/12/atLbeAK0F8qZQBtNkwpZ8lxkgcqQYbwAeILV6pLnVJ0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmMjAzM2MxOThjZjRiMzk5NzY2YzljZWQ3NjJjNWZk.webp)
Az MLSZ hétfői közleménye szerint Mészöly Géza decemberi távozását követően az edzőképzés igazgatója, Szalai László vette át a gárda felkészítését, ám utóbbi már akkor jelezte, ez jelentős többletfeladatot jelent számára, és kockázatokat rejt magában a két feladat egyidejű ellátása.
Ezzel együtt az MLSZ vezetésének kérésére, Szalai László kezdte meg a csapat felkészítését azzal, hogy az érintettek minél előbb végleges és megnyugtató megoldást keresnek.
A magyar válogatott New Plymouth városában játssza csoportmeccseit, elsőként június 1-én a Koreai Köztársaság ellen, majd három nappal később Brazíliával, végül június 7-én Afrika bajnokával.
Az MLSZ honlapja arról is beszámolt, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Mihalecz Istvánnal, az U16-os válogatott szövetségi edzőjével, mivel utóbbi, illetve Bernd Storck úgy ítélte meg, hogy kettejük szakmai filozófiája oly mértékben eltérő, amely nem teszi lehetővé a hosszú távú, hatékony közös munkát.