Vágólapra másolva!
A magyarok közül egyedüliként Szász Emese bejutott a legjobb 16 közé párbajtőrben a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

Szász - akinek Eb-n eddig egyéniben egy bronzérme van, de világbajnokságon volt már második is - a csoportkörben a szokásosnál visszafogottabban szerepelt, három győzelme mellé három vereséget is begyűjtött, a 64-es tábla első fordulójában így mindjárt nagyon erős ellenféllel kellett megküzdenie.

Gyengébb kezdés után magabiztos győzelmek

A francia Maureen Nisima, a 2010-es év világbajnoka éppen vele szemben harcolta ki öt éve a vb-aranyat Párizsban. Ezúttal viszont Szász 1-1 után végig vezetve magabiztos, héttusos győzelmet aratott ellene.

Ugyanilyen különbséggel verte a következő asszójában Britta Heidemannt, aki a tavalyi világbajnokságon második volt, a 2007-es vb-n és a 2008-as pekingi olimpián pedig aranyérmet nyert. Az elmúlt nyáron, Kazanyban a világbajnoki negyeddöntőben találkoztak egymással, s akkor a német a végén fordított és egy találattal győzött. Most ugyanez nem sikerült neki, az utolsó fél percig ezúttal is szoros asszóban, 9-8 után már csak a magyar párbajtőröző adott tust.

A csoportkörben - amelyben öt találatig vívtak a felek - Antal Edina négy gőzelemmel és két vereséggel, Budai Dorina a világranglista-vezető Szászhoz hasonlóan 3/3-mal, Kun Anna pedig 1/5-tel zárt. Utóbbi emiatt a főtáblán már nem is vívhatott, míg Antal az első, Budai pedig a második fordulóban búcsúzott.

A női párbajtőrözők versenyében 77-en indultak.

Eredmények:
a 64 között:
Szász Emese-Maureen Nisima (francia) 15-8
Budai Dorina-Suvi Lehtonen (finn) 15-11
Loredana Dinu (román)-Antal Edina 15-5

a 32 között:
Szász-Britta Heidemann (német) 15-8
Simona Pop (román)-Budai 15-3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!