Vágólapra másolva!
A címvédő New England Patriots Stephen Gostkowski utolsó másodpercben lőtt mezőnygóljával győzött 27-26-ra a New York Giants ellen, s őrizte meg hibátlan mérlegét az NFL mostani szezonjában.

A Patriots a félidőben még 17-10-es hátrányban volt, ám a második félidőben végig fej fej mellett haladtak a csapatok. A Giants kevesebb mint két perccel a vége előtt egy mezőnygóllal vette vissza a vezetést, ám nem tudta azt megtartani, s végül vereséget szenvedett.

A Patriotshoz hasonlóan a Carolina Panthers is veretlen maradt, ám Cam Newtonéknak nem kellett annyira izgulniuk, mint a Tom Brady irányította Patsnek: a Panthers 27-10-re győzött a Tennessee Titans otthonában.

Manning szomorú rekordja

A játéknap során, ahogy az várható volt, Peyton Manning, a Denver Broncos veterán irányítója megdöntötte Brett Favre passzrekordját, ám valószínűleg még soha nem volt ennél szomorúbb rekorddöntés a ligában.

Nem az ő meccse volt Forrás: AFP

A 39 éves játékos ugyanis élete egyik legrosszabb teljesítményét produkálta, mindössze 35 yardot passzolt, négyszer eladta a labdát, s a harmadik negyedben le is cserélték. A Broncos így simán, 29-13-re kikapott a Kansas City Chiefstől. Manningnek a meccs előtt csupán három yard hiányzott a 71 838 yardos csúcs túlszárnyalásához.

eredmények:
Green Bay Packers - Detroit Lions 16-18
Tampa Bay Buccaneers - Dallas Cowboys 10-6
Tennessee Titans - Carolina Panthers 10-27
St. Louis Rams - Chicago Bears 13-37
Washington Redskins - New Orleans Saints 47-14
Philadelphia Eagles - Miami Dolphins 19-20
Pittsburgh Steelers - Cleveland Browns 30-9
Baltimore Ravens - Jacksonville Jaguars 20-22
Oakland Raiders - Minnesota Vikings 14-30
New York Giants - New England Patriots 26-27
Denver Broncos - Kansas City Chiefs 13-29
Seattle Seahawks - Arizona Cardinals 32-39

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!